Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...megfelelően járt el az ajánlatkérő az alábbi szabály alapján:"114. § (8) Ha az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel történő szerződéskötés esetén a szerződés értéke a becsült értéket meghaladná, és az ajánlatkérő az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Orosz szankciós nyilatkozat kétszakaszos eljárásban

Kérdés: A 833/2014/EU rendelet 5k. cikke tiltja a közbeszerzési szerződés odaítélését bizonyos orosz érintettségű személyek, szervezetek részére. Ajánlatkérőként helyesen járunk el, ha uniós meghívásos eljárásban kizárólag az ajánlattételi szakaszban kérünk nyilatkozatot a tilalom fenn nem állásáról az ajánlattevőktől?
Részlet a válaszából: […] ...műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (9) bekezdése alapján nemcsak az ajánlattevőnek, hanem a részvételre jelentkezőnek is kell a részvételi jelentkezésében nyilatkoznia arról, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 8.

A Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontjának ismételt előírása eljárás eredménytelensége esetén

Kérdés: Az ajánlatkérő nyílt eljárást írt ki, és a felhívásban rögzítette, hogy az a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját alkalmazza. Az eljárás során csak egy ajánlat került benyújtásra, így az eljárás a hivatkozott 75. § figyelembevétele miatt eredménytelen lett. Az ajánlatkérő ismételten kiírja ugyanazon beszerzésre a nyílt eljárást. Az ajánlatkérőnek kötelező-e ismételten előírni a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját, ha már azt előzőleg kiírta, és eredménytelen lett?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérők számára. Vélhetően azért alkalmazzák a szabályt, mert így kívánják elkerülni, hogy a jövőben túlzottan sok egy ajánlattevős eljárásuk legyen az érintett ajánlatkérőknek.A kormányrendelet 1. § (1) bekezdése alapján a közbeszerzésekről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 9.

Tájékoztatás platformja EKR-ben indított közbeszerzési eljárásoknál

Kérdés: Felhívhatom-e a potenciális, saját rendszeremben eddig ajánlatot tett ajánlattevőket, ha közben az EKR-ben is indítok eljárást, és szeretném, ha ott is indulnának, nem csak értékhatár alatt?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésre adott válasz tehát egyértelműen igen, és érdemes is az ajánlatkérőnek saját magának promotálnia az eljárását az ajánlattevők számának növelése érdekében.(Kéziratzárás: 2021. 04....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 12.

Versenyeztetés formája értékhatár alatti beszerzéseknél

Kérdés: A 15 millió forint alatti beszerzéseknél melyik jogszabály írja elő, hogy már nem kell rotált ajánlattevői körrel dolgoznia az ajánlatkérőnek?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő dönti el. Mivel a korábbi szabályok valóban tartalmaztak arra vonatkozó kötelezettséget, hogy változó potenciális ajánlattevői kört hívjon meg az ajánlatkérő, így jelenleg ez a szabály már nem érvényesül. Ettől függetlenül, amennyiben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 10.

Kérelmi elemek számának meghatározása jogorvoslati eljárásban

Kérdés: Jogorvoslat kezdeményezése során a tanácsadó és saját jogászunk között vita alakult ki, hogy három vagy négy kérelmi elemnek minősül-e a kezdeményezésünk. Egyértelműen beszámoztuk a kérelmeket, majd ezt követően az egyik kérelmi elem kapcsán kiegészítést tettünk, még határidőben. Tekintheti-e a jogorvoslati fórum mindezt egy negyedik kérelmi elemnek?
Részlet a válaszából: […] ...kérelmi elemek száma vélhetően azért fontos az ajánlattevőnek, mert az elemszámtól függően kerül megállapításra az igazgatási szolgáltatási díj. Ennek mértékét a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárásáért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról szóló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 3.

Közbeszerzési díj fizetésére kötelezettek

Kérdés: A DKÜ átvette a KEF keretmegállapodásait. Mi szerint kell a közbeszerzési díjat megfizetni, és ki fizeti meg az új rendszerben?
Részlet a válaszából: […] ...díjat az ajánlatkérő közvetlenül a DKÜ Zrt. részére fizeti meg, ezzel kapcsolatban – a keretmegállapodásban részes – nyertes ajánlattevőnek a továbbiakban feladata nincs.Az újraversenyeztetéskor erről az ajánlatkérő tájékoztatást is kap. Összességében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 4.

Kötelező elektronikus közbeszerzés

Kérdés: Valóban kötelező lesz-e az elektronikus közbeszerzés bevezetése? Ha igen, akkor pontosan mikortól, mely ajánlatkérők számára, milyen értékhatártól, milyen eljárási cselekményekre, és ki fogja szolgáltatni azt?
Részlet a válaszából: […] ...2014/24/EU irányelvben az elektronikus közbeszerzésre kötelezés az ajánlatkérő és az ajánlattevő közötti kommunikációra vonatkozik az eljárás minden szakaszában az eljárást megindító hirdetménytől az eredményről szóló tájékoztató közzétételéig az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 8.

Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől

Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
Részlet a válaszából: […] ...napra a szerződéskötést követően.A pontosított 28. § (1) bekezdés szerint tehát az ajánlatkérőként szerződő fél és a nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződés megkötését követően az árazott költségvetés tételei tekintetében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 12.

459/2016. kormányrendelet hatálya

Kérdés: A helyi önkormányzatok alanyaik-e a 459/2016. kormányrendeletnek? Van-e kötelezettségük a helyi önkormányzatoknak az 1 000 000 Ft feletti beszerzéseik esetén, a rendelet alapján három árajánlat beszerzésére?
Részlet a válaszából: […] ...három ajánlat bekérését, valamint a beérkezett ajánlatok adminisztrálását. Amiben leginkább újdonságot nyújt a kormányrendelet, az az ajánlattevők rotálása, mely viszonylag nehezen ellenőrizhető megoldás nem közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 12.
1
2
3
5