30 cikk rendezése:
1. cikk / 30 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
2. cikk / 30 Jogorvoslatra jogosultság
Kérdés: Egy előadáson egy uniós bírósági ítéletre hivatkozva felmerült, hogy nincs lehetősége az ajánlattevőnek megtámadni azt a döntést, melynek az eljárásában nem vett részt. Egyrészt érdekelne, vajon milyen esetről lehetett szó, másrészt, hogy ez Magyarországon milyen megítélés alá esik?
3. cikk / 30 Beszerzés tárgyának szűkítése szerződésmódosítással
Kérdés: A Hatóság honlapján olvastam egy jogesetet, amiben az ajánlatkérő szerződésmódosítás keretében szűkítette a beszerzés tárgyát. Miért ne lehetne ezt megtenni? Hiszen ez nem sérti az esélyegyenlőséget, viszont teljesíthetővé teszi a szerződést.
4. cikk / 30 Bontás megkezdése, jelenlét a bontáson
Kérdés: Az ajánlatok bontását az ajánlatételi határidő lejártakor meg kell kezdeni, vagy van arra lehetőségünk, hogy az ajánlattételi határidő lejártát követően határozzuk meg a bontás időpontját? Megtehetjük-e, hogy a bontásról kizárjuk a Kbt. szerinti személyek jelenlétét?
5. cikk / 30 Konzorciumi megállapodás pótlása
Kérdés: Hiánypótlás keretében pótlólag beadhatjuk-e a konzorciumi megállapodást?
6. cikk / 30 Árajánlat hiányainak pótlása
Kérdés: Hiánypótoltatható-e a hiányos árajánlat?
7. cikk / 30 Előírás ajánlati biztosíték teljesítésére
Kérdés: Az ajánlatkérő nem határozta meg a felhívásban, hogy az ajánlati biztosíték előírására milyen formában teljesíthetjük. Ez így jogszerű?
8. cikk / 30 Rákérdezés irreálisan alacsony árra műszaki tartalom pontosítására irányuló tárgyalási folyamatban
Kérdés: Ha a tárgyalás témája a műszaki tartalom pontosítása, szükséges-e adott esetben az irreálisan alacsony árra rákérdezni ajánlattétel után a tárgyalás megkezdése előtt? Jól gondolom-e, hogy mivel itt a nem teljesen tisztázott műszaki tartalom miatt az ajánlati árak nem ugyanarra a műszaki tartalomra vonatkoznak, ezért nem összehasonlíthatók, és így nincs értelme magyarázatot kérni?
9. cikk / 30 Hirdetményekkel kapcsolatos fizetési kötelezettség az új Kbt. hatálybalépése után
Kérdés: Ha az új közbeszerzési törvény hatályba lép, kell fizetnünk még azokért a teljesítésről szóló hirdetményekért, amelyekért most is fizetünk, vagy már egyáltalán nem kell fizetünk semmilyen hirdetményért csak azért, hogy közzétegye a Közbeszerzések Tanácsa?
10. cikk / 30 Elektronikus árlejtés eredményhirdetése
Kérdés: Hogyan hirdetnek eredményt elektronikus árlejtés alkalmazásánál?