Eljárás keretösszeg "kimerítetlensége" esetén

Kérdés: 2006. év november-decemberében hét olyan tenderen vettünk részt – eredményesen –, ahol keretösszeget adtak meg szerződéses összegként azzal, hogy ą40 százalék lehet attól a (felhasználási) eltérés. A közbeszerzés értéke (a keretösszeg) 30 és 50 M Ft összeg között mozgott. Volt olyan kiírás, amelyben szerepelt az a kitétel is, miszerint az ajánlatkérő nem köteles a keretösszeg kimerítésére. A határozott idejű szerződések március-áprilisban lejártak, a "kimerített" összeg átlagosan 1 M Ft volt. Jogszerű-e az ismertetett eljárás, és hová fordulhat ebben az esetben az ajánlattevő – hiszen a végeredmény ismeretében feltehetően el sem indult volna a pályázaton? Az eljárás megfelel a közbeszerzés céljának, alapelveinek?
Részlet a válaszából: […] ...felhívásban meg kell határoznia közbeszerzés tárgya mellett a közbeszerzés mennyiségét is. A mennyiséget úgyis meg lehet adni, hogy az ajánlatkérő a legmagasabb vagy a legalacsonyabbértéket közli, és kiköti az ettől való eltérés lehetőségét, előírva...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 6.

Piackutatás a közbeszerzésben

Kérdés: A piackutatásra vonatkozóan milyen előírások vannak? Van-e erre külön szabályozás vagy "gyakorlati útmutató"? Hogyan történjen ennek dokumentálása? Meghatározott-e, hogy milyen területi körben kell felmérni a piacot, illetve a felmérés milyen időszakot érintsen?
Részlet a válaszából: […] ...a közbeszerzési eljárás előkészítésébe bevontszemélynek (szervezetnek) az olyan személy (szervezet), akitől, illetőlegamelytől az ajánlatkérő – az adott közbeszerzéssel kapcsolatos helyzet-, illetőlegpiacfelmérés, a közbeszerzés becsült értékének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 6.

Módosított ajánlatok "nyilvános" ismertetése

Kérdés: Az ajánlatkérő építési beruházásának megvalósítására nemzeti rezsimben, hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárást folytatott le. Az ajánlattételi szakaszban az ajánlatkérő és az ajánlattevők képviselőinek jelenlétében bontotta fel az ajánlatokat és ismertette azok adatait. Az érvényes ajánlatot tevőkkel két fordulóban tárgyalt. A tárgyalásokat követően, egy módosított költségvetési kiírást kiadva, lehetőséget biztosított az ajánlattevőknek az ajánlatok módosítására, megjelölve annak végső határidejét. Az ajánlati kötöttség beálltáig minden ajánlattevő módosította ajánlatát. Az ajánlatkérő a módosított ajánlatok bontásáról az ajánlattevők képviselőit azok határozott kérése ellenére kizárta, hivatkozva arra, hogy a törvény módosított ajánlatok bontásáról nem rendelkezik, illetve a tárgyalásos eljárás lefolytatásának menetéről szóló leírásában az nem szerepelt. Kérdésünk a fentiek alapján a következő: tárgyalásos eljárásban, ha a tárgyalások lezárása és az ajánlati kötöttség beálltának időpontja nem esik egybe, a módosított ajánlatok benyújtásának végső időpontjában (az ajánlati kötöttség beálltának időpontjában) az ajánlatkérő köteles-e "nyilvánosan" ismertetni az addig beérkezett módosított ajánlatokat?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatok nyilvános bontását, azonban a gyakorlatban a végső ajánlatbontása nyilvánosan szokott történni. Ez azonban nem jelenti azt, hogyajánlatkérő bármit megtehet, hiszen köti a törvény 128. §-ának (2) bekezdése,amelynek értelmében az ajánlatkérőnek a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. október 16.

