Összegzés kiadásának határideje

Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
Részlet a válaszából: […] ...lehet tárgyalni. A nyílt eljárásban az ajánlatkérő a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő az ajánlatához az ajánlattételi határidő lejártától kötve van. Az ajánlati kötöttség időtartamát az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

A közbeszerzési chat funkciója

Kérdés: Mire való a közbeszerzési chat? Helyettesíti-e a közérdekű bejelentést?
Részlet a válaszából: […] ...az alábbiak, melyek vonatkozásában várja a Hatóság az üzenetek érkezését:-"ha az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő, az ajánlattevők és/vagy a közbeszerzési eljárás más szereplőjének magatartása sérti a verseny tisztaságát, átláthatóságát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 14.

Fedezet ismertetése feltételes közbeszerzés esetén

Kérdés: Feltételes közbeszerzés esetében kell-e ismertetni a fedezetet?
Részlet a válaszából: […] ...és részletezte a szabályokat. Ennek keretében a döntés nem születhet meg fedezethiány miatt, csak abban az esetben, ha a fedezetről az ajánlattevők korábban információhoz jutottak.A Kbt. 70. §-ának (1) bekezdése alapján az ajánlatkérő az ajánlatokat a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 15.

Egyoldalú szerződésbontás érdekmúlás miatt

Kérdés: Nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként már megkötött, határozott idejű szolgáltatási szerződést felmondhatja-e az ajánlatkérő pusztán azért, mert nem kívánja tovább a szolgáltatást igénybe venni? Ha igen, milyen jogkövetkezményei lehetnek az egyoldalú szerződésbontásnak?
Részlet a válaszából: […] ...a szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a 141. § alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni;– az ajánlattevő nem biztosítja a 138. §-ban foglaltak betartását, vagy az ajánlattevőként szerződő fél személyében érvényesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 12.

Szerződés teljesítési határidejének módosítása

Kérdés: Lehet-e módosítani a szerződés teljesítésének határidejét? Amennyiben igen, milyen jogalappal?
Részlet a válaszából: […] ...alapján azt állapította meg a Döntőbizottság, hogy a teljesítési időtartam tekintetében nem kívánta azt az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kiválasztásához részszempontként értékelni, nem kért erre vonatkozóan semmilyen ütemtervi megbontást, sőt a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 8.

Közbenső döntés "kezelése"

Kérdés: A Kbt. 69. §-ának (4) bekezdésére felhívó közbenső döntést ki kell küldeni? Ha igen, akkor az ellen már lehet eljárást kezdeményezni, hogy az ajánlattevő ne csússzon le róla, hiszen az összegezés sokkal később is lehet? Abban az ajánlatkérő csak megismétli a közbenső döntés eredményét?
Részlet a válaszából: […] ...a Kbt. 69. §-ának (4) bekezdése szerinti, igen fontos eljárási cselekmény kapcsolódik, mely az igazolások benyújtását írja elő az ajánlattevők számára. A közbenső döntés keretében az ajánlattevők értesülnek arról, hogy mely ajánlattevők ajánlata nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 12.

Fedezethiány jogkövetkezményei

Kérdés: A Kbt. 75. §-ának (4) bekezdéséből következik-e, hogy fedezethiány miatt csak abban az esetben nyilvánítható eredménytelennek az eljárás, ha a fedezetet az ajánlatkérő az ott meghatározottak szerint ismerteti az ajánlattevőkkel?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel – a) és b) pontok.A (3) bekezdés értelmében, ha a (2) bekezdés a) pontjában foglalt eredménytelenségi eset oka...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 11.

Ajánlatok bontása az ajánlattételi, részvételi határidő lejártát megelőzően

Kérdés: Felbonthatom-e korábban az ajánlatokat ajánlatkérőként, ha tisztában vagyok azzal, hogy nem lesz több ajánlattevő?
Részlet a válaszából: […] ...előírhatja elektronikus másolati példányok benyújtását.Amennyiben az ajánlatkérő arra gondol, hogy esetleg az ajánlattételre felhívott ajánlattevőket értesíti a korábbi bontásról, lerövidítve ezzel az ajánlattételi határidőt, arra a következő Kbt. szabály...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 14.

Elkésett ajánlatok "kezelése" az új közbeszerzési szabályok szerint

Kérdés: Az új közbeszerzési szabályok alapján hogyan kezelendők az elkésett ajánlatok? Betekinthet abba más ajánlattevő? Visszakérhetjük azt az ajánlatkérőtől?
Részlet a válaszából: […] ...benyújtását;– a nem elektronikusan benyújtott részvételi jelentkezések és ajánlatok felbontásánál csak az ajánlatkérő, az ajánlattevők (részvételre jelentkezők), valamint az általuk meghívott személyek, továbbá – a közbeszerzéshez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 17.

Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően

Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
Részlet a válaszából: […] ...szerint.A részvételi vagy az ajánlattételi határidőig az ajánlatkérő az eljárást szabadon visszavonhatja, melyről a jelentkezőket, ajánlattevőket tájékoztatni kell. A törvény 53. §-a összefoglalja az ajánlatkérő kötelezettségeit hirdetménnyel induló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 1.
1
2
3
7