Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...megfelelően járt el az ajánlatkérő az alábbi szabály alapján:"114. § (8) Ha az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel történő szerződéskötés esetén a szerződés értéke a becsült értéket meghaladná, és az ajánlatkérő az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Kiegészítő tájékoztatások ellentmondásossága

Kérdés: Informatikai eszközök beszerzésére uniós közbeszerzési eljárást folytattunk le. A 2. helyezett ajánlattevő jogorvoslatot kezdeményezett a nyertesre vonatkozó döntés ellen, amelyben arra hivatkozott, hogy az eszközök műszaki paraméterei meghatározása kapcsán az eljárásban kiegészítő tájékoztatást kért, és az abban foglaltak szerint tette meg ajánlatát. Az eljárásban két alkalommal került sor kiegészítő tájékoztatás nyújtására, és most észleltük, hogy a 2. alkalommal adott tájékoztatás tartalma részben eltért az 1. tájékoztatástól. Visszavonhatjuk a jogorvoslati eljárásban a 2. tájékoztatást? Milyen következményekkel számolhatunk?
Részlet a válaszából: […] ...lezárását jelenti, az ajánlatkérő a Kbt. 79. § (1) és (2) bekezdése szerinti írásbeli összegezés megküldésével tájékoztatja az ajánlattevőket (minden ajánlattevőt egyidejűleg) az eljárás eredményéről, a nyertes ajánlattevő személyéről. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. október 11.

Összegezés módosítása szerződéskötés után

Kérdés: Véleményük szerint hogyan módosítható az összegezés, ha a nyertes ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége valószínűsíthető, de úgy tudjuk, az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő már megkötötte a szerződést?
Részlet a válaszából: […] ...megállapítja a közbeszerzésre, illetve a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályok megsértését, az ajánlatkérőként vagy az ajánlattevőként szerződő fél, a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának kézbesítésétől számított harminc napon belül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 12.

Ajánlatban nevesített szakember vagy alvállalkozó bevonásának kötelezettsége

Kérdés: Hogyan kell helyesen értelmezni a Kbt. 138. § (4) bekezdését, továbbá konkrétan milyen kötelezettséget ró ez a jogszabályhely a nyertes ajánlattevőre és az ajánlatkérőre?
Részlet a válaszából: […] ...alvállalkozó által indított kártérítési perben. A nevesítés ugyanakkor nem keletkeztetett szerződéskötési kötelezettséget a nyertes ajánlattevő és a nevesített alvállalkozó között, ami azt jelentette, hogy jogtalan mellőzés esetén a bíróság nem a szerződést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 13.

Szerződés távol lévők között közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Van-e lehetőség arra, hogy a közbeszerzési eljárás alapján kötendő szerződés távol lévők között jöjjön létre, és ha igen, milyen szerződéskötési módok megengedettek?
Részlet a válaszából: […] ...alakszerűségi követelményt is támaszt. A jogszabály szerint ugyanis eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes ajánlattevővel írásban kell megkötni a közbeszerzési eljárásban közölt végleges feltételek, a szerződéstervezet és az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 13.

A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre

Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
Részlet a válaszából: […] ...módosítás eredményeként a Kbt. 138. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Az ajánlatkérő nem korlátozhatja az ajánlattevő jogosultságát alvállalkozó bevonására, csak akkor, ha az eljárás során a 65. § (10) bekezdése szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 13.

Ajánlati biztosíték "sorsa" eljárásból történő visszalépés esetén

Kérdés: Ha visszalépünk az eljárásból, visszajár-e az ajánlati biztosíték?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlati biztosíték alkalmazása azt célozza, hogy az ajánlatkérő biztos lehessen abban, hogy a nyertes ajánlattevő valóban szerződést fog vele kötni. Nem feltétlenül bizalmatlanság az oka az alkalmazásának, hanem egyszerűen az a tény, hogy az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Alvállalkozó-cserére vonatkozó eljárásrend a közbeszerzési szerződésben

Kérdés: Lehet-e a szerződésbe alvállalkozó-cserére vonatkozó eljárásrendet beépíteni, szükségtelenné téve ezzel a szerződés módosítását ezekben az esetekben?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérőnek vizsgálnia kell, hogy az érintett szervezet megfelel-e a korábbiakban meghatározott alkalmassági követelményeknek, míg az ajánlattevőnek részletesen dokumentálnia kell azt. Hasonlóképpen az alvállalkozó esetében, amennyiben az ajánlattevő bejelenti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 4.

Szerződéskötés engedélyezése

Kérdés: Mi a feltétele a szerződéskötés engedélyezésének? A közelmúltban megjelent ügyben gyermekprogramhoz kötődő egyéb jogszabályok miatt engedték. Ezek szerint nem csak nemzetbiztonsági oka lehet a szerződéskötés engedélyezésének?
Részlet a válaszából: […] ...A kérelmező három kérelmi elemet terjesztett elő, melyekben az ajánlatkérő előzetes vitarendezési kérelemre adott válaszát, a nyertes ajánlattevő ajánlatának bírálatát, illetve a nyertes ajánlat érvényességére vonatkozó ajánlatkérői döntést kifogásolta, azaz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 9.

Döntésképtelenség az eljárás eredménye vonatkozásában

Kérdés: Mi történik abban az esetben, ha az ajánlatkérő nem képes dönteni az eljárás eredményéről? Köteles a szerződéskötésről szóló tájékoztatót 120 napon belül feladni?
Részlet a válaszából: […] ...lehet tárgyalni. A nyílt eljárásban az ajánlatkérő a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő az ajánlatához az ajánlattételi határidő lejártától kötve van. Az ajánlati kötöttség időtartamát az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 10.
1
2
3