27 cikk rendezése:
1. cikk / 27 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
2. cikk / 27 Létszámra vonatkozó alkalmassági minimumkövetelmény előírhatósága takarításszolgáltatás beszerzésénél
Kérdés: Intézménytakarítás tárgyában kiírt közbeszerzési eljárásban előírhat-e az ajánlatkérő olyan alkalmassági minimumkövetelményt, hogy az ajánlattevőnek a korábbi három év mindegyikében legalább 150 fő fizikai állománnyal kell rendelkeznie, vagyis hogy az ajánlattevőnél ennyi legyen az éves átlagos statisztikai állományi létszám?
3. cikk / 27 EKR által küldött automatikus levelek joghatása
Kérdés: Ajánlattevőként egy kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárásban első helyen álltunk, azonban – valamilyen oknál fogva – nem kaptunk az EKR-ből e-mail-értesítést arról, hogy a közzétett alkalmasság igazolására igazolásokat kell benyújtanunk. Ezt a kötelezettségünket most vettük észre az EKR-ben való vizsgálódáskor. Mit tehetünk?
4. cikk / 27 Előreláthatóság értelmezése a szerződésmódosítás kontextusában
Kérdés: Miért nem tekinthető a Covid-járvány előre nem láthatónak, amikor szerződést szeretnék módosítani? (Az egyes hullámok nem láthatók előre, a megbetegedések mértéke szintén nem. Ez egy folyamatosan fennálló helyzet.)
5. cikk / 27 Információkérés előzetes piaci konzultáció keretében
Kérdés: Előzetes piaci konzultáció keretében az ajánlatkérő kiosztott egy dokumentumot, melyre várja a visszajelzésünket. Nem világos számomra, hogy ez része-e az eljárásnak?
6. cikk / 27 Aránytalanul alacsony ár vizsgálata elektronikus licit esetén
Kérdés: Mikor vizsgálja az ajánlatkérő elektronikus licit esetében az aránytalanul alacsony árat? (Erre egyáltalán nem tér ki a szabályozás.)
7. cikk / 27 Hiánypótlás, indokolás feltöltése az EKR-be több részajánlat esetén
Kérdés: Az EKR kormányrendelet szerint elegendő több részajánlat esetében egy helyre feltöltenem az indokolást, hiánypótlást? Kell erről nyilatkoznom, vagy csak ha kéri az ajánlatkérő? Ha kell nyilatkoznom, melyik résznél és milyen tartalommal?
8. cikk / 27 EKR-en kívüli eljárások
Kérdés: Az előminősítési rendszerben lévő eljárásokat miért nem kell beintegrálnom az EKR-be?
9. cikk / 27 Tervező összeférhetetlensége
Kérdés: A tervező összeférhetetlensége automatikusan következik a 322/2015. kormányrendeletből?
10. cikk / 27 Értékelési és alkalmassági szempont elválasztása
Kérdés: Az értékelési szempont a szakember tapasztalata úgy, hogy közben az alkalmasságban is ugyanez a feltétel szerepel egy meghatározott tapasztalattal, ami felett az ajánlatkérő értékeli annak mértékét. Lehet ezt egybemosni? Nem kell különválasztani az értékelési szempontot és az alkalmasságot? Nincs itt átfedés? Nem számszakilag, hanem mert ugyanannak a szakembernek a tapasztalatára vonatkozik? Ha igen, akkor hogyan kell hiánypótolni, ha esetleg hiányosság merül fel?