Tanács tájékoztatása a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről

Kérdés: Élelmezési anyagok beszerzésére lefolytatott közbeszerzési eljárás egyik nyertesével a szerződést – annak lejárta előtt – közös megegyezéssel kívánjuk felmondani. Milyen formában, nyomtatványon kell a szerződés felmondásával (nem teljesítéssel) kapcsolatos tájékoztatást megküldeni a Közbeszerzési Tanácsnak?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolatosszabályozása – a szerződés módosításáról és teljesítéséről szóló – 307. §-ának(1) bekezdése értelmében az ajánlatkérő köteles a szerződés módosításáról,valamint a szerződés teljesítéséről külön jogszabályban (2/2006....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 3.

Eltérés az eredeti szerződéstől szükségletek szerint

Kérdés: Intézetünk az év elején sikeres nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le – uniós értékhatár alapján – élelmiszer-beszerzés tárgyában, 3 évre, az eljárás során felmerülő jelentős költségek és többletfeladat miatt. Az ezt követő hónapokban személyi változás következtében – élelmezési vezető személye változott, új dietetikus lépett be – olyan nyersanyag-beszerzési igények keletkeztek, amelyeket a korábbi években nem vásároltunk. Kérdésünk: mi a teendő, milyen eljárástípust kell lefolytatnunk, figyelembe véve a jelentős költségeket és munkát, amely egy-egy nyílt eljárás kapcsán felmerül? A felmerült igények mai áron számított értéke 3 évre 2-3 millió forint között van. A közbeszerzési törvény az építési beruházásokhoz hasonlóan miért nem engedélyez működési anyagok esetében is, hosszú távon a változó szükségleteknek megfelelően bizonyos határon belül eltérést az eredeti szerződéshez viszonyítva?
Részlet a válaszából: […] ...nem járható megoldás. Ebben azesetben kétféleképpen oldható meg a probléma:– ha mindenképpen egyben szeretne szerződést kötni azajánlatkérő a 3 éves mennyiségre, akkor a beszerzési érték (becsült érték)alapján hirdetmény nélküli tárgyalásos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 14.

Tájékoztató részteljesítésről egy évnél hosszabb tartamú szerződés esetén

Kérdés: A Kbt. 307. §-ának (1) bekezdése szerint az egy évnél hosszabb vagy határozatlan időre kötött szerződés esetében a szerződés megkötésétől számítva évenként kell a szerződés részteljesítéséről tájékoztatót készíteni. Ez alatt naptári évet kell e érteni, illetve összesítve kell e elkészíteni a tájékoztatót?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 307. §-ának (1) bekezdése szerint az ajánlatkérőköteles a szerződés módosításáról, valamint a szerződés teljesítéséről különjogszabályban – 15/2004. IM rendelet – meghatározott minta szerint tájékoztatótkészíteni és hirdetmény útján a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 24.

Előminősítési eljárás lefolytatásának lehetősége

Kérdés: Milyen esetben lehet előminősítéses eljárást lefolytatni, milyen főbb előírások vonatkoznak erre az eljárásra, illetve az milyen értékhatár felett kötelező?
Részlet a válaszából: […] ...közzétehető. Azilyen hirdetmény közzététele, illetve az előminősítési rendszer létrehozása(lásd később) tehát csak lehetőség az ajánlatkérő részére – meghívásos vagytárgyalásos eljárás alkalmazása esetén -, azt a közbeszerzési törvény nem teszikötelezővé...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 30.

Műszaki feltételek pontatlan meghatározása a dokumentációban

Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő észleli, hogy a dokumentációban egyes műszaki feltételeket pontatlanul határoztak meg, és ezért a kiegészítő tájékoztatásban másként értelmezi azokat, erre van-e lehetősége, hiszen ez az információ eljut az összes érintett szereplőhöz?
Részlet a válaszából: […] ...úgy folytatódik, hogy a "tájékoztatás nem eredményezheti az ajánlati felhívásban és a dokumentációban foglaltak módosítását". Az ajánlatkérő ugyanis a Kbt. 76. §-ának (1) bekezdésében leírtak alapján az ajánlati felhívásban, illetőleg a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. október 4.
1
5
6