Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...a támogatás kifizetése tekintetében."Mivel a Kbt. 112. §-a szerint került lefolytatásra az eljárás, úgy a 114. § (8) bekezdése alkalmazása nem releváns, hiszen megfelelő rezsimben indította az ajánlatkérő, a 112. § jogszerű alkalmazhatósága...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

A Kbt. 69. §-ának alkalmazása DBR-ben

Kérdés: DBR esetén hogyan kell alkalmazni a Kbt. 69. § (4) bekezdését a rendszer felállításakor (nincs rangsorolás, nincs keretszám, nincs értékelés, nincs még ajánlat), illetve a rendszer felállítását követően a később csatlakozó jelentkezők esetén?
Részlet a válaszából: […] ...DBR szabályai a Kbt. 69. §-ának alkalmazását írják elő.A Kbt. 107. § (8) bekezdése alapján az adott közbeszerzés tekintetében az eljárás nyertese az az ajánlattevő, amely a dinamikus beszerzési rendszerről szóló, az eljárást megindító vagy –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 10.

Korábbi eljárásban felhasznált EEKD elfogadásának feltételei

Kérdés: Nemzeti nyílt eljárási rend esetén EEKD alkalmazására nem került sor. A kiírás szerint az ajánlatkérőnek a korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált EEKD-t is el kell fogadnia, ha az a valóságnak megfelelő tartalmú. Itt nem egyértelmű számomra, hogyan kell eljárni. Régi (hatályon kívüli) Word-formátumot kell kitölteni mai dátummal, vagy egy korábbi eljárásból kellene átemelni akkori dátummal?
Részlet a válaszából: […] A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. kormányrendelet az alábbi szabály értelmében valóban az EEKD aktív benyújtását teszi lehetővé.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 14.

Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban

Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
Részlet a válaszából: […] ...nevezzen meg. Így megtörténhet, hogy az új gazdasági szereplő megnevezését követően kerül sor a Kbt. 71. § (6) bekezdésének alkalmazására.Kétszakaszos közbeszerzési eljárásban az útmutató is egyértelmű abban a kérdésben, hogy az ajánlatkérő kizárólag...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 14.

Kapacitást biztosító cég kizárása bírálati szakaszban

Kérdés: Kizárhatja-e az ajánlatkérő a kapacitást nyújtó céget bírálat közben, ha az érintett cég kizáró ok alá került, vagy hiánypótlást kell kérnie, illetve mi az eljárásrend ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...oki problémára, és még nyitva van az ajánlattételi határidő, önkéntes hiánypótlás keretében eljárhat a Kbt. 71. § (5) bekezdés alkalmazásával.Ha nem tud olyan kapacitást nyújtó szervezetet hiánypótolni, amire az adott eljárásban szükség van, úgy Kbt. 69....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 15.

Kartell mint kizáró ok megállapításának feltételei

Kérdés: Az egyik gazdasági szereplő kartellezett, de nem itthon és nem is közbeszerzésben. Ki kell-e őt zárnia az eljárásból az ajánlatkérőnek? (A gazdasági szereplő konzorciumban indul, kapacitást biztosító szervezetként egy közösségi eljárásban.)
Részlet a válaszából: […] ...C-470/13 számú ítélete, amelyben kimondja, hogy "Az EUMSZ 49. cikkel és az EUMSZ 56. cikkel nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás alkalmazása, amely kizárja a közbeszerzési eljárásban való részvételből azt a gazdasági szereplőt, amely jogerős...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 12.

Értékelési és alkalmassági szempont elválasztása

Kérdés: Az értékelési szempont a szakember tapasztalata úgy, hogy közben az alkalmasságban is ugyanez a feltétel szerepel egy meghatározott tapasztalattal, ami felett az ajánlatkérő értékeli annak mértékét. Lehet ezt egybemosni? Nem kell különválasztani az értékelési szempontot és az alkalmasságot? Nincs itt átfedés? Nem számszakilag, hanem mert ugyanannak a szakembernek a tapasztalatára vonatkozik? Ha igen, akkor hogyan kell hiánypótolni, ha esetleg hiányosság merül fel?
Részlet a válaszából: […] ...tehát lehetővé teszi a szakember vizsgálatának akár párhuzamosan alkalmassági követelményként és értékelési szempontként történő alkalmazását, mellyel kapcsolatban az alábbiakban mutatunk be két releváns, jogorvoslati példát.A 358/2017. számú ügyben a kérelmező...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 8.

Munkanapokban meghatározott határidő értelmezése

Kérdés: A Kbt. több helyen munkanapokban meghatározott határidő alkalmazását írja elő. Az így megadott határidő pontosan mikor jár le? Az utolsó nap 24. órájában, vagy az adott napon, a munkaidő végén? Nevezetesen például, ha az ajánlattevő vitarendezési kérelmet nyújt be, de az a határidő utolsó napján, munkaidő után érkezik meg az ajánlatkérőhöz, az határidőben benyújtottnak, avagy elkésettnek tekintendő?
Részlet a válaszából: […] ...gazdasági szereplő vagy a közbeszerzés tárgyával összefüggő tevékenységű kamara vagy érdek-képviseleti szervezet (e paragrafus alkalmazásában a továbbiakban együtt: kérelmező) az ajánlattételi vagy részvételi határidő lejárta előtti tizedik napig,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 20.

Kizáró ok és alkalmatlanság a szerződés teljesítése alatt

Kérdés: Ha az alkalmassági feltétel hiánya és a kizáró ok a szerződés teljesítésének időszakában következik be, fel kell bontanom az ajánlattevővel kötött szerződésemet? Mi a teendő akkor, ha az alvállalkozó vagy az erőforrás-szervezet válik érintetté a fenti körben?
Részlet a válaszából: […] ...szóló 2003. évi XCII. törvény előírja a 2008. szeptember 30-át megelőzően született adótartozás esetében az alábbi szabály alkalmazását. A közbeszerzések teljesítéséhez kapcsolódóan a közbeszerzésekről szóló törvény (a továbbiakban: Kbt.) szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 18.

Értelmező rendelkezések változása

Kérdés: Mi az oka annak, hogy az értelmező rendelkezések száma az új törvényben gyakorlatilag a felére csökkent a korábbihoz képest? Nem értjük az ajánlattevő fogalmának drasztikus szűkítését sem.
Részlet a válaszából: […] ...fióktelepe aki, illetőleg amely– a közbeszerzési eljárásban ajánlatot tesz, továbbá– az 59. § (5) bekezdés a) pontja alkalmazásában az is, aki(amely) az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátotta,továbbá– az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 10.
1
2