Ajánlatmódosítás végső ajánlati ár és megajánlott darabszám változatlansága esetén

Kérdés: Tárgyalásos eljárás végén végső ajánlatot kellett tenni. A végső ajánlatban három épület felújítása szerepel. Az ajánlat tartalmazza, hogy egy-egy épület esetében hány ablakot építünk be. (Az ablakok mennyisége nem volt előírva a követelményben, csak az, hogy milyen fényviszonyokat kell a szobában biztosítani.) Az előírt fényviszonyokat épületenként 5, 7 és 9 darab, azonos méretű ablakkal biztosítjuk. A végső ajánlatban ezek az ablakdarabszámok szerepelnek. A végső ajánlat beadása után kiderült, hogy az egyik épület egyik szobájának alapterülete hibásan szerepel a számításban (ez a tárgyalás során beadott anyagokban és a végső ajánlatban is pontosan látható). Ajánlatmódosításnak számít-e, ha az ügyfél az alapterülettel kapcsolatos hibát észrevette, és kéri a megfelelő fényviszony igazolását, mivel az 1. számú épületben, ahol 5 darab ablak volt tervezve, további 1 ablakot be kell építeni, és ezt a 3. épületnél betervezett mennyiségből (7 darab) az egyik áthelyezésével akarjuk megoldani? Így az ablakok száma az 1. épület esetén 5 helyett 6 darab ablakra, a 3. épület esetében 7 helyett 6 darab ablakra módosul, de a 3. épületben a 6 darab ablakkal is biztosított az előírt fényviszony. A végső ajánlat ára és az összes megajánlott ablak száma változatlan, és mindössze egyetlen ablak beépítési helye változik.
Részlet a válaszából: […] ...amely az ajánlati felhívás ésdokumentáció tartalma alapján dől el. A változtatás sem a szerződés gazdaságiegyensúlyát, sem pedig más ajánlattevők potenciális részvételének a lehetőségétnem érinti.A Kbt. 132. § (1) bekezdésének a)-c) pontjai alapján a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.

Ajánlatkérő folyamatos késedelmes teljesítése

Kérdés: Egy nagy közbeszerzés nyertesei voltunk, ahol a fizetési határidők a szerződés szerint hosszúak voltak (folyamatos teljesítésről van szó), de az ajánlatkérő még emellett is lassan féléves késésben van az utolsó gyártások ellenértékének kifizetésével, és a részeket is több hónapos késedelemmel fizette folyamatosan. Hogyan lehet úgy kiírni egy tendert, hogy az ajánlatkérőnek nem áll rendelkezésére a fedezet? Meddig húzható el a fizetés? (Folyamatos az ígéret a teljesítésre.) Ezt a kérdést nem szigorította a jogszabály-módosítás? Ha az ajánlattevői oldalon szigorúak a közbeszerzési szabályok, itt miért nem? Hová fordulhatunk a helyzet megoldásáért?
Részlet a válaszából: […] ...és a versenypárbeszédet, ahol elegendő az ismert szerződési feltételekmegadása). Mindezek alapján elmondható, hogy az ajánlattevő annak ismeretébenteszi meg ajánlatát, hogy az ajánlatkérő milyen fizetési feltételeket kívánalkalmazni.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.

E-közbeszerzés lehetősége a jelenlegi szabályok alapján

Kérdés: Most milyen szempontból van lehetőség elektronikus közbeszerzésre? Mert a hirdetmény-ellenőrzések közölték velem, hogy nem folytathatok le elektronikusan közbeszerzést, és én ezzel nem értek egyet.
Részlet a válaszából: […] ...lehetősége van,amennyiben a dokumentációt térítésmentesen és teljes terjedelemben közvetlenülelektronikus úton az ajánlattevők számára hozzáférhetővé teszi az ajánlatifelhívást tartalmazó hirdetmény közzétételének napjától, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.

Jelentkezők számának korlátozása meghívásos és tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Meghívásos és tárgyalásos eljárás esetén mikor korlátozható a jelentkezők száma, és milyen indokkal? Mit jelent a korlátozásra vonatkozó objektív szempont kitétel? Mi minősül objektívnak a gyakorlatban?
Részlet a válaszából: […] ...lehetőség van ún. rangsor kialakítására, melyet követően azajánlatkérő előre meghatározott szempont alapján azon ajánlattevőket engedi amásodik szakaszba, akik/amelyek a legjobb eredményt érték el. A második szakaszbatehát ebben az esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 1.

