22 cikk rendezése:
1. cikk / 22 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
2. cikk / 22 Alternatív ajánlattétel tárgyalás folyamán
Kérdés: Van-e lehetőség a tárgyalás során alternatív ajánlattételre?
3. cikk / 22 Dokumentáció kötelező letöltésének előírása
Kérdés: Az ajánlatkérő előírhatja-e, hogy a dokumentáció letöltése kötelező, mert annak hiányában az ajánlat érvénytelen?
4. cikk / 22 Egyoldalú bírálati szempont alkalmazása
Kérdés: Az a tapasztalatunk, hogy az utóbbi időszakban a bírálati szempont szinte kizárólag a legalacsonyabb ellenszolgáltatást jelenti. Ez azonban sok esetben ellátási nehézségeket, nem megfelelő színvonalú szolgáltatást eredményez. Mit lehet ez ellen a gyakorlat ellen tenni? Van-e olyan KT-állásfoglalás, amely szabályozza ezt a kérdést?
5. cikk / 22 Ajánlat értékelése érdemben bontáskor
Kérdés: Van-e lehetősége az ajánlatkérőnek arra, hogy bontáskor formailag és érdemben is értékelje az ajánlatot?
6. cikk / 22 Ajánlat második példányában elhelyezett hiánypótlás
Kérdés: Egy ajánlattevőnk az ajánlatában erőforrást nyújtó szervezetként jelölt meg egy céget. Ráadásul egy példányban nyújtotta be az ajánlatát. A hiánypótlásban kértük, hogy egy másolati példányt is csatoljon, meg a hiányokat. Ajánlattevő a másolati példányban helyezte el a hiánypótlásban rögzítetteket, tehát az eredetileg beadott ajánlat nem egyezik a másolati példánnyal, azaz módosított rajta. A legjelentősebb módosítás, hogy a másolati példányban és a hiánypótlás során csatolt iratok között is már alvállalkozóként jelöli meg azt a szervezetet, amit az eredeti ajánlatban erőforrást nyújtó szervezetként jelölt meg. Ilyenkor mi a teendő?
7. cikk / 22 Érvénytelenség eljárásban részt vevő téves megjelölése miatt
Kérdés: Ha az ajánlatkérő a bontást követően észleli, hogy az ajánlattevő alvállalkozóként jelölte meg – közös ajánlattevő helyett – a 25 százalék feletti gazdasági szereplőt, akkor ajánlata érvénytelen?
8. cikk / 22 Utólagos tájékoztatás hamis nyilatkozatról
Kérdés: Ha az ajánlatkérő nem jelöli a dokumentációban, hogy mit tekint az ajánlatban hamis nyilatkozatnak, utólag megteheti ezt?
9. cikk / 22 Ajánlat érvénytelenné nyilvánítási jogának fenntartása
Kérdés: Köteles-e az ajánlatkérő rendelkezni arról a kiírásban/dokumentációban, miszerint fenntartja jogát arra, hogy az ajánlatot érvénytelennek nyilvánítsa? Ez nem mond ellent a Kbt.-nek, mely tételesen rendelkezik arról, hogy mikor érvénytelen az ajánlat? Eltérhet ettől ajánlatkérő az előző megfogalmazás alapján?
10. cikk / 22 Érvénytelenségi feltételek kiterjesztése
Kérdés: Az ajánlatkérő tételesen meghatározta a dokumentációban azokat az eseteket, amelyekben az ajánlatot érvénytelennek nyilvánítja. Van-e arra jogszerűen lehetősége, hogy az ajánlatot e felsorolástól eltérő okból nyilvánítsa érvénytelennek?