Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...bejelentés egyoldalú, ahhoz nem szükséges az ajánlatkérő beleegyezését kérni.A kérdésben jelzett alkalmasságnak való megfeleltetés az ajánlattétel során volt szükséges. A szerződés teljesítése során az eljárásban történő alkalmasság biztosítása nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Felelősségbiztosítás mint alkalmassági feltétel kiírása

Kérdés: Ajánlatkérőként építési beruházás megvalósítására indítunk közbeszerzési eljárást. A szerződés teljesítése során a vállalkozónak rendelkeznie kell érvényes szakmai felelősségbiztosítással. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésének d) pontja alapján a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolható az előírt felelősségbiztosítás fennállásáról szóló igazolással. Ugyanakkor a 306/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 9. §-a szerint az ajánlattevőként szerződő fél köteles – legkésőbb a szerződéskötés időpontjára – az elő­írt felelősségbiztosítás megkötésére, illetve a már meglévő biztosítás előírtaknak megfelelő kiterjesztésére. Jogszerű-e, ha már az ajánlattételi szakaszban, alkalmassági feltételként megköveteljük a szigorúbb, a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet előírásainak megfelelően a felelősségbiztosítás meglétét, és előírjuk, hogy ennek igazolását csatolják az ajánlattevők az ajánlatukhoz, vagy ezt megengedőbb módon csak a szerződéskötés feltételeként írhatjuk elő?
Részlet a válaszából: […] ...felelősségbiztosításának fennállásáról szóló igazolással – 14. § (1) bekezdésének d) pontja.Ennek keretében azonban csak az ajánlattétel során benyújtott felelősségbiztosítást értékelheti.Az építési beruházások közbeszerzésének részletes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 11.

Részvétel ajánlattevőként saját referencia hiányában

Kérdés: Egyezik-e a Kbt. alapelveivel, ha egy ajánlattevő minden esetben alvállalkozóval igazol referenciát, saját teljesítése adott közbeszerzési tárgy vonatkozásában nincs? Mit tehet ez ellen az az ajánlattevő, aki jelentős saját teljesítményt tud felmutatni adott közbeszerzési tárgyban, viszont annak következtében, hogy a bírálati szempont a legalacsonyabb ár, folyamatosan veszít a tendereken?
Részlet a válaszából: […] ...igazolása esetében nem automatikus azalvállalkozó segítő szerepe, bevonását, tapasztalatát tovább kell magyarázni ésigazolni az ajánlattétel során. Az alvállalkozói viszony tehát nem keletkeztetautomatikus felmentést a magyarázkodás alól, csak géppel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Tárgyalások bírálati szakaszban szabadon kialakított eljárás lefolytatása esetén

Kérdés: A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) Harmadik Rész 121. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti esetben, ha az ajánlatkérő a 123. §-ban meghatározott esetben és módon szabadon kialakított eljárást folytat le, határozhat-e az egyszakaszos eljárás ajánlattételi felhívásában úgy, hogy a bírálati szakaszban az ajánlattevőkkel tárgyalásokat folytat?
Részlet a válaszából: […] ...be. – Az eljárást megindító felhívásnak mindazon információkattartalmaznia kell, amely a gazdasági szereplőknek a megfelelő ajánlattételhez(részvételi jelentkezéshez) szükséges, így különösen az odaítélendő szerződés legfontosabbrészleteit (az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Egyoldalú bírálati szempont alkalmazása

Kérdés: Az a tapasztalatunk, hogy az utóbbi időszakban a bírálati szempont szinte kizárólag a legalacsonyabb ellenszolgáltatást jelenti. Ez azonban sok esetben ellátási nehézségeket, nem megfelelő színvonalú szolgáltatást eredményez. Mit lehet ez ellen a gyakorlat ellen tenni? Van-e olyan KT-állásfoglalás, amely szabályozza ezt a kérdést?
Részlet a válaszából: […] ...értékelését mellőzi [Kbt. 88. § (6)bekezdés].10. Két szakaszból álló eljárások esetén a bírálatiszempontot nem elegendő az ajánlattételi felhívásban meghatározni, azt arészvételi felhívásnak kell tartalmaznia.11. Az ajánlatkérőnek figyelembe kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 8.

