19 cikk rendezése:
1. cikk / 19 Alvállalkozó bevonása
Kérdés: Közbeszerzési eljárásban ugyanaz a szervezet vagy magánszemély bevonható alvállalkozóként több ajánlattevő által? Nem eredményezi ez a helyzet az ilyen ajánlatok érvénytelenségét?
2. cikk / 19 Közös ajánlattevő kilépése a DBR-ből
Kérdés: Kiléphet-e a DBR-ből az egyik közös ajánlattevő, amennyiben külön szeretne indulni?
3. cikk / 19 Gazdasági szereplők összeférhetetlensége azonos közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Egy pályázaton belül több ajánlatadóval indulhat-e társaságunk, mint alvállalkozó? Adhatunk-e ki több partnernek ajánlatot? Egy pályázaton belül igazolhatunk-e egyszerre több ajánlattevőnek is alkalmasságot? Egy pályázaton belül indulhatunk-e, mint ajánlattevő, és mint más ajánlattevő alvállalkozója?
4. cikk / 19 Többszörös megjelenés tilalma
Kérdés: Most először szembesültünk azzal, hogy az ajánlattevő csak akkor kívánja cégünket bevonni egy pályázatba (szakemberünket is szeretné igénybe venni), ha más számára nem szolgáltatunk hasonló módon. Ezt azzal indokolta, hogy versenyjogi kockázatot jelent, ha máshol is szereplünk, mint szakember a pályázatban. Helytálló ez az indok?
5. cikk / 19 EKR-ben nem szereplő nyilatkozatok benyújtása konzorciumban
Kérdés: Közös ajánlattevőként indulunk egy pályázaton, mi vagyunk a képviselők. Azt tudjuk, hogy az EKR-rendszerben létrehozott űrlapokat a benyújtónak kell kitölteni. Abban vagyunk bizonytalanok, hogy azokat a nyilatkozatokat, amelyek nincsenek fent az EKR-ben – fel kell tölteni –, azokat is csak a gazdasági szereplő képviselőjének (benyújtó) kell kitöltenie, ugyanúgy, mintha EKR-űrlap lenne, vagy azoknál egyértelműen meg kell jelölni a közös ajánlattevőket?
6. cikk / 19 Jogorvoslati eljárás kezdeményezése alvállalkozó által
Kérdés: Alvállalkozó kezdeményezhet-e jogorvoslati eljárást?
7. cikk / 19 Eljárásrend szakember cseréje esetén
Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
8. cikk / 19 Gazdasági szereplők megjelenése a Kbt. 113. §-a szerinti eljárásban
Kérdés: A módosított Kbt. 113. §-ának (1) és (2) bekezdésével kapcsolatban kérdezzük, hogy az ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság felé előzetesen bejelentett, meghívni tervezett gazdasági szereplők, valamint az ezektől a gazdasági szereplőktől független gazdasági szereplők, akik/amelyek "önként" jelentkeztek az eljárásra, tehetnek-e együtt ajánlatot, illetve lehet-e valamely meghívott cég valamely "önként jelentkező" cég alvállalkozója, kapacitásnyújtó szervezete? [A Kbt. 113. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján bármely gazdasági szereplő, amelynek az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást megküldte, jogosult közösen ajánlatot tenni, illetve közösen részvételi jelentkezést benyújtani olyan gazdasági szereplővel is, amelynek az ajánlatkérő nem küldött eljárást megindító felhívást.]
9. cikk / 19 Eljárásból kizárt ajánlattevő további részvétele a Kbt. 115. §-a szerinti eljárásban
Kérdés: A Kbt. 115. §-a szerinti, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban az első ajánlat benyújtását követően az eljárásból kizárt ajánlattevő részt vehet-e alvállalkozóként vagy kapacitást nyújtó szervezetként az ajánlattételre felhívott másik gazdasági szereplőnél, vagy ebben az esetben ő a Kbt. 36. §-a szerint még "mindig" ajánlattevőnek minősül?
10. cikk / 19 Konzorciumi tagok eltérő nyilatkozata alvállalkozók igénybevételéről
Kérdés: Közbeszerzési eljárásunk során közös ajánlattevők eltérő nyilatkozatot nyújtottak be a Kbt. 40. §-ának (1) bekezdése vonatkozásában. Ajánlatkérőként hiánypótlás keretében kértük a nyilatkozatok harmonizálását tekintettel a közös ajánlattétel miatt. Az ajánlattevő(k) előzetes vitarendezést kezdeményeztek, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő nem írta elő projekttársaság létrehozását a szerződéshez, és álláspontjuk szerint nyertességük esetén a szerződés megkötése során is közös ajánlattevőként, de külön jogi személyiséggel rendelkező félként képviselik magukat. Adhat-e be X és Y gazdálkodó szervezet eltérő nyilatkozatot a Kbt. 40. § (1) bekezdésére vonatkozóan, hiszen ebben az esetben mindkét ajánlattevő megjelölhetné ugyanazt az ajánlattevőt 10 százalék vagy 25 százalék alatti ajánlattevőként (közös ajánlatukra vonatkozóan összeszámítás nélkül)?