Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...kapacitást biztosító szervezet helyett kerül bevonásra a teljesítés során:Alvállalkozó bevonása során, amennyiben nem jelölte meg az ajánlatkérő sem az ajánlatban, sem a szerződés megkötésekor, az ajánlattevőt csak bejelentési kötelezettség terheli. Arra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Kkv és "nagyvállalat" közös ajánlattétele kkv-knak kiírt nemzeti eljárásrendben

Kérdés: A Közbeszerzési Levelek 147. számának 2965. számú kérdése és az arra adott válaszuk megengedően ír arról, hogy nemzeti eljárásrendben a kkv-knak kiírt hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban az alvállalkozónak már nem kell kkv-nak lennie (kérem, erősítsék meg, hogy jól értem-e). Mi a helyzet akkor, ha az alvállalkozó nagyvállalat, ráadásul a szerepvállalása 40 százalékos, azaz már közös ajánlattevőnek minősül? Törvényes-e, ha az ajánlattételre felkért kisvállalkozás közös ajánlatot tesz egy ilyen nagyvállalattal?
Részlet a válaszából: […] ...(8) bekezdése kifejezetten csak annak a gazdasági szereplőnek a vonatkozásában határoz meg korlátot, akit/amelyet az ajánlattételre az ajánlatkérő felhív, azaz akár nem kkv is lehet alvállalkozó a teljesítés során. Ennek természetesen továbbra is korlátja, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 19.

Közreműködés arányának megjelöltetése

Kérdés: Az ajánlatkérő előírta, hogy jelöljük meg közös ajánlattétel esetén a közreműködés arányát. Ez az igény jogszerű?
Részlet a válaszából: […] ...lehetősége a közös ajánlattételesetében akár a külön-külön történő alkalmassági kritériumoknak valómegfelelést előírni. A közös ajánlattétel során a kizáró okokkal kapcsolatosigazolás és nyilatkozat benyújtása követelhető meg,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.

Referencia alakulás előtti időszakra

Kérdés: Műszaki szakmai alkalmasság terén – referencia kérdéskörén belül – merült fel a következő problémánk. Ajánlattevő 2008-ban alakult. a felhívásban követelmény 2007-2008-2009. években évente meghatározott négyzetméter nagyságú épület építése mint építési referencia. Jól gondoljuk-e, hogy ha a cég 2007-ben még nem létezett, akkor nem tud igazolni referenciát önállóan? Illetve csak akkor tud, ha az együttes megfelelés keretében a 10 százalék feletti alvállalkozót vagy a közös ajánlattevőt bevonja ezen alkalmasság igazolására?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlattevő akiírásnak a Kbt. módosítását megelőzően, amennyiben pénzintézeti nyilatkozatotvagy számviteli beszámolót kért volna ajánlatkérő a kérdés szerinti időszakra.2010. szeptember 15-ét követően azonban megfelel. Egyrészt azért, mertpénzintézeti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.

Újonnan alakult, átalakult cég részvétele alakulást, átalakulást megelőző évek vizsgálata esetén

Kérdés: Ha a kiírás például a 2007-2008. éveket vizsgálja, a 2009-ben alakult (átalakult) cég hogy tudja teljesíteni azt, ha nem erőforrásra támaszkodik, vagy közös ajánlattételre vállalkozik?
Részlet a válaszából: […] ...az alkalmasság vizsgálatával függ össze,azon belül is a Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja szerinti alkalmasságifeltétellel, amikor az ajánlatkérő az előző 3 év forgalmát vizsgálhatja,továbbá összefügghet a Kbt. 67. §-a szerinti referenciafeltétel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 28.

Közös ajánlattétel – külön igazolás

Kérdés: Közös ajánlattétel esetén a kizáró okok/alkalmassági feltételek körében melyek azok, amelyeket minden ajánlattevőnek külön-külön kell igazolnia? Lehetséges, hogy ezt tételesen felsorolják?
Részlet a válaszából: […] ...az előírtalkalmassági követelményeknek, továbbá a 66. § (2) bekezdése és a 67. § (4)bekezdése is alkalmazható.Amennyiben az ajánlatkérő nem ír elő mást, úgy a 66. § (1)bekezdés a) és b) pontja kivételével az együttes megfelelés az irányadó. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.