55 cikk rendezése:
1. cikk / 55 Kizáró ok hatálya alá tartozó gazdasági szereplő a DBR-ben
Kérdés: Indítottunk egy DBR felállítására irányuló eljárást. A beérkezett részvételi jelentkezéseket elbíráltuk, és felállítottuk a rendszert, majd kiküldtünk a rendszerben egy ajánlati felhívást, melyre válaszul az egyik ajánlattevő jelezte, hogy ő a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja szerinti kizáró ok hatálya alá került, és kéri, hogy tegyük meg a szükséges intézkedéseket. Ki kell-e zárni a DBR-ből az ajánlattevőt, és ha igen, melyik pontra hivatkozva? Vagy mivel nincs ajánlattételi kötöttség, maradhat a DBR-ben, legfeljebb az ajánlatát kell érvényteleníteni abban az esetben, ha mégis ajánlatot tenne az egyik felhívásunkra?
2. cikk / 55 Ajánlattevőként meghívott gazdasági szereplő részvétele az eljárásban alvállalkozóként
Kérdés: Ha meghívnak ajánlattevőnek egy meghívásos eljárásban – ahol összesen öt ajánlattevőt hívtak meg –, de mi nem adunk be ajánlatot, akkor másik ajánlattevő alvállalkozójaként részt vehetünk az eljárásban?
3. cikk / 55 Új kapacitást biztosító bevonása előminősítési rendszerben
Kérdés: Előminősítési rendszer alkalmazása esetén lehet-e új kapacitást biztosítót bevonni?
4. cikk / 55 Adatbázisok ellenőrzése részvételi szakaszban a DBR-ben
Kérdés: Ellenőrizhetem-e a részvételi szakaszban az adatbázisokat DBR-ben?
5. cikk / 55 Eseti konzorciumok létrehozása előminősítési rendszerben
Kérdés: Előminősítési rendszer esetében van-e lehetőség arra, hogy a versenyeztetésben az ajánlattevők esetenként új konzorciumokba tömörüljenek?
6. cikk / 55 Részvételre jelentkező alkalmassága a DBR-ben
Kérdés: A DBR részvételi jelentkezési határidőt követő napon lesz saját szakemberünk. Egyrészt be lehet-e vonni kapacitást biztosítót a DBR-be, másrészt megtehetjük-e, hogy inkább a határidő lejártát követően egy nappal adjuk be a részvételi jelentkezést a DBR-be?
7. cikk / 55 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
8. cikk / 55 Alvállalkozás keretmegállapodásnál
Kérdés: Ha indulunk egy keretmegállapodásos eljárásban, de nem jutunk be a zárt körbe, a verseny újranyitásával indított ajánlatok nyertesénél lehetünk alvállalkozók? Mi a helyzet akkor, ha bejutunk a zárt körbe, és az újranyitásnál szeretnének minket alvállalkozóként bevonni?
9. cikk / 55 IT-eszközök beszerzése DBR-ben
Kérdés: Annak az ajánlatkérőnek, amely nem KEF-köteles, van-e értelme IT-eszközökre kiírnia egy DBR-t?
10. cikk / 55 DBR működése
Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?