Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és–ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Minősített ajánlattevők igazolási rendje

Kérdés: Az érintett közbeszerzési eljárásban a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdések szerinti kizáró okokról kell nyilatkozni. Hazai ajánlattevők vagyunk, és nemrég megszereztük a minősített ajánlattevői státuszt a Közbeszerzési Hatóságnál. A minősített ajánlattevői tanúsítványban szereplő, 62. § (1) bekezdés szerinti pontok nem fedik le a teljes 62. § (1) bekezdést, hiányoznak belőlük az i), j), m), o) pontok. Ezekre külön nyilatkozatot kell csatolni?
Részlet a válaszából: […] ...igazolási kötelezettségének (a továbbiakban együtt: hamis nyilatkozat), amennyiben a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 13.

Értékelési és alkalmassági szempont elválasztása

Kérdés: Az értékelési szempont a szakember tapasztalata úgy, hogy közben az alkalmasságban is ugyanez a feltétel szerepel egy meghatározott tapasztalattal, ami felett az ajánlatkérő értékeli annak mértékét. Lehet ezt egybemosni? Nem kell különválasztani az értékelési szempontot és az alkalmasságot? Nincs itt átfedés? Nem számszakilag, hanem mert ugyanannak a szakembernek a tapasztalatára vonatkozik? Ha igen, akkor hogyan kell hiánypótolni, ha esetleg hiányosság merül fel?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó, illetve továbbképzési és tanácsadási szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések odaítélése esetén az ajánlatkérő szerv olyan szempontot határoz meg, amely lehetővé teszi az ajánlattevők által az e szerződés teljesítésére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 8.

Alkalmasság, kizáró okok igazolása cégnek nem minősülő gazdasági szereplők esetében

Kérdés: Az új, közbeszerzésekre vonatkozó szabályozással kapcsolatban a következő kérdésünk merült fel. A közbeszerzési törvényben a 62. § (1) bekezdés d) pontja kimondja: "Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették." A 321/2015. kormányrendelet III. fejezetében, a 8. § c) pontjában kimondja, hogy "... a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja tekintetében, ha a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;" kell benyújtani. Már megjelent közbeszerzésben láttuk azt, hogy ezen kizáró ok – Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont – hiányát az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a formanyomtatvány III. része "C" szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével kell igazolni. Azonban találkoztunk olyannal is, ahol kifejezetten kérik: "az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)–(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. kormányrendelet III. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá".
Részlet a válaszából: […] ...okok és az alkalmasság igazolása körében, az alábbiak szerint:– az ajánlatok és részvételi jelentkezések elbírálása során az ajánlatkérőnek meg kell vizsgálnia, hogy az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések megfelelnek-e a közbeszerzési dokumentumokban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 9.

Konzorciumi tag felelőssége az új Kbt. alapján

Kérdés: Egy másik ajánlattevővel indultunk egy közbeszerzési eljárásban. A konzorciumi szerződésben vállaltuk az egyetemleges felelősséget az ajánlatkérő felé. Ha a konzorciumi partnerünk hibás teljesítése, illetve szerződésszegése miatt felmondja a szerződést az ajánlatkérő, mennyiben érint ez minket a további közbeszerzési eljárásokban való részvétel szempontjából? A jogviszonyra még a korábbi Kbt. vonatkozik. Az új szabály milyen rendelkezést tartalmaz erre az esetre?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettség, a szerződésszegésből eredő igények érvényesítése olyan kötelezettségek, melyek arra irányulnak, hogy az ajánlatkérők nagyobb figyelmet szenteljenek a szerződés teljesítésének szankcionálására. Ennek a szankciórendszernek a része a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 1.

Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre

Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...a közbeszerzési eljárás alapjánnyertes ajánlattevőként szerződő félnek, illetve közösen ajánlatot tevőknek,vagy – ha az ajánlatkérő gazdálkodó szervezet létrehozásának kötelezettségételőírta vagy azt lehetővé tette [27. §] – a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Nyári Kbt.-változások és hatályuk

Kérdés: A nyár folyamán két alkalommal is változott a közbeszerzési törvény. Melyek ezek a változások, és mikortól kell alkalmazni azokat? És várható-e, hogy a jövőben folyamatosan változik majd a törvény?
Részlet a válaszából: […] ...nyilatkozatának tartalmát.A pontosított szöveg szerint építési beruházás ésszolgáltatás megrendelése esetében, amennyiben az ajánlatkérő az 55. §-ának (3)és (4) bekezdésével összhangban azt előírta, az ajánlattevő az ajánlatábanköteles nyilatkozni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.

Az ajánlat fogalmának értelmezése

Kérdés: A Kbt. 114. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a részvételi jelentkezés érvénytelen, ha a részvételre jelentkező ajánlatot tesz. Az a kérdésünk, hogy mi számít ajánlatnak? A Ptk. 4. része szerinti egyoldalú nyilatkozat, vagy ajánlatnak tekintendő már az is, ha a részvételi jelentkező egy-egy szerződéses feltétel vonatkozásában közöl olyan információt, mely ajánlati elemnek tekinthető, vagy ha például olyan információt ad, nyilatkozatot tesz, mely az ajánlatok elbírálásánál értékelendő szempontot jelent?
Részlet a válaszából: […] ...tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt– alvállalkozójaként sem vehet részt.Az ajánlatban – ha ezt az ajánlatkérő az ajánlatifelhívásban előírta – meg kell jelölni– a közbeszerzésnek azt a részét, amellyel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 24.

Alapelvek értelmezése, eljárás jogsértés esetén

Kérdés: Pontozásos rendszerben egy pályázó olyan irreálisnak minősíthető tartalmi elemet ajánl fel (például 240 M Ft értékhatárú építési beruházásnál 160 M Ft jóteljesítési biztosíték) amellyel (az aránypontok miatt) a többi pályázót ellehetetleníti (és ami egyébként a minőségi követelmények miatt teljesen indokolatlan, legfeljebb ha összedől az építmény egy éven belül), de az ajánlatkérő azt elfogadja, noha abból igazi haszna nem származik (bankgarancia, benyújtás műszaki átadáskor, 1 évre). Mit tehet az előzőek miatt "vesztes" ajánlattevő? Hogy értelmezhető a Kbt. 1. §-ának (1)–(2), illetve 8. §-ának (1)–(3) bekezdése, valamint a verseny tisztasága?
Részlet a válaszából: […] ...1. §-ának (1) bekezdése szerint a közbeszerzési eljárásban – értve az eljárás fogalma alatt a szerződés megkötését is – az ajánlatkérő köteles biztosítani, az ajánlattevő pedig tiszteletben tartani a verseny tisztaságát és nyilvánosságát. A (2)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 6.