26 cikk rendezése:
1. cikk / 26 Kizáró ok hatálya alá tartozó gazdasági szereplő a DBR-ben
Kérdés: Indítottunk egy DBR felállítására irányuló eljárást. A beérkezett részvételi jelentkezéseket elbíráltuk, és felállítottuk a rendszert, majd kiküldtünk a rendszerben egy ajánlati felhívást, melyre válaszul az egyik ajánlattevő jelezte, hogy ő a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja szerinti kizáró ok hatálya alá került, és kéri, hogy tegyük meg a szükséges intézkedéseket. Ki kell-e zárni a DBR-ből az ajánlattevőt, és ha igen, melyik pontra hivatkozva? Vagy mivel nincs ajánlattételi kötöttség, maradhat a DBR-ben, legfeljebb az ajánlatát kell érvényteleníteni abban az esetben, ha mégis ajánlatot tenne az egyik felhívásunkra?
2. cikk / 26 Ajánlattevőként meghívott gazdasági szereplő részvétele az eljárásban alvállalkozóként
Kérdés: Ha meghívnak ajánlattevőnek egy meghívásos eljárásban – ahol összesen öt ajánlattevőt hívtak meg –, de mi nem adunk be ajánlatot, akkor másik ajánlattevő alvállalkozójaként részt vehetünk az eljárásban?
3. cikk / 26 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
4. cikk / 26 Alvállalkozás keretmegállapodásnál
Kérdés: Ha indulunk egy keretmegállapodásos eljárásban, de nem jutunk be a zárt körbe, a verseny újranyitásával indított ajánlatok nyertesénél lehetünk alvállalkozók? Mi a helyzet akkor, ha bejutunk a zárt körbe, és az újranyitásnál szeretnének minket alvállalkozóként bevonni?
5. cikk / 26 65%-os szabály eltörlésének hatása keretmegállapodásra és előminősítésre
Kérdés: Keretmegállapodásos eljárás esetében is meg kell maradnia a 65%-os szabálynak a már megkötött szerződéseknél a jogszabályváltozásra figyelemmel, vagy lehetőség van módosításra? Mi a helyzet előminősítés esetében?
6. cikk / 26 Formai követelmények nemteljesítésének hatása az ajánlat érvényességére
Kérdés: Jól értjük, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján formai követelmények nemteljesítése nem okozhatja az ajánlat érvénytelenségét, ellenben a Kbt. 98. § (2) bekezdésének a) pontja eredménytelen eljárást követően kizárja egy esetleges második, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásból azokat az ajánlattevőket, akik az első eljárásban nem felelnek meg a formai követelményeknek? Nincs ellentmondás abban, hogy az első előírás gyakorlatilag komolytalanná teszi a formai követelményeket, a második viszont döntő fontosságú tényezőként veszi figyelembe?
7. cikk / 26 Gazdasági szereplők megjelenése a Kbt. 113. §-a szerinti eljárásban
Kérdés: A módosított Kbt. 113. §-ának (1) és (2) bekezdésével kapcsolatban kérdezzük, hogy az ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság felé előzetesen bejelentett, meghívni tervezett gazdasági szereplők, valamint az ezektől a gazdasági szereplőktől független gazdasági szereplők, akik/amelyek "önként" jelentkeztek az eljárásra, tehetnek-e együtt ajánlatot, illetve lehet-e valamely meghívott cég valamely "önként jelentkező" cég alvállalkozója, kapacitásnyújtó szervezete? [A Kbt. 113. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján bármely gazdasági szereplő, amelynek az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást megküldte, jogosult közösen ajánlatot tenni, illetve közösen részvételi jelentkezést benyújtani olyan gazdasági szereplővel is, amelynek az ajánlatkérő nem küldött eljárást megindító felhívást.]
8. cikk / 26 Dokumentáció és ajánlat átvétele
Kérdés: Van-e arra előírás, hogy az ajánlatkérő a dokumentáció és az ajánlatok átvételét naponta milyen időintervallumban köteles biztosítani? Elfogadható-e az a megoldás, ha erre munkanapokon csak 10-12 óra között biztosít lehetőséget?
9. cikk / 26 2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás
Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
10. cikk / 26 Kkv-k részére kiírt pályázatban részt vevők köre
Kérdés: Kkv-k részére írtak ki pályázatot. Alvállalkozóként vagy erőforrásként bevonható vagyok-e a kkv ajánlattevő oldalán mint nem kkv, hanem a vonatkozó törvény hatálya alá nem tartozó gazdasági társaság-nagyvállalat?