21 cikk rendezése:
1. cikk / 21 DBR működése
Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
2. cikk / 21 Ismételt tárgyalás a tárgyalások lezárása után elektronikus árlejtésnél
Kérdés: Az ajánlatkérő elektronikus árlejtést kíván alkalmazni, és előírja a következőt: Amennyiben a tárgyalások lezárását követően egy-egy részajánlat vonatkozásában csak egy érvényes ajánlat van, az ajánlatkérő – tekintettel a 257/2007. Korm. rendelet 17. §-ának (6) bekezdésében foglaltakra – az egy érvényes ajánlatot benyújtó ajánlattevővel ártárgyalást kezdeményez. Lehet-e a tárgyalások lezárása után megint tárgyalni, arra hivatkozással, hogy az elektronikus árlejtést az ajánlatkérő nem tudja alkalmazni, mert egyetlen érvényes ajánlat van?
3. cikk / 21 Rákérdezés irreálisan alacsony árra műszaki tartalom pontosítására irányuló tárgyalási folyamatban
Kérdés: Ha a tárgyalás témája a műszaki tartalom pontosítása, szükséges-e adott esetben az irreálisan alacsony árra rákérdezni ajánlattétel után a tárgyalás megkezdése előtt? Jól gondolom-e, hogy mivel itt a nem teljesen tisztázott műszaki tartalom miatt az ajánlati árak nem ugyanarra a műszaki tartalomra vonatkoznak, ezért nem összehasonlíthatók, és így nincs értelme magyarázatot kérni?
4. cikk / 21 Ajánlat módosítása
Kérdés: Meddig van lehetőségem az ajánlat módosítására?
5. cikk / 21 Új ajánlatkérés tárgyalásos eljárás második fordulójában
Kérdés: Tárgyalásos eljárásban veszünk részt. Az ajánlatkérő a második fordulóra csökkentette a példányszámot, és új ajánlatot kért annak megfelelően. Ez jogszerű?
6. cikk / 21 Ajánlati kötöttség tárgyalás nélküli eljárásban
Kérdés: Tárgyalás nélküli eljárásban mikortól él az ajánlati kötöttség?
7. cikk / 21 Felhívás ismételt ajánlat benyújtására tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Tárgyalásos eljárásban az ajánlatkérő biztosította a teljes körű hiánypótlás lehetőségét. A felhívás szerinti hiányokat pótoltuk. Ezt követően az ajánlatkérő a tárgyaláson felhívott minket ismételt ajánlat benyújtására néhány elem vonatkozásában. Jogszerűen tette ezt?
8. cikk / 21 Egyszerű eljárásban irányadó értékhatárt meghaladó ajánlat
Kérdés: Mi a teendő akkor, ha az ajánlatkérő egyszerű eljárást ír ki, azonban a legalacsonyabb árakkal kalkulálva, az általa megrendelt áru (szolgáltatás) legalább bruttó 56 millió forint értékű?
9. cikk / 21 Tárgyalás szabályainak meghatározása kétszakaszos eljárásban
Kérdés: Kétszakaszos eljárásban veszünk részt. Kérdésünk, hogy az ajánlati dokumentációban milyen részletességgel kell meghatároznia az ajánlatkérőnek a tárgyalás menetét, szabályait, eljárásrendjét?
10. cikk / 21 Többfordulós eljárás kötelező igénybevétele
Kérdés: Kötelező-e többfordulós eljárás igénybevétele a megtárgyalandó ajánlatok számának csökkentése érdekében?