Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben érintett kizáró ok az alábbi:A Kbt. 62. § (1) bekezdése szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki korábbi közbeszerzési vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Szerződésfelmondással kapcsolatos kötelezettségek

Kérdés: Ajánlatkérőként uniós értékhatár feletti, karbantartási szerződést kötöttünk az új Kbt. rendelkezései szerint. A szerződésben meghatározott szolgáltatást a vállalkozónak hibabejelentés alapján, rövid kiszállási idővel kell nyújtania. A vállalkozó egymást követően három hibabejelentést mulasztott el határidőben kijavítani. A szerződésünk úgy rendelkezik, hogy a harmadik eset után figyelmeztetést küldünk, majd az ötödik eset után – ha azok egymást követően történnek – súlyos szerződésszegésre hivatkozással a szerződést azonnali hatállyal felmondjuk. A figyelmeztetést a szerződés szerint írásban megtettük, azt a vállalkozó kézhez vette. Van-e tájékoztatási kötelezettségünk a Közbeszerzési Hatóság felé, ha a szerződést felmondjuk?
Részlet a válaszából: […] ...(5)-(6) bekezdése alapján az alábbiak szerint:– az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóságnak bejelenteni, ha a nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződéses kötelezettségét súlyosan megszegte, és ez a szerződés felmondásához vagy elálláshoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 15.

Becsült érték és alkalmazandó jogszabály versenyújranyitásnál

Kérdés: A központi közbeszerzésekkel kapcsolatos 320/2015. kormányrendelet szerint a nettó 8 millió forint alatti versenyújranyitással vagy írásbeli konzultációval megvalósuló beszerzések tekintetében fontos változás, hogy már előzetes engedélykérés nélkül is lefolytatható az eljárás, az érintett szervezet azonban negyedévente adatszolgáltatást köteles teljesíteni az ilyen típusú beszerzésekről. Ilyen esetben mit kell becsült érték alatt érteni? Az egész év során beszerzendő termékek nettó árát kell egybeszámítani, vagy csak az adott eljárásban (versenyújranyitás) beszerzendő áruk értékét? További kérdésem, hogy a versenyújranyitásoknál az új Kbt. szerint kell az eljárást lefolytatni, vagy a keretszerződésben meghatározottak szerint?
Részlet a válaszából: […] ...mélységű és tartalmú ellenőrzésnek kell alávetnie magát az ajánlatkérőnek.A hivatkozott, 105. § (2) bekezdése értelmében a több ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására sor kerülhet b) ha a keretmegállapodás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 13.

Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően

Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
Részlet a válaszából: […] ...szerint.A részvételi vagy az ajánlattételi határidőig az ajánlatkérő az eljárást szabadon visszavonhatja, melyről a jelentkezőket, ajánlattevőket tájékoztatni kell. A törvény 53. §-a összefoglalja az ajánlatkérő kötelezettségeit hirdetménnyel induló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 1.

Konzorciumi tag felelőssége az új Kbt. alapján

Kérdés: Egy másik ajánlattevővel indultunk egy közbeszerzési eljárásban. A konzorciumi szerződésben vállaltuk az egyetemleges felelősséget az ajánlatkérő felé. Ha a konzorciumi partnerünk hibás teljesítése, illetve szerződésszegése miatt felmondja a szerződést az ajánlatkérő, mennyiben érint ez minket a további közbeszerzési eljárásokban való részvétel szempontjából? A jogviszonyra még a korábbi Kbt. vonatkozik. Az új szabály milyen rendelkezést tartalmaz erre az esetre?
Részlet a válaszából: […] ...jogszabályhely (5) bekezdése akként rendelkezik, hogy az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóságnak bejelenteni, ha a nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződéses kötelezettségét súlyosan megszegte, és ez a szerződés felmondásához vagy elálláshoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 1.

Ajánlat üzleti titokká nyilvánított részének kezelése

Kérdés: Ajánlatunkban árképzésünk módjának, valamint a részárakat tartalmazó részének üzleti titokká nyilvánítását kértük. Az ajánlatkérő az árat indokolatlanul alacsonynak ítélte meg, ezért indokolást kért. Ezzel egyidejűleg valamennyi ajánlatkérőnek úgy küldte meg ezt a felhívást, hogy azáltal ajánlatunk egésze – üzleti titokká nyilvánított része is – valamennyi ajánlattevő részére megismerhetővé vált, mert ez a rész a felhívásban teljes terjedelemben szerepelt. Ezt megtehette? Mit tehetünk ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...szabály nem ad az ajánlatkérőnek mérlegelési jogot, lehetőséget, amennyiben üzleti titoknak minősíthető információt kíván az ajánlattevő akként megjelölni. A Kbt. 80. §-ának (1) bekezdése alapján az üzleti tevékenység végzése szempontjából...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Üzleti titokká nyilvánítás határai

Kérdés: Titkosítható-e az az információ az ajánlattevő részéről, amely alapján az ajánlatkérő érvénytelennek nyilvánítja az ajánlatot? Azaz a kizárt versenytárs iratbetekintés-kérése során azzal szembesül, hogy éppen az az adat van titkosítva, amely alapján a kizárt versenytárs meggyőződhetne arról, hogy valóban, tényszerűen jogos a kizárás.
Részlet a válaszából: […] ...alá, nem kötelezően nyilvános, de érvénytelenségi ok lehet.Ilyen például a hibás referencia, a nem megfelelő önéletrajz, melyet az ajánlattevő olyan szenzitív adatnak tekint, melyet nem kíván a versenytársak tudomására hozni. Mivel a benyújtott dokumentumok hibásak,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 15.

Referencia mint üzleti titok

Kérdés: Üzleti titoknak minősíthető-e a referencia?
Részlet a válaszából: […] ...titokra vonatkozó definíciója kétféle szempontot ütköztet az alábbiak szerint.A törvény 80. §-ának (2) bekezdése értelmében az ajánlattevő nem tilthatja meg nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), valamint olyan ténynek, információnak, megoldásnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 12.

Aláírási címpéldány üzleti titokká minősítése

Kérdés: Lehet-e üzleti titok az aláírási címpéldány?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlattevő szeretne betekinteni a versenytársaajánlatába, és ellenőrizni kívánja az aláírásokat az ajánlatban. Mivelfeltételezhetően az ajánlattevő elkülönített módon üzleti titokká nyilvánítottaaz aláírási címpéldányt vagy címpéldányokat,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 15.

Projektszervezettel kapcsolatos követelmények a jelenlegi szabályozásban és 2012. január 1-jétől

Kérdés: A gyakorlatban hogyan kell alkalmazni a Kbt. 55. §-át? Jövőre is ugyanez marad a szabály?
Részlet a válaszából: […] ...beruházás és szolgáltatás megrendelése esetében azajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírhatja, hogy az ajánlattevőtájékozódjon az adózásról, a környezetvédelemről, valamint köteles előírni,hogy tájékozódjon a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 12.
1
2
3