GVH-bejelentési kötelezettség

Kérdés: Az elmúlt időszakban a Közbeszerzési Döntőbizottság számos határozatot hozott közérdekű bejelentés nyomán lefolytatott vizsgálat eredményeként, amelyekben elmarasztalta az ajánlatkérőt többek között hatósági bejelentésének elmulasztása miatt. A döntések szerint a közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérő nem biztosította a verseny tisztaságát, megsértve ezzel a Kbt. 2. § (1) bekezdésében foglalt közbeszerzési alapelvet, valamint nem tett eleget a Kbt. 36. § (2) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének a Gazdasági Versenyhivatal felé. (D.101/15/2024., D.102/15/2024., D.108/16/2024., D.113/16/2024.) Mi lett volna az ajánlatkérő részéről a megfelelő eljárás? Milyen eljárási cselekményeket kellett volna alkalmaznia az ajánlatkérőnek az eljárása során? Ha a becsült érték és a legkedvezőbb ajánlati ár hasonlóságának észlelését követően felvilágosításkérés kerül kiküldésre az ajánlattevő felé, a kapott válasz alapján az ajánlatkérő dönthet-e úgy, hogy nem szükséges a Kbt. 36. § (2) bekezdése szerint a bejelentés megtétele? Amennyiben az ajánlatkérő az esetleges indokolást elfogadja, úgy az általa meghozott döntéssel nem vonja el a GVH hatáskörét? Ha a benyújtott ajánlatok ajánlati árai között nem jelentős a különbség, vagy valamennyi ajánlat ajánlati ára megközelítőleg egyezik, akkor a Kbt. 36. § (2) bekezdésének alkalmazása indokolatlan? Amennyiben az ajánlatkérő mégis értesíti a GVH-t a Kbt. 36. § (2) bekezdésének megfelelően, akkor a kifogásolt ajánlat minek minősül, érvénytelennek kell tekinteni, vagy az eljárás eredménytelen? Milyen jogkövetkezményeket von maga után az, ha érvénytelennek kell esetleg tekinteni az ajánlatot, vagy az eljárás eredménytelen, és utólag a GVH mégsem állapít meg jogsértést?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlattevők cselekményeit, a verseny tisztaságát sértő magatartásukat vizsgálja, és ezért a GVH felé tartozik bejelentéssel az ajánlatkérő. A kérdésben jelzett négy ügy azonos önkormányzat négy eljárásával kapcsolatos, mely jogorvoslati eljárások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 12.

Előzetes piaci konzultáció

Kérdés: Előzetes piaci konzultáció keretében kérdezni is lehet, vagy csak véleményt nyilvánítani és javaslatokat tenni?
Részlet a válaszából: […] ...a gazdasági szereplők tájékoztatása, a minőségi eljárás-előkészítés:"28. § (4) A közbeszerzési eljárás megindítása előtt az ajánlatkérő független szakértőkkel, hatóságokkal, illetve piaci résztvevőkkel előzetes piaci konzultációkat folytathat a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 8.

Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...szerint került lefolytatásra az eljárás, úgy a 114. § (8) bekezdése alkalmazása nem releváns, hiszen megfelelő rezsimben indította az ajánlatkérő, a 112. § jogszerű alkalmazhatósága nem megkérdőjelezhető, mivel a Kbt. szerint megfelelően járt el az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Közbeszerzési eljárás felfüggesztése

Kérdés: Felfüggeszthetjük a közbeszerzési eljárásunkat az Ákr. alapján, ha olyan előzetes vitarendezési kérelem érkezik, amelynek eldöntéséhez több tényezőt kell megvizsgálni, és nem elég a 3 munkanap a kérelem megválaszolására?
Részlet a válaszából: […] ...a Kbt. viszonya tekintetében, valamint megvizsgáljuk annak lehetőségét, hogy egy közbeszerzési eljárás felfüggesztése lehetséges-e az ajánlatkérő részéről.A Kbt. rendelkezéseinek alkalmazása nehézséget okozhat abból a szempontból, hogy az anyagi jogi és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 14.

Részvételi dokumentumok tartalma dinamikus beszerzési rendszer esetén

Kérdés: Ajánlatkérőként dinamikus beszerzési rendszer felállítására szeretnénk indítani egy közbeszerzési eljárást. A részvételi szakaszhoz kapcsolódó közbeszerzési dokumentumok részeként ki kell adnunk a szerződéstervezetet, amely az ajánlattételi szakaszra vonatkozik?
Részlet a válaszából: […] ...akár kategóriánként, akár azonos kategórián belül beszerzésenként különböző is lehet.Szükséges felhívni a figyelmet arra, hogy az ajánlatkérő az ajánlattételi szakaszban köteles mindig az adott egyedi beszerzéshez igazodó közbeszerzési dokumentum kibocsátására,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 8.

Alvállalkozók bejelentésére vonatkozó szabályozás módosításának hatálya

Kérdés: A Kbt. alvállalkozók bejelentésére vonatkozó új szabályai szerint különböző időpontokban lényegesen több adatot kell megadni az ajánlatkérő részére a korábbiakhoz képest. Ezt a módosított szabályozást a folyamatban lévő szerződésekre is alkalmazni kell?
Részlet a válaszából: […] ...érintették, valamint az Integritás Hatóság egyes jogosítványainak szabályozására irányultak.Az Eufetv. 83. §-a alapján az ajánlatkérő közzétételi kötelezettsége bővült az alvállalkozók vonatkozásában; a módosított Kbt. 43. § (2) bekezdés e)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 11.

Iratfeltöltési kötelezettség EKR-ben

Kérdés: Szükséges-e feltölteni a bírálati lapokat, becsült értéket megalapozó dokumentumokat az EKR-be?
Részlet a válaszából: […] ...szóló 424/2017. kormányrendelet határozza meg, hogy az előkészítés körében keletkezett iratokat vagy azok másolatát az EKR-be az ajánlatkérőnek fel kell töltenie.A rendelet 9. § (4) bekezdése alapján az ajánlatkérő – az ellenőrzésre jogosult hozzáférése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Előreláthatóság értelmezése a szerződésmódosítás kontextusában

Kérdés: Miért nem tekinthető a Covid-járvány előre nem láthatónak, amikor szerződést szeretnék módosítani? (Az egyes hullámok nem láthatók előre, a megbetegedések mértéke szintén nem. Ez egy folyamatosan fennálló helyzet.)
Részlet a válaszából: […] ...esetben:(...) a következő feltételek együttes teljesülése esetén:–a módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket az ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre;–a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 12.

Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és–ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Információkérés előzetes piaci konzultáció keretében

Kérdés: Előzetes piaci konzultáció keretében az ajánlatkérő kiosztott egy dokumentumot, melyre várja a visszajelzésünket. Nem világos számomra, hogy ez része-e az eljárásnak?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérőnek a Kbt. 28. § (4) bekezdése szerint kell lefolytatnia előzetes piaci konzultációját. Az alábbi szabály igen szűkszavú, azaz nem rögzíti, hogy az ajánlatkérőnek dokumentálnia kell, milyen formában végzi a piaci konzultációt, hiszen ez az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.
1
2
3
4