Kötelező részajánlattétel

Kérdés: Igaz-e az a hír, hogy kötelező lesz megengedni a részajánlattételt? És ha nem bonható az ajánlat részekre objektíve?
Részlet a válaszából: […] ...megvizsgálnibeszerzését abból a szempontból, hogy a beszerzés tárgyának jellege lehetővéteszi-e a közbeszerzés egy részére történő ajánlattétel biztosítását.Amennyiben a beszerzés tárgyának természetéből adódóan részajánlattételilehetőség biztosítható, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

Újonnan alakult, átalakult cég igazolásai, alkalmassága

Kérdés: Építési beruházásra irányuló közbeszerzésnél cégünk – mint ajánlatkérő – a megelőző évekre vonatkozóan előírt pénzügyi (gazdasági) és műszaki (szakmai) alkalmassági feltételeket. Ezzel kapcsolatos kérdéseink: Hogyan teljesítheti a feltételeket egy tárgyévben (2009-ben) alakult ajánlattevő? Milyen igazolásokat kell bizonyításul benyújtani egy olyan ajánlattevőnek (gazdasági társaságnak), aki nemrég szétválással jött létre, és az igazolások benyújtásakor fel kívánja használni a szétválás előtti gazdasági társaság referenciáit?
Részlet a válaszából: […] ...megfogalmazás (elmúlt 60/36 hónap)jelentheti, vagy erőforrást nyújtó szervezet bevonásával, vagy alvállalkozóbevonásával történhet az ajánlattétel, attól függően, hogy ajánlatkérő együttesvagy külön-külön megfelelést írt elő a műszaki,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.

Alkalmasság igazolása azonos tartalmú, de a felhívásban szereplőtől eltérő dokumentummal

Kérdés: Az ajánlatkérő az alkalmasság igazolásánál előírta az ajánlattevők részére – egyebek mellett – referenciaigazolások csatolását. Mi az adott alkalmassági feltételt nem azokkal, hanem egyéb okiratokkal – szerződésekkel – igazoltuk, amely az alkalmasságot ugyanúgy alátámasztotta, mintha referenciaigazolásokat nyújtottunk volna be. Az ajánlatkérő ennek ellenére érvénytelenné nyilvánította az ajánlatot. Jogszerű volt az eljárása?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezését.A Kbt. 88. § (1) bekezdése a)-h) pontjai szerint az ajánlatérvénytelen, ha– azt az ajánlati felhívásban meghatározott ajánlattételihatáridő lejárta után nyújtották be;– az ajánlattevő a biztosítékot nem vagy nem az előírtaknakmegfelelően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.

Közös ajánlattétel – külön igazolás

Kérdés: Közös ajánlattétel esetén a kizáró okok/alkalmassági feltételek körében melyek azok, amelyeket minden ajánlattevőnek külön-külön kell igazolnia? Lehetséges, hogy ezt tételesen felsorolják?
Részlet a válaszából: […] ...feltétel csak külön-különteljesíthető.A kérdés kapcsán utalunk arra – a fentiekben megjelöltjogszabályok alapján is –, hogy közös ajánlattétel esetén az ajánlattevő aszerződés teljesítéséhez szükséges, a Kbt. 66. § (1) bekezdés a)-d)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.

Együttes megfelelés igazolása közös ajánlattételnél

Kérdés: Kérdésünk az alkalmassági feltételeknek való együttes megfelelés igazolására vonatkozik. Minden ajánlattevőnek be kell-e csatolnia az arra az ajánlattevőre vonatkozó igazolást, aki (amely) megfelel a kérdéses alkalmassági követelményeknek, vagy csak a "megfelelő" ajánlattevőnek? (Közös ajánlattételről van szó.)
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattétel esetén az ajánlattevők alkalmasságávalkapcsolatos kérdésekről a Kbt. 69. §-ának (5) bekezdése rendelkezik. Arendelkezés szerint a Kbt. 66. § (1) bekezdésének a) és b) pontjai tekintetébenönállóan, a többi alkalmassági feltétel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 21.
1
2