42 cikk rendezése:
1. cikk / 42 Önkéntes csatlakozás központosított keretmegállapodáshoz
Kérdés: Önkéntesen csatlakoztunk a DKÜ által kötött központosított keretmegállapodáshoz. A keretmegállapodás számos hardverterméket tartalmaz, amelyek esetén a DKÜ megjelölte, hogy mely termékek rendelhetők önállóan és melyek nem. Több KM 2 eljárást folytattunk már le a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontja szerint, sikeresen. Most olyan termékeket kellene beszereznünk szakmai szervezetünk igénye alapján, amelyek a keretmegállapodás műszaki mellékletében ’önállóan nem rendelhető’ megjelölést kapták. Az a kérdésünk, hogy a tervezett KM2 eljárásban – hivatkozva a korábbi szerződésekre – kérhetjük ezek szállítását?
2. cikk / 42 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
3. cikk / 42 Keretmegállapodás lehetősége központi beszerző szervezet általi dinamikus beszerzési rendszer alkalmazása esetén
Kérdés: Hogyan értendő a 168/2004. számú Korm. rendeletben az, hogy DBR-ben keretmegállapodást indít az ajánlatkérő? Valóban van erre lehetőség? Mi ennek az indoka?
4. cikk / 42 Rendkívüli helyzet miatti áfafizetési probléma bejelentése
Kérdés: Koronavírus miatt probléma van az áfafizetésünkkel. Ezt a körülményt mikor kell az eljárás során bejelenteni legkésőbb, mikor okozhat ez gondot? (A beszerzés tárgya árubeszerzés kis szolgáltatással együtt, tehát nem építési beruházás.)
5. cikk / 42 Kapacitást biztosítóra vonatkozó nyilatkozat nemzeti rezsimben
Kérdés: Nemzeti eljárásrend esetében csak olyan nyilatkozat van az EKR-ben, miszerint a Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése alvállalkozóra utal, de a kapacitást biztosítóra nem. Ebben az esetben mi a teendő?
6. cikk / 42 65%-os szabály eltörlésének hatása keretmegállapodásra és előminősítésre
Kérdés: Keretmegállapodásos eljárás esetében is meg kell maradnia a 65%-os szabálynak a már megkötött szerződéseknél a jogszabályváltozásra figyelemmel, vagy lehetőség van módosításra? Mi a helyzet előminősítés esetében?
7. cikk / 42 Eljárás szakértő jogviszonyának változása esetén
Kérdés: Amennyiben kapacitást nyújtó szervezetet veszünk igénybe egy ajánlattétel során szakértői alkalmasság igazolására, az adott szakértőnek munkaviszonyban kell-e állnia a kapacitást nyújtó szervezettel, vagy lehet közöttük megbízási jogviszony? Mi a teendő abban az esetben, ha már egy elnyert ajánlatról van szó, amiben ez a szakértő az ajánlatadáskor a kapacitást nyújtó szervezet munkavállalója volt, viszont a teljesítés során ez a munkavállaló egyéni vállalkozói formában folytatja a működését? Továbbra is a kapacitást nyújtó szervezettel (aki megbízási szerződéssel foglalkoztatja tovább a szakértőt) kell szerződésben állnia a megrendelőnek, vagy az egyéni vállalkozóval – akit be kell jelenteni, és a kizáró okok hatálya alá tartozásáról nyilatkozni?
8. cikk / 42 Eljárásrend szakember cseréje esetén
Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
9. cikk / 42 Ajánlatkérő kötelezettségei az elektronikus közbeszerzéssel kapcsolatban
Kérdés: Milyen kötelezettségeik vannak most az ajánlatkérőknek abból a szempontból, hogy az elektronikus közbeszerzés még nem kötelező, de az EKR már működik? Kötelező eljárást is indítani, vagy elegendő regisztrálni, és majd később megindítani az eljárást?
10. cikk / 42 Értékelési és alkalmassági szempont elválasztása
Kérdés: Az értékelési szempont a szakember tapasztalata úgy, hogy közben az alkalmasságban is ugyanez a feltétel szerepel egy meghatározott tapasztalattal, ami felett az ajánlatkérő értékeli annak mértékét. Lehet ezt egybemosni? Nem kell különválasztani az értékelési szempontot és az alkalmasságot? Nincs itt átfedés? Nem számszakilag, hanem mert ugyanannak a szakembernek a tapasztalatára vonatkozik? Ha igen, akkor hogyan kell hiánypótolni, ha esetleg hiányosság merül fel?