68 cikk rendezése:
1. cikk / 68 DBR szabályozásának változása
Kérdés: Miért cserélték ki a DBR esetében a részeket kategóriákra a 2024. februári módosítással?
2. cikk / 68 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 68 Ajánlattételi felhívás határideje a Kbt. 107. §-a esetében
Kérdés: Meghívásos eljárás esetén, amit szeretne az ajánlatkérő lebonyolítani, a részvételi jelentkezésről készült dinamikus beszerzési rendszerrel összegzés után mennyi idővel kell az ajánlatkérőnek felhívnia ajánlattételre? Illetve ezt az ajánlattételi felhívást az EKR felületén kell megtennie, akkor is, ha a részvételi felhívásban megjelölte, hogy adott esetben a dinamikus beszerzési rendszert egy EKR-en kívüli felületen szeretné lebonyolítani?
4. cikk / 68 Online tárgyalástartás a koronavírusra hivatkozással
Kérdés: Koronavírus miatt van-e lehetőség a tárgyalás online formában történő megtartására?
5. cikk / 68 Bírálat mellőzhetősége közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Feltételes közbeszerzés esetében van-e lehetőség arra, hogy a bírálatot ne kelljen elvégeznem?
6. cikk / 68 Eljárás nem megfelelő tartalmú összegzés esetén
Kérdés: Ha kiderül, hogy egy ajánlat mégsem érvénytelen, újabb összegezést kell azonnal közzétenni, vagy az eredetit visszavonni? Az érvénytelenségről szóló tájékoztatást külön is meg kell tenni?
7. cikk / 68 Szerződés teljesítési határidejének módosítása
Kérdés: Lehet-e módosítani a szerződés teljesítésének határidejét? Amennyiben igen, milyen jogalappal?
8. cikk / 68 Eljárás módosított összegzés megsemmisítése esetén
Kérdés: Ha a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisíti a módosított összegezést, az eredeti összegezés hatályban marad? Ebben az esetben van az eljárásnak eredménye, vagy mindenképpen egy újabb döntést kell hozni?
9. cikk / 68 Feltételt tartalmazó ajánlati biztosíték kezelése
Kérdés: Van-e lehetőség az okirati formában (levél) nyújtott ajánlati biztosíték (például: biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó – kötelezvény) esetén az okirat tartalmi hiányának javítására, pótlására? Konkrét esetben az ajánlatkérő a dokumentációban egységesen (mind a pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó levél, mind a biztosítási szerződés alapján kiállított, készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó kötelezvény esetében) előírta, hogy azoknak feltétel nélkülieknek kell lenniük. Az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre, az előírt mértéknek megfelelő összegben bocsátotta rendelkezésre, de a kezességvállalás jogi jellegének megfelelően, a készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó kötelezvény tartalmazott feltételt (nevezetesen az ajánlattevő fizetésre történő előzetes felszólítását). Az ajánlatkérőnek érvénytelenné kell-e nyilvánítani az ajánlatot, vagy az ajánlattevő a hiánypótlási felhívásra javíthatja, adhatja a biztosítékot más formában – például óvadékként, vagy benyújthat garanciavállalást? Akkor, amikor az ajánlatkérő okirati formában (levél) nyújtott ajánlati biztosíték esetén feltételnélküliséget ír elő, nem sérül az ajánlattevőnek a Kbt. 54. § (2) bekezdésében biztosított joga, választási lehetősége?
10. cikk / 68 DBR működése
Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?