Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...megfelelően járt el az ajánlatkérő az alábbi szabály alapján:"114. § (8) Ha az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel történő szerződéskötés esetén a szerződés értéke a becsült értéket meghaladná, és az ajánlatkérő az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Keretmegállapodás indítása a Kbt. 115. §-a szerinti eljárással

Kérdés: Lehet-e a 115. § szerinti eljárással keretmegállapodást indítani?
Részlet a válaszából: […] ...helyett. Ebben a formában nem azonos beszerzési módszerről van szó, hiszen a keretmegállapodásban a versenyt követően egy vagy több ajánlattevővel való együttműködésére nyílik lehetőség, melyet a 115. § szerinti eljárás semmilyen módon nem rögzít, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 13.

Finanszírozási összeg figyelembevétele a becsült érték meghatározásakor

Kérdés: Ajánlatkérő közbeszerzési eljárást kíván indítani központi háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti feladatok ellátására. A szolgáltatás finanszírozása oly módon történne, hogy a finanszírozást részben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő végezné az általa biztosított normatív támogatási finanszírozási rend szerint, illetve az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő részére ezenkívül fix mértékű kiegészítő finanszírozást biztosítana a nyertes ajánlattevő ajánlatában szereplő összegben. A szolgáltatás becsült értékének meghatározásakor az ajánlatkérő köteles-e figyelembe venni a jogszabályi rendelkezése alapján járó NEAK-finanszírozás szerinti összeget is, melyet értelemszerűen nem ő teljesít, vagy elegendő az ajánlatkérő által fizetett rész figyelembevétele?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezése szerint a közbeszerzés becsült értékébe be kell számítani az ajánlatkérő által a részvételre jelentkezők vagy az ajánlattevők részére fizetendő díjat, vagy egyéb kifizetést (jutalékot) is, ha az ajánlatkérő teljesít ilyen jellegű fizetést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 7.

Eljárási információk nyilvánossága

Kérdés: Hogyan lehetséges az, hogy az ajánlatkérő egyes esetekben nyilvánossá teszi az eljárással kapcsolatos információkat, más esetben pedig nem? (Ha például a 115. § szerinti az eljárás, akkor utóbbi esetben nem is jutok hozzá az információhoz.) Felkérhetjük-e az ajánlatkérőt arra, hogy tegye közzé a 115. § szerinti eljárás dokumentumait, hogy legalább lehetőségünk legyen tájékoztatni az érintett ajánlattevőt a szándékunkról, ha indulni szeretnénk?
Részlet a válaszából: […] ...tesz, míg más dokumentumokat nem.A Kbt. 115. §-a szerinti eljárás esetében építési beruházás beszerzése során az ajánlatkérő öt ajánlattevő meghívásával kezdeményezheti az eljárást, azaz nincs lehetőség külön bekapcsolódni az utalt § szerinti eljárásba,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 18.

Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől

Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
Részlet a válaszából: […] ...napra a szerződéskötést követően.A pontosított 28. § (1) bekezdés szerint tehát az ajánlatkérőként szerződő fél és a nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződés megkötését követően az árazott költségvetés tételei tekintetében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 12.

Közzététel nemzeti rezsim helyett uniós rezsim alkalmazásakor

Kérdés: Ha a nemzeti rezsim helyett közösségi rezsimben is lebonyolíthatom az eljárást, akkor ez azt is jelentheti, hogy például összefoglaló tájékoztatás helyett nemzeti hirdetményt teszek közzé? (Logikus lenne, hogy az átjárhatóság nemzeti rezsimen belül is működjön.)
Részlet a válaszából: […] ...engedi alkalmazni az összefoglaló tájékoztatót, míg a 115. § (1) bekezdés lehetővé teszi 300 millió forint alatt a választást 5 ajánlattevő meghívása, összefoglaló tájékoztató alkalmazása, vagy nemzeti rezsimben közzétett hirdetmény alkalmazásával.A Kbt. 113...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 12.

Kbt. 115. §-a szerinti eljárás építési beruházások esetén

Kérdés: Építési beruházások esetén hogyan változtak meg a Kbt. 115. §-a szerinti eljárás szabályai?
Részlet a válaszából: […] ...így alkalmassági követelményt nem is köteles előírni az eljárásban. Ugyanakkor új elemként jelenik meg a rendelkezések között, hogy az ajánlattevőnek teljesítésre képesnek és szakmailag megbízhatónak kell lennie, bár ezen előírások pontos tartalma nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 15.

Támogatott projektek beszerzései nemzeti rezsimben

Kérdés: Lehetséges-e, hogy 100 százalékban támogatásból finanszírozott projekt beszerzéseit ún. nemzeti rezsimben kell lebonyolítani? Az EUTAF kifogásolhatja-e a későbbiekben, ha a nemzeti rezsim szabályai szerint ún. összefoglaló tájékoztatót tettünk közzé, és így versenyeztettünk?
Részlet a válaszából: […] ...beszerzése esetében 100 millió forint értékig nem teszik szükségessé hirdetmény közzétételét, azaz lehetővé teszik minimum négy ajánlattevő közvetlen felhívását ajánlattételre. Ezzel a megoldással az ajánlatkérő biztosan nem nyilvános verseny...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 7.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...egyes részletkérdést, csak a kiemelt fontosságú módosításokat veszi sorra:– a Kbt. 75. §-ának (2) bekezdése rendelkezik az olyan ajánlattevő közbeszerzési eljárásban való kizárásának lehetőségéről, amely ajánlatában olyan származású árut ajánl,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Építési beruházásokra vonatkozó szabályok változása

Kérdés: Úgy hallottuk, hogy az építési beruházásokra vonatkozó közbeszerzési szabályok jelentős mértékben változtak. Melyek a leglényegesebb változások, és mikortól lépnek életbe?
Részlet a válaszából: […] ...összehasonlítása érdekében az ajánlatkérő köteles a közbeszerzéstárgyára vonatkozó, annak megfelelő árazatlan költségvetést az ajánlattevőkrendelkezésére bocsátani.A műemlékekre vonatkozó közbeszerzési eljárásokra eddig isspeciális szabályok vonatkoztak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.
1
2