Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása

Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
Részlet a válaszából: […] ...lehet tárgyalni. A nyílt eljárásban az ajánlatkérő a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő az ajánlatához az ajánlattételi határidő lejártától kötve van. Az ajánlati kötöttség időtartamát az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Ajánlat érvénytelensége beárazatlan tételek esetén

Kérdés: Érvénytelen-e az ajánlat, ha az ajánlattevő nem minden tételt árazott be, azaz néhány tétel anyag- és díjköltsége is nullásan szerepel? A) esetben az ajánlati felhívás kifejezetten rögzíti az érvénytelenségi esetet, B) esetben nem rendelkezik az ajánlati felhívás/dokumentáció. Milyen következménye lehet annak, ha az ajánlatkérő az eljárás során nem tett fel kérdést a nullás tétellel kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...kitérni arra, hogy ilyen egyértelmű esetben, amennyiben nincs beárazva egy-egy sor, szükséges-e az ajánlatkérőnek indokolást kérnie az ajánlattevőtől. Az aránytalanul alacsony árra vonatkozó szabályok értelmében egyrészt nemcsak az összárat, hanem a lényeges...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 19.

Eljárás műszaki tartalomnak meg nem felelés esetén

Kérdés: Az eljárásban két értékelési szempontot értékelek: árat és mintautat. Többváltozatú ajánlat nincs megengedve. Egyik ajánlattevő az egyik mintaútra két megoldást ad különböző árakkal. Ebben az esetben a teljes ajánlat érvénytelen, vagy csak a mintaútra kell nulla pontot adni? Lehet-e reparálni a kérdést a tárgyalás során?
Részlet a válaszából: […] ...irányelv 30. cikkének (2) bekezdése nem teszi lehetővé az ajánlatkérő szerv számára, hogy olyan ajánlatokról folytasson tárgyalást az ajánlattevőkkel, amelyek nem felelnek meg a szerződés műszaki leírásában rögzített kötelező követelményeknek.Függetlenül attól,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 3.

Objektív alapú indokolás értelmezése állami támogatás esetén

Kérdés: Állami támogatást kaptunk a beszerzés tárgyához kapcsolódó szolgáltatás nyújtásához, ezért tudtunk kedvezőbb árakat adni, mint a többi ajánlattevő. Az ajánlatkérő indokolásunkat nem fogadta el, az ajánlatot érvénytelennek nyilvánította. Jogszerű volt az eljárása? Ilyen esetben mi az ajánlatkérő eljárásrendje?
Részlet a válaszából: […] ...elemek megalapozottságáról. Ha az indokolás nem elégséges a megalapozott döntéshez, az ajánlatkérő írásban tájékoztatást kér az ajánlattevőtől a vitatott ajánlati elemekre vonatkozóan. Az ajánlattevő kötelessége az ajánlati ára megalapozottságára vonatkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 13.

Ajánlat módosítása tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Tárgyalásos eljárásban meddig módosítható az ajánlat?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő a részvételi felhívásban, az ajánlattételifelhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevőpedig az ajánlatához a tárgyalások befejezésének időpontjától van kötve. Azajánlati kötöttség időtartamát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Rezsióradíj alkalmazása

Kérdés: Szeretnénk megtudni, hogy jelenleg még kötelező-e alkalmazni a közbeszerzési pályázatoknál az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított rezsióradíjat (minimum nettó 1930 Ft/óra)?
Részlet a válaszából: […] ...lényeges ajánlatielemek tartalmát megalapozó adatokat, valamint indokolást köteles írásbankérni, és erről a kérésről a többi ajánlattevőt egyidejűleg, írásbanértesíteni, ha az ajánlat a többi ajánlattevő ajánlatához és a becsült...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Túlzottan magas összegű ellenszolgáltatás viszonyítási alapja

Kérdés: Cégünk ajánlattevőként indul egy igen fontos, többéves tenderen. Az eljárás dokumentációjában van egy utalás, amellyel kapcsolatban kérdéseink támadtak, ez a következő. "Amennyiben az ajánlatnak a bírálati részszempontok szerinti valamelyik tartalmi eleme lehetetlennek vagy túlzottan magas vagy alacsony mértékűnek, illetőleg kirívóan aránytalannak értékelt kötelezettségvállalást tartalmaz, az ajánlatkérő köteles az érintett ajánlati elemre, elemekre vonatkozó adatokat, valamint az indokolást az ajánlattevőtől írásban megkérni. Az ajánlatkérő erről a kéréséről a többi ajánlattevőt egyidejűleg írásban értesíti (Kbt. 87. §)." Az eljárásban egyetlen bírálati szempont van, a leg­alacsonyabb összegű ellenszolgáltatás. Pontosan mi minősül túlzottan magas vagy kirívóan alacsony összegű ellenszolgáltatásnak? Mihez képest nézik (előző tenderek, patikai kihirdetett ár, többi ajánlattevő ára, átlaga valaminek)?
Részlet a válaszából: […] ...úgy változtak, hogy ma már egyértelmű,mikor kell kérdezni, de nem egyértelmű, mikor kell kizárni és érvénytelennényilvánítani az ajánlattevő ajánlatát. Ennek eldöntésére tehát továbbra sincshüvelykujjszabály. A hatályban lévő szabályozás egyértelművé teszi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 10.

Alkalmatlanná nyilvánítás alapja

Kérdés: Minek alapján állapítható meg az, hogy az ajánlattevő alkalmatlan a szerződés teljesítésére? És ha ezt állapítja meg az ajánlatkérő, mi a következménye, illetve a megállapítás ellen az érintett ajánlattevő fordulhat-e jogorvoslatért?
Részlet a válaszából: […] ...Az alkalmasságjogintézményének rendeltetése, hogy ennek keretében olyan feltételeket írjanakelő, amelyek biztosítják, hogy olyan ajánlattevő nyerje el a közbeszerzésiszerződés teljesítését, amelyik arra képes. Az alkalmasság jogintézménye teháta...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 22.

Kirívóan alacsony vagy magas ellenszolgáltatásra vonatkozó szabályok a gyakorlatban

Kérdés: A kirívóan alacsonynak vagy magasnak ítélt ellenszolgáltatásra vonatkozó új szabályok a gyakorlatban hogyan működnek? Folytat-e le bizonyítást az ajánlatkérő az ajánlattevő indokai vonatkozásában? Van-e jogorvoslati lehetőség, ha az ajánlatkérő elfogadja a nyilvánvalóan alaptalan indokolást?
Részlet a válaszából: […] ...tartottajánlati elemekre vonatkozó adatokat, valamint indokolást köteles írásbankérni. Az ajánlatkérőnek erről a kérésről a többi ajánlattevőt egyidejűleg,írásban értesítenie kell.Indokolást és az ajánlati elemre vonatkozó adatokat köteleskérni az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 9.

Összegzés indoka

Kérdés: Elegendő-e, ha az ajánlatkérő az eredményhirdetésről szóló összegzésben a kirívóan alacsony ellenszolgáltatás vonatkozásában csak azt rögzíti, hogy nem fogadta el az ajánlattevő e körben adott indokolását, de arra nem ad magyarázatot, hogy miért nem?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérő köteles az ajánlattevőt írásban tájékoztatnikizárásáról, a szerződés teljesítésére való alkalmatlanságánakmegállapításáról, ajánlatának a közbeszerzési törvény 88. §-ának (1) bekezdéseszerinti egyéb okból történt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.
1
2