75 cikk rendezése:
21. cikk / 75 Alkalmasság, kizáró okok igazolása cégnek nem minősülő gazdasági szereplők esetében
Kérdés: Az új, közbeszerzésekre vonatkozó szabályozással kapcsolatban a következő kérdésünk merült fel. A közbeszerzési törvényben a 62. § (1) bekezdés d) pontja kimondja: "Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették." A 321/2015. kormányrendelet III. fejezetében, a 8. § c) pontjában kimondja, hogy "... a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja tekintetében, ha a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;" kell benyújtani. Már megjelent közbeszerzésben láttuk azt, hogy ezen kizáró ok – Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont – hiányát az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a formanyomtatvány III. része "C" szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével kell igazolni. Azonban találkoztunk olyannal is, ahol kifejezetten kérik: "az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. kormányrendelet III. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá".
22. cikk / 75 Teendők alvállalkozó felszámolás alá kerülése esetén
Kérdés: A 10 százalék alatti alvállalkozóm felszámolás alá került. Van-e ezzel kapcsolatban bejelentési kötelezettségem az ajánlatkérő felé a szerződés teljesítésének szakaszában?
23. cikk / 75 Ajánlati ár módosítása fedezetcsökkentés miatt, szerződés megkötését követően
Kérdés: Pályázat benyújtását megelőzően önkormányzatunknál feltételes közbeszerzési eljárást folytattunk le, a Kbt. 122/A. § alkalmazása mellett építési beruházást végző kivitelező kiválasztására. Az eljárás eredményes volt, a nyertes ajánlattevővel megkötöttük a feltételes vállalkozási szerződést, melynek hatálybalépési feltétele a benyújtandó pályázat pozitív elbírálása volt. A pályázat bírálati szakaszában a pályázati felhíváson olyan mértékű módosítást eszközöltek a kiírók, mely jelentős mértékben lecsökkentette az önkormányzat szerződés teljesítésére szánt fedezetét (tervek szerint kizárólag a pályázatból finanszírozta volna az önkormányzat a megrendelt munkákat, mely pályázat időközben pozitív elbírálásban részesült). Tekintettel arra, hogy a pályázat megvalósítására biztosított idő szűkös, amennyiben lehetséges, nem szeretnénk új közbeszerzési eljárást lebonyolítani. Lehetséges-e a kivitelezési szerződésben az ajánlati ár módosítása, csökkentése a fenti tényezők miatt, amennyiben e feltételek a szerződést kötő másik fél, kivitelező számára is megfelelőek?
24. cikk / 75 Ajánlattevő felszámolás alá kerülése a szerződés teljesítésének időszaka alatt
Kérdés: A cég, amellyel szerződtünk, felszámolás alá került. Mit tehetünk? Gyorsított eljárást indíthatunk a fennmaradó még teljesítetlen részre, esetleg közbeszerzés mellőzésével is beszerezhető a hiányzó termék?
25. cikk / 75 Referencia felhasználása konzorciális együttműködésben elvégzett munka esetében
Kérdés: Társaságunk közös ajánlattevőként szerződő félként részt vett nagy értékű építőipari kivitelezési feladatok elvégzésében. Az egyik ilyen projekt keretében három kivitelezést végző vállalkozó közötti együttműködési megállapodás értelmében a projekt során az együttműködési szerződésben rögzítettek szerint felek együttműködtek és az építési vállalkozási munkát közös tevékenység keretében teljesítették. Társvállalkozóként működtek együtt akként, hogy a kivitelezési feladat lebonyolítása és összehangolása a felek által létrehozott mérnöki iroda feladata volt. Az eredmény felosztása az alábbi módon történt: vállalkozó 1:40%, vállalkozó 2:50%, vállalkozó 3:10%. Társaságunknak az eredményből az együttműködési megállapodás szerint 10% járt, ami nem egyenlő a szerződés összegének 10%-ával. A teljesítést érintő években társaságunknál az árbevételi oldalon csak az eredmény jelent meg összegszerűen. A valóságban társaságunk a projekt kivitelezésére létrehozott mérnöki irodában a projekt szervezésében és irányításában működött közre, viszont alvállalkozói és szállítói szerződéseket a saját nevében nem kötött, és a megrendelő felé sem bocsátott ki számlát. Bevétele a társvállalkozók felé számlázott mérnöki feladatok elvégzéséből és az eredményből származott. Közbeszerzési eljárásban hogyan használható fel az a referencia, mely szerint a szerződéses összeg (a tárgyi vállalás szerződéses összegének 10%-a) meghaladja az éves árbevételt, azaz a 10%-os szerződéses összegre jutó eredmény összegét?
26. cikk / 75 Hiánypótlási felhívás hiánypótlással nem orvosolható ajánlati hiba esetén
Kérdés: Hulladékszállítási szolgáltatás nyílt eljárása során az egyik bírálati részszempont a hulladékgyűjtő edények egyszeri ürítési díja. A díjat a dokumentáció előírásai szerint nettó forintban, egész számmal kell megadni, az ajánlattevő azonban az ajánlatában a díjat nem egész számmal adta meg. Megítélésünk szerint ez nem hiánypótolható, hiszen bírálati részszempontot érintene a hiánypótlás. Ugyanakkor ilyen és hasonló esetben, amikor hiánypótlással sem orvosolható az ajánlat hibája, kötelező-e felszólítani hiánypótlásra az ajánlattevőt, ha más hiányosságai is vannak, vagy hiánypótlás nélkül érvényteleníthető az ajánlat?
27. cikk / 75 Új eljárás kiírása érvényben lévő szerződés ajánlatkérő általi teljesítésének hiányában
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárás útján kiírt szerződésünk hamarosan lejár, ezért az ajánlatkérő ismételten kiírta a szolgáltatás ellátására vonatkozó közbeszerzési pályázatot. Van-e erre lehetősége az ajánlatkérőnek abban az esetben, ha a még érvényben lévő szerződés ellenértékének kifizetésével is több hónap elmaradásban van?
28. cikk / 75 2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás
Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
29. cikk / 75 Meghiúsulási kötbér előírhatósága
Kérdés: A Kbt. 126. §-a rendezi a szerződést biztosító mellékkötelezettségek körét. A Ptk. szerinti meghiúsulási kötbér előírható, figyelemmel arra, hogy a meghiúsulási kötbér is tulajdonképpen a szerződés teljesítésének elmaradásával kapcsolatos igények biztosítékaként szolgál?
30. cikk / 75 Régi Kbt. szabályainak alkalmazása alvállalkozói kifizetésekre
Kérdés: Alkalmazható-e 2012-ben a régi Kbt. kifizetésre vonatkozó szabálya? Amennyiben nem alkalmazható a 2011-ben hatályban lévő Kbt., abban az esetben a 2012-es Kbt.-ben van-e valamilyen utalás a 10 százalék alatti alvállalkozó kifizetési kötelezettségére? Milyen lehetőségek vannak arra az esetre, ha a fővállalkozó esetlegesen nem adja ki a teljesítési igazolást a munka elvégzését követően?