21 cikk rendezése:
1. cikk / 21 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
2. cikk / 21 Tárgyalások lefolytatásának mellőzhetősége
Kérdés: Milyen módon van lehetőségem kifogásolni, hogy az ajánlatkérő annak ellenére, hogy tárgyalásos eljárást folytatott le, mégis úgy döntött az eljárás során, hogy nem tárgyal? Esetünkben nem uniós projektről van szó, magasabb árat adtunk, mert számítottunk a későbbi tárgyalásokra. Van-e lehetőség az eljárástípus fenntartását kérni az ajánlatkérőtől? Hiszen így nem etikus eltekinteni a tárgyalástól.
3. cikk / 21 Jótállás kezelése a minőségi szempontok körében
Kérdés: A jótállás miért nem minőségi szempont? Miért nem alkalmazható értékelési szempontként?
4. cikk / 21 Nyilatkozat magánszemély kapacitást biztosító bevonása esetén
Kérdés: Milyen következménye van annak, ha a kapacitást biztosító helyett az ajánlattevő azt nyilatkozza, hogy a saját embere a bevont szakember, ugyanakkor a szakember önéletrajzából egészen más derül ki? Ebben az esetben hamis adatszolgáltatás történik, esetleg hiánypótlást kell elrendelni? Vagy magánszemély esetében ennek nincs relevanciája?
5. cikk / 21 Ajánlatkérő vizsgálati kötelezettsége részajánlattétel esetén
Kérdés: Meglepetéssel olvastam, hogy a jövőben egy jogeset szerint nekem, mint ajánlatkérőnek, minden egyes részt meg kell vizsgálnom, hogy vajon megfelelő helyre töltötte-e fel azt az ajánlattevő, és ha nem, akkor is figyelembe kell vennem. Mi erről a véleményük? (Az eset száma D. 322/2019.)
6. cikk / 21 Eltérés a nemzeti rezsim szabályaitól saját eljárásrendben
Kérdés: Saját eljárásrendben milyen módon lehet eltérni a nemzeti rezsim szabályaitól?
7. cikk / 21 Kartell mint kizáró ok megállapításának feltételei
Kérdés: Az egyik gazdasági szereplő kartellezett, de nem itthon és nem is közbeszerzésben. Ki kell-e őt zárnia az eljárásból az ajánlatkérőnek? (A gazdasági szereplő konzorciumban indul, kapacitást biztosító szervezetként egy közösségi eljárásban.)
8. cikk / 21 Eredménytelenné nyilvánítás forráshiány miatt
Kérdés: Ha feltételesen indítok egy uniós nyílt eljárást, melyet a felhívásban is jelzek, majd az értékelés során már hivatalosan is kiderül, hogy nem lesz forrás, azaz az eljárást eredménytelenné kell nyilvánítani, mikor tehetem ezt meg? Azonnal vagy az értékelést követően?
9. cikk / 21 Értékelési és alkalmassági szempont elválasztása
Kérdés: Az értékelési szempont a szakember tapasztalata úgy, hogy közben az alkalmasságban is ugyanez a feltétel szerepel egy meghatározott tapasztalattal, ami felett az ajánlatkérő értékeli annak mértékét. Lehet ezt egybemosni? Nem kell különválasztani az értékelési szempontot és az alkalmasságot? Nincs itt átfedés? Nem számszakilag, hanem mert ugyanannak a szakembernek a tapasztalatára vonatkozik? Ha igen, akkor hogyan kell hiánypótolni, ha esetleg hiányosság merül fel?
10. cikk / 21 Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől
Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?