78 cikk rendezése:
1. cikk / 78 Versenykorlátozó előírás
Kérdés: Hat telephellyel rendelkező ajánlatkérőként árubeszerzésre tervezünk uniós, nyílt közbeszerzési eljárást kiírni. Azt szeretnénk, ha valamennyi telephelyünkön a nyertes ajánlattevő szakemberei végeznék el a megvásárolt gépsor telepítését és üzembe helyezését. Nem minősül versenykorlátozónak, ha ezt előírjuk a felhívásban?
2. cikk / 78 Összeférhetetlenség vizsgálata ajánlattételi szakaszban
Kérdés: Az ajánlattevő ajánlatát a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenítette az ajánlatkérő, tekintettel arra, hogy nem nyújtotta be az ajánlati felhívás VI.3.22 pontjában előírt összeférhetetlenségi nyilatkozatát. Az ajánlattevő ajánlata során jelezte, hogy nem kíván igénybe venni alvállalkozót és kapacitást nyújtó szervezetet. Az ajánlatkérő hiánypótlás keretében kérte, hogy nyújtsuk be az összeférhetetlenségi nyilatkozatot, de iratmintát és tartalmi elvárást nem fogalmazott meg. Az ajánlattevő nem nyújtott be hiánypótlást, de előzetes vitarendezésben jelezte, hogy nem ért egyet az ajánlatkérővel. Összeférhetetlenségi helyzetet miért vizsgál az ajánlatkérő ajánlattételi szakaszban? Az ajánlatkérő jogszerűen járt el az EVK elutasítása során?
3. cikk / 78 Kapacitásnyújtóval kötött előszerződés tartalma
Kérdés: A kapacitásnyújtóval kötött előszerződésnek konkrétan tartalmaznia kell a díjazásban való megállapodásra utalást (mint a Ptk. szerinti lényeges feltétel), vagy elegendő az a fordulat, hogy a felek megállapodnak, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén egy végleges szerződés keretében rögzítik a tárgyi közbeszerzési eljárás szerződésének teljesítése érdekében, a közreműködés részletes, mindenre kiterjedő feltételeit?
4. cikk / 78 Nyilatkozatminta kiadása a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalommal kapcsolatban benyújtandó nyilatkozattételi felhívás során
Kérdés: Kötelező-e az ajánlatkérőnek nyilatkozatmintát kiadni az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalommal kapcsolatban benyújtandó nyilatkozattételi felhívás során?
5. cikk / 78 ISO-tanúsítvány mint szerződéskötési feltétel teljesítése alvállalkozóval
Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban szerződéskötési feltételként írta elő, hogy az ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy rendelkezik ISO-tanúsítvánnyal, vagy ennek megszerzése folyamatban van. Ezen nyilatkozatot az ajánlat részeként kellett benyújtania. A követelmény nem került alkalmassági feltételként előírásra. Kérdésünk arra irányul, hogy a szóban forgó feltételt teljesítheti-e alvállalkozó?
6. cikk / 78 Igazoláskérés és felvilágosításkérés elhatárolása
Kérdés: Az ajánlatkérő másodszorra kérdezi azonos eljárásban, hogy biztosan nincs-e a német, kapacitást biztosító szervezetemnek online adatbázisa, amit nem nyilatkoztam le korábban. Mit tehetek ilyen helyzetben? Igazoljam idő előtt, és szerezzem meg az igazolásokat már most?
7. cikk / 78 Egyéni vállalkozó kapacitást biztosító megjelölése az EKR-ben
Kérdés: Ha egy ajánlattevő az alkalmasság igazolásához egyéni vállalkozó kapacitásait veszi igénybe, abban az esetben az EKR-ben a Gazdasági szereplőkre vonatkozó információk űrlapon az egyéni vállalkozót természetes személyként kell feltüntetnie, vagy a regisztrált gazdasági szereplők nyilvántartásából kell kiválasztania? Azaz kell-e az egyéni vállalkozónak regisztrálnia az EKR-be, vagy elegendő, ha az egyéni vállalkozó adatait az ajánlattevő az ajánlattétel során az EKR-ben előzetesen rögzíti? Okozhatja-e az ajánlat érvénytelenségét az, ha az ajánlattevő nem a megfelelő formában jelöli meg az egyéni vállalkozót a Gazdasági szereplőkre vonatkozó információk űrlapon (vagyis formai hiba-e, ha nem a megfelelő módon tölti ki az ajánlattevő a Gazdasági szereplőkre vonatkozó információk űrlapot)?
8. cikk / 78 Alkalmassági követelmények igazolása kapacitást biztosító magánszemély bevonásával
Kérdés: Az ajánlattevő külső szakembert szeretne bevonni az alkalmassági követelmények igazolására, majd nyertesség esetén a szerződés teljesítésébe. Ez a szakember magánszemély, de rendelkezik azzal a képesítéssel, melyre az ajánlattevőnek szüksége van. Ilyen esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltése, illetve benyújtása esetében hogyan értelmezhető, hiszen nem gazdálkodó szervezet a kapacitást nyújtó szervezet (illetve egyben alvállalkozó)? Szükséges-e, hogy e magánszemély rendelkezzen adószámmal? Milyen feltételekkel lehet bevonni a pályázatba?
9. cikk / 78 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
10. cikk / 78 Bírálat rendje nemzeti rezsimben
Kérdés: A Kbt. 114/A. §-a esetében kell-e köztes bírálóbizottsági ülést tartani és köztes döntést hozni a bírálat során?