Szakmai ellentmondások a kiírásban

Kérdés: Adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő ötéves sterilitást írt elő olyan olyan radiofarmakonok esetében, amikor a termék a gyártástól számított két héten belül elbomlik. Számos ilyen, szakmailag értelmezhetetlen feltétel szerepel a kiírásokban. Kérdésünk, hogy az ellentmondó, szakmailag értelmezhetetlen szerződéses kitételek esetében mi a megfelelő eljárás annak érdekében, hogy ne zárják ki az ajánlattevőt, de ne kelljen betarthatatlan szerződéses részeket elfogadnia?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattevőnek a kérdésben említett esetekben többlehetősége is van. Elsőként említjük azt, hogy a felhívás vagy a dokumentációkézhezvételét követően írásban felhívhatja az ajánlatkérő figyelmét arra, hogyszerződéstervezete szakmailag értelmezhetetlen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 21.

Keretmegállapodás különböző ajánlattevőkkel

Kérdés: Központosított közbeszerzési eljárás lefolytatására jogosult költségvetési szerv keretmegállapodásos eljárást hirdet meg egy kiemelt (állami normatívával rendelkező) termék tekintetében. A kiíró az eljárást egymástól független részekre bontja, s az eljárás jellegéből adódóan előzetesen meghatározza, hogy az eljárás első részét követően egy, illetve több ajánlattevővel kíván-e keretmegállapodást kötni. Jogszerűen jár-e el az ajánlatkérő, ha az egyes részek nagy hányadában több, míg néhány rész tekintetében csupán egy ajánlattevővel kíván majd keretmegállapodást kötni?
Részlet a válaszából: […] ...elemeit a24. § (2) bekezdésének b) pontja tartalmazza.[A Kbt. 136/B. §-ának (2) és (3) bekezdése szerint azajánlatkérő az egy ajánlattevővel a 136/A. §-nak megfelelően megkötöttkeretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés(ek) megvalósítása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. április 2.

Hiánypótlás lehetősége kétszakaszos eljárásban

Kérdés: Kétszakaszos eljárásban (részvételi jelentkezés és ajánlattétel), ha a részvételi felhívásban a hiánypótlás biztosítva van, ez vonatkozik az ajánlattételre is?
Részlet a válaszából: […] ...– tartalmaznia kell a hiánypótlás lehetőségét vagy annak kizárását.A 121. § (10) bekezdése szerint az ajánlatkérő az öszszesajánlattevő számára azonos feltételekkel, szükség esetén több alkalommal islehetőséget biztosíthat a kizáró okokkal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 22.

Előminősítési jelentkezés adattartalma

Kérdés: Milyen adatok szükségesek az előminősítéshez a jelentkezésnél?
Részlet a válaszából: […] ...az előminősítéses rendszerben iselőírhatja, hogy az ajánlattétel, illetve a Kbt. alkalmazásában alvállalkozásfeltétele, hogy az ajánlattevő (alvállalkozó) a letelepedése szerinti országbanszerepeljen a vonatkozó nyilvántartásban stb. – Kbt. 61. §-ának (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 22.

"Lényeges változtatás" gyakorlati értelmezése a közbeszerzési eljárásokban

Kérdés: Eredménytelen az eljárás a Kbt. 92. §-ának c) pontja – a fedezet mértéke – alapján. Hirdetmény közzététele nélküli eljárást indítanának a 125. § (1) bekezdése alapján. Mi számít a felhívás és a dokumentáció feltételei lényeges változásának? Változtatható-e "a bírálati szempont összességében..." helyett legalacsonyabb ellenszolgáltatásra? Változtathatóak-e a szerződés mellékkötelezettségei kevésbé szigorúra (garanciák csökkentése)? Változtathatóak az alkalmassági feltételek (csökkenthetőek-e)? Be lehet-e vonni (felhívni) új ajánlattevőket is? Elég-e csak az "újaknak" kiadni a teljes dokumentációt, a "régieknek" csak a módosítást? Újra be kell-e kérni minden nyilatkozatot, igazolást, vagy a "régiektől" nem?
Részlet a válaszából: […] ...hasonló esetben csak hirdetmény közzétételévelindított tárgyalásos eljárást enged meg a Kbt. 124. §-ának a) pontja. Tehát azúj ajánlattevők bevonását így megoldja a törvény, hiszen meg kell hirdetni azeljárást. A bírálati szempontok, alkalmassági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. június 20.