Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...szerint került lefolytatásra az eljárás, úgy a 114. § (8) bekezdése alkalmazása nem releváns, hiszen megfelelő rezsimben indította az ajánlatkérő, a 112. § jogszerű alkalmazhatósága nem megkérdőjelezhető, mivel a Kbt. szerint megfelelően járt el az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Közbeszerzési értékhatárok 2015. november 1-jétől

Kérdés: 2015 novemberétől változnak-e a közbeszerzési értékhatárok?
Részlet a válaszából: […] ...közszolgáltatók építési és szolgáltatási koncesszióra vonatkozó új értékhatárai jelentenek.A közösségi értékhatárok klasszikus ajánlatkérők számára az alábbiak szerint alakulnak.A Kbt. 15. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, az árubeszerzésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 11.

Közbeszerzési értékhatár túllépése folyamatos teljesítés esetén

Kérdés: Önkormányzat vagyunk. Eddig egy cég végezte a számítógépeink karbantartását, de két év után a megbízási díj elérte a 8 000 000 forint összeghatárt. Kell-e közbeszereztetnünk?
Részlet a válaszából: […] ...afentiekben említettük, az értékhatárokat az idei évre vonatkozó költségvetésitörvény tartalmazza. Ennek megfelelően az ún. klasszikus ajánlatkérők áru ésszolgáltatás megrendelése esetén 8 millió, építési beruházásnál 15 millió,szolgáltatási koncesszió esetén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 4.

Közbeszerzési értékhatárok 2010-ben

Kérdés: Változtak-e a 2010. évre a közbeszerzési értékhatárok?
Részlet a válaszából: […] ...bizottsági közleményt is figyelembe véve a következők.I. Közösségi értékhatárok1. A Kbt. IV. fejezete alkalmazásában (klasszikusajánlatkérők):– 125 000 euró (a korábbi 133 000 euró értékhatár helyett),melynek nemzeti pénznemben kifejezett értéke: 32...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.

Építési beruházások április 1-je után

Kérdés: Változott-e április 1-je után az építési beruházásokra vonatkozó szabályozás?
Részlet a válaszából: […] ...eljárás rendje azalábbiak szerint:– építési beruházás, értéke eléri vagy meghaladja aközösségi értékhatárok felét, az ajánlatkérőnek a harmadik rész helyett a IV.fejezet szerint kell eljárnia, azzal az eltéréssel, hogy az eljárás során...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 27.

Tanácsi tájékoztatók új értékhatárokra

Kérdés: Hogyan kell érteni az új értékhatárokra vonatkozó tanácsi tájékoztatókat, amikor a törvény nem módosult?
Részlet a válaszából: […] ...2003. éviCXXIX. törvény vonatkozik. A 2007. évhez képest a közösségi értékhatárokbantörtént változás, mely hatással van az ajánlatkérők közbeszerzési tervénekelkészítésére, becsült értékeinek tervezésére is. A közösségi közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 10.

Védett foglalkoztatókra vonatkozó értékhatárok

Kérdés: Milyen eredményeket hoztak a törvénymódosítást megelőzően elvégeztetett hatásvizsgálatok a védett műhelyekkel kapcsolatban? Az értékhatárok változatlanok a védett műhelyek részére fenntartott közbeszerzésekre is?
Részlet a válaszából: […] ...építési koncesszió,szolgáltatás megrendelése vagy szolgáltatási koncesszió), továbbá a szerint isvan eltérés, hogy ún. klasszikus ajánlatkérőre (Kbt. 22. §-a szerintiajánlatkérők) vagy közszolgáltató ajánlatkérőre (Kbt. 162. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 6.

Közösségi és nemzeti értékhatár a Kbt.-ben

Kérdés: Mi a különbség a közösségi és a nemzeti értékhatár között?
Részlet a válaszából: […] ...nemzeti értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzés (harmadik rész,25/A. cím) esetében a közbeszerzési eljárásba az ajánlatkérő – kivéve aközpontosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezetet – aKözbeszerzések Tanácsa...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 25.

Önkormányzati tulajdonú közszolgáltató beszerzései

Kérdés: A Kbt. 294. §-a alapján az olyan "közszolgáltató", amely 100 százalékban önkormányzati tulajdonú korlátolt felelősségű társaság, ajánlatkérőnek minősül az egyszerű közbeszerzés körében. Jól értelmezzük-e, hogy ez a közszolgáltató a következő értékhatárokon belül egyszerű közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezett: árubeszerzésnél 2-50 millió forint, építési beruházásnál 10-100 millió forint és szolgáltatásnál 2-50 millió forint?
Részlet a válaszából: […] ...tekintetében -nem kell egyszerű eljárást lefolytatniuk. Aszóban forgó korlátolt felelősségűtársaság azonban vélhetően klasszikus ajánlatkérőnek is minősül (mivel 100százalékos tulajdonú önkormányzati kft.), azaz releváns tevékenységei...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 24.

Közbeszerzésben szereplő "harmadik" személyek

Kérdés: Ki a harmadik személy?
Részlet a válaszából: […] ...szerint rendelkezik:A Kbt. 71. § (1) bekezdésének a) pontja előírja, hogy azajánlattevőnek ajánlatában – abban az esetben, ha ezt az ajánlatkérő azajánlati felhívásban előírta – meg kell jelölnie a közbeszerzésnek azt arészét, amellyel összefüggésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 22.
1
2