12 cikk rendezése:
1. cikk / 12 Eredménytelen eljárást követő más eljárásfajta alkalmazása
Kérdés: Eredménytelen eljárás esetén mikor/hogyan lehet meghívásos, tárgyalásos eljárásba fordulni, illetve ha erre nincs lehetőség, hogyan írhatok ki úgy pályázatot, hogy részvételi szakasszal előminősítsem a jelentkezőket?
2. cikk / 12 Eredménytelenné nyilvánítás forráshiány miatt
Kérdés: Ha feltételesen indítok egy uniós nyílt eljárást, melyet a felhívásban is jelzek, majd az értékelés során már hivatalosan is kiderül, hogy nem lesz forrás, azaz az eljárást eredménytelenné kell nyilvánítani, mikor tehetem ezt meg? Azonnal vagy az értékelést követően?
3. cikk / 12 Szerződéskötés lehetősége kizárólag becsült értéket meghaladó ajánlatok beérkezése esetén
Kérdés: Mi a teendő abban az esetben, ha az ajánlatkérő a Kbt. 115. §-a szerinti eljárásban négy ajánlattevőnek küldött ajánlattételi felhívást, tekintettel arra, hogy az igénybe venni kívánt szolgáltatás becsült értéke 17,4 millió forint volt – ami az előző évi azonos szolgáltatás tényleges költségek alapján került meghatározásra –, azonban a beérkező érvényes ajánlatok mindegyike meghaladta a 18 millió forintot, és a szükséges fedezet egyébként ajánlatkérő általi kiegészítéssel biztosítható? Köthető a nyertessel ilyen esetben szerződés?
4. cikk / 12 Bontás megkezdése, jelenlét a bontáson
Kérdés: Az ajánlatok bontását az ajánlatételi határidő lejártakor meg kell kezdeni, vagy van arra lehetőségünk, hogy az ajánlattételi határidő lejártát követően határozzuk meg a bontás időpontját? Megtehetjük-e, hogy a bontásról kizárjuk a Kbt. szerinti személyek jelenlétét?
5. cikk / 12 Ajánlatkérő kötelezése az ajánlattevő által
Kérdés: Kötelező-e a becsült értéket és a fedezetet megadni az eljárást megindító felhívásban? Az ajánlattevő arra szólít fel informálisan, hogy az egyértelmű tájékoztatás érdekében közöljem vele ezeket az adatokat. Megtehetem-e, és kötelezhet-e engem az ajánlattevő a nyilvánosságra hozatalra?
6. cikk / 12 Nyári Kbt.-változások és hatályuk
Kérdés: A nyár folyamán két alkalommal is változott a közbeszerzési törvény. Melyek ezek a változások, és mikortól kell alkalmazni azokat? És várható-e, hogy a jövőben folyamatosan változik majd a törvény?
7. cikk / 12 Tárgyalásos eljárás alapjául szolgáló körülmények meghatározása
Kérdés: Milyen részletességgel kell az ajánlati felhívásban meghatározni a tárgyalásos eljárás alkalmazását megalapozó körülményeket?
8. cikk / 12 Egyszerű eljárásban irányadó értékhatárt meghaladó ajánlat
Kérdés: Mi a teendő akkor, ha az ajánlatkérő egyszerű eljárást ír ki, azonban a legalacsonyabb árakkal kalkulálva, az általa megrendelt áru (szolgáltatás) legalább bruttó 56 millió forint értékű?
9. cikk / 12 Tárgyalási szabályok, ha az ajánlatok anyagi fedezet szempontjából nem megfelelőek
Kérdés: A Kbt. 254. §-a alapján, ha az ajánlatok nem felelnek meg a rendelkezésre álló anyagi fedezetnek, milyen szabályok (tárgyalás menete, jegyzőkönyvek stb.) vonatkoznak a három legkedvezőbb ajánlatot benyújtott ajánlattevővel lefolytatandó tárgyalásra?
10. cikk / 12 Rendkívüli sürgősség értelmezése
Kérdés: Rendkívüli sürgősség: az én hibám-e, ha beázik a tető és balesetveszélyes, mert a gerendák elkorhadtak, ha ez egy hosszú folyamat végeredménye? Mondható-e az, hogy nem jártam el gondosan az évek során, elmaradtak a felújítások, és most nem indokolt a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás rendkívüli sürgősség miatt?