35 cikk rendezése:
1. cikk / 35 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
2. cikk / 35 Eljárás kivételi körök átfedése esetén
Kérdés: A Kbt. 111. § e) és w) pontjai szerinti kivételi körök vonatkozásában merült fel, hogy a kettő (humanitárius segítségnyújtás és ideiglenes védelemre jogosultak elhelyezésével kapcsolatos beszerzés) egybeeshet-e? Az ukrán menekültek vonatkozásában a segítségnyújtás megvalósulhat mindkét pont alapján? Amennyiben mindkét pont fennáll, úgy az építési beruházások vonatkozásában fennálló 300 millió forintos értékhatárt figyelembe kell venni, vagy alkalmazható az e) pont, ahol ilyen szűkítés nem szerepel?
3. cikk / 35 Közérdekű tevékenység értelmezése a Kbt. hatálya alá tartozás szempontjából
Kérdés: Hogyan kell értelmezni a gyakorlatban, a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozás szempontjából a Kbt. 5. § (1) bekezdés e) pontjában írt közérdekű tevékenység fogalmát, illetőleg a jogszabályhely által támasztott egyéb feltételeket?
4. cikk / 35 Kivételi kör jogalapja változásának hatása a 2021. február 1-je előtt megkötött szerződésekre
Kérdés: Meg kell-e szüntetnem a Kbt. 12. § (4) bekezdésének módosítását megelőzően kötött szerződéseket?
5. cikk / 35 Külföldi ajánlattevő kizárása fenntartott eljárásból
Kérdés: Kizárhatom-e a külföldi ajánlattevőt, ha fenntartott eljárásról van szó? Azaz hazai fenntartott eljárásnak tekinthetem-e a nemzeti eljárásrendben történő fenntartást?
6. cikk / 35 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
7. cikk / 35 Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás indítása rendkívüli sürgősséggel szerződés megszüntetése esetén
Kérdés: Ha a Kbt. alapján megszüntethetem a szerződést, mert a nyertes ajánlattevő kizáró ok hatálya alá került, az elegendő indok-e hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás indítására rendkívüli sürgősséggel?
8. cikk / 35 Felelősség a közbeszerzési törvény alkalmazásának mellőzése miatt
Kérdés: Számonkérhető-e az ajánlattevő, ha tudott arról, hogy az ajánlatkérő mellőzte a közbeszerzési törvény alkalmazását, bár aktív módon nem vett részt annak elkerülésében? Ha szerződésmódosítás keretében történik mindez, ahol közösen döntenek, hogyan változik az előző kérdés megítélése?
9. cikk / 35 Anyavállalat keretmegállapodásának használata közszolgáltatóként
Kérdés: Közszolgáltatóként megtehetem-e, hogy az anyavállalat keretmegállapodását "használom", ami egyben azt is jelenti, hogy cégünk nem ír ki közbeszerzési eljárást az adott árura és részben a szolgáltatásra?
10. cikk / 35 25%-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt szervezet vizsgálata közszolgáltatói in-house szerződésnél
Kérdés: A Kbt. 12. §-ának (4) bekezdése alapján a 25%-os mérték értelmezése egyedileg vagy együttesen történik?