31 cikk rendezése:
1. cikk / 31 Jóteljesítési biztosíték kikötésének lehetősége alvállalkozónál
Kérdés: A jogszabályoknak megfelelően helyesen járok-e el, ha építési beruházás nemzeti nyílt eljárás nyerteseként jóteljesítési biztosítékot kötök ki az alvállalkozómmal kötött szerződésemben, figyelemmel a 322/2015. Korm. rendelet, illetve a Kbt. szabályaira úgy, hogy az ajánlatkérő nem írta elő a közbeszerzési dokumentumokban a biztosítékot sem a nyertes ajánlattevő felé, sem alvállalkozója felé, és nem tiltotta meg az alvállalkozókkal kötött szerződésben történő alkalmazását sem?
2. cikk / 31 A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre
Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
3. cikk / 31 Szerződés teljesítésének időpontja a közzétételi kötelezettség kontextusában
Kérdés: A Kbt. 43. § (1) bekezdésének c) pontja szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint, ha a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály azt egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat. A cd) pont esetében építési beruházás során mely időpont az irányadó? A beruházás kivitelező általi készre jelentésének időpontja, a műszaki átadás-átvétel lezárásának időpontja vagy a teljesítésigazolás kiadásának időpontja? A legtöbb esetben ezek az időpontok eltérőek, akár jelentős időbeli eltérés is lehet közöttük. Vagy esetleg más időpont az irányadó? A ce) pont esetében fordított áfás szerződés esetén mely időpont az irányadó? Amikor a kivitelező felé teljesítette a végszámla kifizetését az ajánlatkérő, vagy amikor az áfa összegét megfizette? [A 44/2015. MvM rendelet 16. mellékletének V.2.4) pontjában a nettó ellenszolgáltatást kéri feltüntetni, a CoRe rendszerben azonban a bruttó ellenszolgáltatást kell feltüntetni. Fordított áfa esetében az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja eltér.]
4. cikk / 31 Teljesítési biztosíték alvállalkozóval szemben
Kérdés: Építési vállalkozóként fővállalkozó vagyok, és az ajánlatkérő felhívta a figyelmemet arra, hogy milyen mértékben alkalmazhatok alvállalkozót. Erről tudomásom volt, azonban kivételesen olyan figyelmeztetést is tartalmaz a dokumentáció, hogy akármilyen mértékű teljesítési biztosítékot nem írhatok elő. Ezek szerint nem kötbérezhetem meg az alvállalkozómat úgy, ahogyan eddig tettem?
5. cikk / 31 Régi Kbt. szabályainak alkalmazása alvállalkozói kifizetésekre
Kérdés: Alkalmazható-e 2012-ben a régi Kbt. kifizetésre vonatkozó szabálya? Amennyiben nem alkalmazható a 2011-ben hatályban lévő Kbt., abban az esetben a 2012-es Kbt.-ben van-e valamilyen utalás a 10 százalék alatti alvállalkozó kifizetési kötelezettségére? Milyen lehetőségek vannak arra az esetre, ha a fővállalkozó esetlegesen nem adja ki a teljesítési igazolást a munka elvégzését követően?
6. cikk / 31 Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre
Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?
7. cikk / 31 Ellenszolgáltatás módosítása hiánypótlási eljárásban
Kérdés: Hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárás ajánlattételi szakaszában mindkét ajánlattevőt hiánypótlásra kellett felszólítani. Az egyik ajánlattevő a hiánypótlásban az ellenszolgáltatást is módosította, havi díjakat írtak be éves díjak helyett. (Az ajánlatból egyébként nem lehetett erre következtetni, mert a tételes költségvetésében is éves díjként tüntette fel a díjakat. Ezért az ajánlatkérő nem is javította.) Elfogadható-e, hogy az ajánlatkérő által kért hiánypótlást (ami semmilyen összefüggésben nincs az ellenszolgáltatással és a műszaki tartalommal) elfogadjuk, de a javítást nem? Így az ajánlat érvényes és tárgyalásra bocsátható.
8. cikk / 31 Rákérdezés irreálisan alacsony árra műszaki tartalom pontosítására irányuló tárgyalási folyamatban
Kérdés: Ha a tárgyalás témája a műszaki tartalom pontosítása, szükséges-e adott esetben az irreálisan alacsony árra rákérdezni ajánlattétel után a tárgyalás megkezdése előtt? Jól gondolom-e, hogy mivel itt a nem teljesen tisztázott műszaki tartalom miatt az ajánlati árak nem ugyanarra a műszaki tartalomra vonatkoznak, ezért nem összehasonlíthatók, és így nincs értelme magyarázatot kérni?
9. cikk / 31 Nemleges adóigazolás mint a számlakifizetés feltétele
Kérdés: A számla kifizetésének feltétele a nemleges adóigazolás? Ezt az eljárás elején vagy a számlakiállítás előtt kell csatolni?
10. cikk / 31 Műszaki tartalom vízi létesítmény beszerzése esetén
Kérdés: Mit, milyen részletezettséggel (tervek, költségvetések, műszaki meghatározások stb.) tartalmazzon a vízi létesítmény megvalósítására vonatkozó közbeszerzési ajánlattételt segítő dokumentáció műszaki része?