63 cikk rendezése:
1. cikk / 63 Aránytalanul alacsony ár vizsgálata
Kérdés: Az ajánlatkérő 2023-ban indított uniós nyílt közbeszerzési eljárást. Két kereskedőcég és gyártóként a mi cégünk is ajánlatot tett. Kétszer történt hiánypótlás, majd az egyik kereskedőcéget hirdette ki az ajánlatkérő nyertesnek. Mi rákérdeztünk erre, és előzetes vitarendezési kérelemben kértük az ajánlatkérőtől, hogy végezzen árvizsgálatot, illetve kérjen be árindokolást a nyertestől, hiszen az általunk gyártott terméket ajánlotta meg, viszont jóval a gyártói árunk alatt határozta meg az ajánlati árat. Az ajánlatkérő a vitarendezési kérelmet elutasította. Önök szerint jogszerű az ajánlatkérő eljárása?
2. cikk / 63 Áreltérés fix és opciós mennyiség esetén
Kérdés: A Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontja szerint megkötött központosított közbeszerzési keretmegállapodásból valósítjuk meg közbeszerzésünket. Kötelezett intézményként a verseny újranyitására kerül majd sor. A beszerzési mennyiség meghatározása során fix és opciós mennyiséget tervezünk előírni, tekintettel arra, hogy az év végi pénzügyi forrásaink rendelkezésre állásában van még bizonytalanság. Kérdésünk arra irányul, hogy a felhívásban elő kell-e írnunk az ajánlati ár tekintetében, hogy a fix, illetve az opciós mennyiségbe tartozó ugyanazon termékek egységárai nem térhetnek el egymástól? Ilyen rendelkezést ugyanis az adott keretmegállapodás nem tartalmaz.
3. cikk / 63 Hiányos műszaki tartalom hiánypótoltatása
Kérdés: Pótolható-e, ha az ajánlattevő a szakmai tartalmat hiányosan töltötte fel építési beruházás esetében, ami alapján az ajánlatkérő meg tudná állapítani, hogyan ütemezte a teljesítést? Egy sematikus ábrát feltöltött ugyan, de az alapján nem állapítható meg, mit, milyen tervet, mikorra készít el. Hivatkozik dokumentumokra, melyek nem készültek el.
4. cikk / 63 Szakember cseréje munkaviszony megszűnése miatt
Kérdés: Van-e lehetősége az ajánlattevőnek folyamatban lévő eljárás során értékelési szempont igazolására bemutatott szakembert cserélni (mert annak megszűnik a munkaviszonya)?
5. cikk / 63 Nulla érték az ártáblázatban átalánydíjas szerződés esetében
Kérdés: A kérdéses beszerzés tárgya szolgáltatás- megrendelés, átalányáras elszámolás alapján kerül sor fizetésre. A felolvasólapon a mindösszesen ár szerepel, amelynek alátámasztására kellett az ajánlattevőnek benyújtania egy tízsoros árrészletező táblázatot. Az ajánlattevő az árrészletező táblázatban egy lényeges tételsort egyáltalán nem árazott be, de beírt egy nullát, mivel eredetileg a sor üres volt. Érvénytelen, hiánypótoltatható, indokolás kérhető?
6. cikk / 63 Hiánypótlás más árfolyam alkalmazásával
Kérdés: Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban előírta, hogy az ajánlattevőknek az ártábla egyik tételét 400 Ft/EUR árfolyamon átváltva forintban kell megadnia, azonban az ajánlattevő – módosítva az ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott ártáblát – 365 Ft/EUR árfolyammal számolva adta meg. Az ajánlatkérő felvilágosításkérést küldött, amelyre az ajánlattevő úgy javította az ártáblát, hogy az értékelés alá eső mindösszesen ajánlati ár módosítása nélkül elvégezte helyesen az átváltást, azaz 400 Ft/EUR árfolyamnak megfelelően tüntette fel az érintett (átváltandó) tételt, és ezzel arányosan a többi tétel összegét csökkentette, de a végösszeg ugyanaz maradt. Érvényes lehet így az ajánlattevő ajánlata?
7. cikk / 63 Alternatív ajánlattétel keretmegállapodás során
Kérdés: Lehet-e azonos terméket különböző áron megajánlani azonos keretmegállapodásos eljárásban?
8. cikk / 63 Kiegészítő tájékoztatást megelőzően benyújtott, utólag nem módosított ajánlat kezelése
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban kiegészítő tájékoztatásra került sor, melynek során az ajánlatkérő új árazatlan költségvetést készített és küldött meg az ajánlattevőknek. Az egyik ajánlattevő még ez előtt a kiegészítő tájékoztatás előtt benyújtotta ajánlatát, azt a kiegészítő tájékoztatást követően sem vonta vissza, nem módosította, így még a korábbi költségvetést árazta és nyújtotta be. Az ajánlatkérő a Kbt. 71. § (8) bekezdésének megfelelően jár-e el, ha a hiánypótlás keretében a költségvetés kijavítására szólítja fel az ajánlattevőt?
9. cikk / 63 Kizárás "nulla megajánlás" esetén
Kérdés: Kizárható-e már az eljárást megindító felhívásban a részletes költségvetésben egyes esetekben tett nulla megajánlás miatt az ajánlattevő, mert például a konkrét esetben nem volt értelmezhető a munkabér? (Az eredeti dokumentumban az ajánlatkérő nem utalt kifejezetten kizárásra, de az összegezésben utal erre az indokra.)
10. cikk / 63 Eljárás fordítás pontatlansága esetén
Kérdés: Mi a teendő akkor, ha az ajánlatkérő azért zárja ki az ajánlattevőt, mert az általa benyújtott fordítás nem pontosan azt tartalmazza, mint amit az eredeti nyilatkozat, azaz például elírtak benne egy számot?