Azonos cél értelmezése egybeszámításnál

Kérdés: Az ajánlatkérő étkezést szeretne biztosítani egyrészt a cég képzésein, másrészt a sporteseményein részt vevők részére. Az új egybeszámítási szabály indokolása szerint nem kell egybeszámítani a hasonló, de funkcionálisan nem összefüggő, eltérő célra irányuló és különállóan megvalósított szolgáltatások értékét, és egybe kell számítani azokat a szerződéseket, amelyek egyetlen célra irányulnak, és tartalmilag is hasonlóak, vagy funkciójuk betöltésére együttesen alkalmasak. Ha célnak a képzés, illetve a sportesemény lebonyolítását tekintjük, akkor az előző mondat első része alapján nem kell a két eseményhez kapcsolódó étkezés beszerzését egybeszámítani. Viszont a mondat második része alapján a képzés lebonyolításához kapcsolódó összes egyéb beszerzést (például projektor, vetítővászon beszerzése, előadók felkérése, étkeztetés, szállás) egybe kell számítania, mivel azok egyetlen célra (a képzés lebonyolítására) irányulnak, és funkciójuk betöltésére együttesen alkalmasak. Ugyanígy a sportesemények lebonyolításához kapcsolódó összes beszerzést (bírók felkérése, sportpálya bérlése, díjak előállítása, étkeztetés és szállás biztosítása stb.) egybe kell számítani. Elég szubjektívnek tűnik annak meghatározása, hogy mit nevezünk azonos célnak. Fenti esetben lehetne például csupán az étkezés biztosítását célnak tekinteni, függetlenül attól, hogy milyen rendezvényhez kapcsolódik. (Ebben az esetben ezt az is indokolná, hogy az étkezés biztosítása nem tartozik szorosan a képzés, illetve a sportesemény lebonyolításához.) Kérdésünk, hogy az indoklás alapján a képzés/sportesemény feltételeit szorosan biztosító egyéb beszerzéseket egybe kell-e számítani – függetlenül a beszerzés tárgyától? Önök szerint melyik felfogás áll közelebb a törvényalkotók elgondolásához?
Részlet a válaszából: […] ...műszaki-gazdasági funkcionális egység az irányadó szempont. Szolgáltatások és áruk esetében az eredetileg csak építési beruházásokra alkalmazott funkcionális megközelítés szempontjai is irányadók.Áru- és szolgáltatásmegrendelések esetében a közbeszerzés műszaki...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 11.

Új egybeszámítási szabály értelmezése

Kérdés: Kérem, magyarázzák el nekem az új 18. § (2) bekezdését! Hogyan kell a továbbiakban egybeszámítani? Miben különbözik az új megközelítés a korábbiaktól?
Részlet a válaszából: […] ...funkcionális egység az irányadó szempont.a) Szolgáltatások és áruk esetében az eredetileg csak építési beruházásokra alkalmazott funkcionális megközelítés szempontjai is irányadók.b) Egyéb tényezők, mint ugyanazon ajánlatkérő személye, vagy hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 18.

Kutatás-fejlesztés beszerzése

Kérdés: Ha egy EU-s pályázat keretében, 65 százalékos támogatási intenzitás mellett, 153 M Ft becsült értéknél nem írunk ki közbeszerzést, mert kutatás-fejlesztés történik, jogszerűen járunk el?
Részlet a válaszából: […] ...kutatás, amelyrőlvalószínűsíthető, hogy a felismert vagy várható, jelenlegi vagy jövőbeliproblémák megoldására alapul szolgál;– alkalmazott (vagy ipari) kutatás: új ismeret szerzéséreelsődlegesen meghatározott gyakorlati cél érdekében végzett eredeti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.

Kbt. 293. és 29. §-ának alkalmazása a gyakorlatban

Kérdés: A Kbt. 43. címe alatt szereplő 293. § a) pontja értelmében a nemzeti értékhatárok alatti értékű közbeszerzésekre és az egyszerű közbeszerzési eljárásra vonatkozó rész alkalmazásában ajánlatkérők a Kbt. 22. §-ának (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérők – a 22. § (4) bekezdése szerinti kivétellel. A kérdésre okot adó esetben egy magyar magánszemélyek tulajdonolta gazdasági társaság (korlátolt felelősségű társaság), amely a kis- és középvállalkozások közé sorolható, szoftverfejlesztési szolgáltatás tárgyában kíván megrendelőként szerződést kötni. Az ellenszolgáltatás értéke nettó 20 millió forint, ebből 14 millió, tehát több mint ötven százalék állami és EU-forrásból származna. Helyes-e az a jogértelmezés, hogy a tárgyi esetben a megrendelő a Kbt. 293. §-ának a) pontjára figyelemmel nem minősül ajánlatkérőnek, ezért közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül szerződhet szoftverfejlesztési szolgáltatás megrendelése tárgyában? A fentiek tükrében hogyan értelmezhető a gyakorlatban a Kbt. 29. §-a (2) bekezdésének g) pontja szerinti kivétel?
Részlet a válaszából: […] ...amelyről valószínűsíthető, hogy a felismert vagy várható, jelenlegivagy jövőbeli problémák megoldására alapul szolgál;– alkalmazott (vagy ipari) kutatás: új ismeret szerzéséreelsődlegesen meghatározott gyakorlati cél érdekében végzett eredeti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 4.