41 cikk rendezése:
1. cikk / 41 Összegezés módosítása szerződéskötés után
Kérdés: Véleményük szerint hogyan módosítható az összegezés, ha a nyertes ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége valószínűsíthető, de úgy tudjuk, az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő már megkötötte a szerződést?
2. cikk / 41 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
3. cikk / 41 Bírságmérték arányossága
Kérdés: A 181/2022. ügyben a Közbeszerzési Döntőbizottság kiszabott egy 5 millió forintos bírságot azért, mert egy alvállalkozó későn lett bejelentve. Más ügyekben sokkal kisebb bírságokat látok. Miért fontos egy bejelentés akkor, amikor egyébként a határozat szerint nem a teljesítéssel van gond? Ebben az esetben mi az oka annak, hogy nem közös bírság kerül kiszabásra, amit a T-Systems ügy lehetővé tesz?
4. cikk / 41 Ajánlatban nevesített szakember vagy alvállalkozó bevonásának kötelezettsége
Kérdés: Hogyan kell helyesen értelmezni a Kbt. 138. § (4) bekezdését, továbbá konkrétan milyen kötelezettséget ró ez a jogszabályhely a nyertes ajánlattevőre és az ajánlatkérőre?
5. cikk / 41 Felelősség a teljesítésbe más szakember bevonása miatti adminisztráció elmaradásáért
Kérdés: Kinek a felelőssége, ha az alkalmasságba és értékelésbe bevont szakember helyett mégis más teljesít, és ezt nem foglalják írásba a felek? Ez egy olyan kötelezettség, amit mindenképpen az ajánlatkérőnek kell tudnia, nem másnak?
6. cikk / 41 A bírságmegállapítás szempontjai jogorvoslati eljárásban
Kérdés: Mi alapján dönt a jogorvoslati fórum, amikor a bírságot megállapítja? (Több olyan esetet látunk, amikor azonos jogsértést másként bírál el, és nem minden esetben indokolható mindez a becsült érték különbségével.)
7. cikk / 41 határidők a Kbt.-ben
Kérdés: A Kbt.-ben számos esetben találkozom azzal, hogy ajánlatkérőként haladéktalanul meg kell tennem valamit. Mit jelent az, hogy haladéktalanul, és mennyi a kockázata annak, ha az ajánlatkérő késlekedik egy kicsit?
8. cikk / 41 Teljesítés elmaradása járványhelyzet miatt
Kérdés: Hogyan kellett volna eljárnia az ajánlattevőnek, ha a Covid-19 okozta vírushelyzet miatt nem tudott teljesíteni? (A D. 423/2020. számú esetre gondolok, melyben a Döntőbizottság megbüntette az ajánlattevőt.)
9. cikk / 41 A közbeszerzési chat funkciója
Kérdés: Mire való a közbeszerzési chat? Helyettesíti-e a közérdekű bejelentést?
10. cikk / 41 Bírálat mellőzhetősége közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Feltételes közbeszerzés esetében van-e lehetőség arra, hogy a bírálatot ne kelljen elvégeznem?