Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...kétféle esetre az új alvállalkozó bevonását:Az első eset, amikor az új alvállalkozó nem kapacitást biztosító szervezet helyett kerül bevonásra a teljesítés során:Alvállalkozó bevonása során, amennyiben nem jelölte meg az ajánlatkérő sem az ajánlatban, sem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Értékelési és alkalmassági szempont elválasztása

Kérdés: Az értékelési szempont a szakember tapasztalata úgy, hogy közben az alkalmasságban is ugyanez a feltétel szerepel egy meghatározott tapasztalattal, ami felett az ajánlatkérő értékeli annak mértékét. Lehet ezt egybemosni? Nem kell különválasztani az értékelési szempontot és az alkalmasságot? Nincs itt átfedés? Nem számszakilag, hanem mert ugyanannak a szakembernek a tapasztalatára vonatkozik? Ha igen, akkor hogyan kell hiánypótolni, ha esetleg hiányosság merül fel?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az alkalmasság igazolásához olyan gazdasági szereplő kapacitásaira támaszkodik, vagy olyan alvállalkozót nevezett meg, amely a 62. § (1) bekezdés a)-h), k)-n) és p)-q) pontja szerinti, korábbi eljárásban tanúsított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 8.

Alkalmasság igazolása többségi tulajdonos által

Kérdés: Alkalmasság igazolására igénybe vehetem-e a többségi tulajdonosomat?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni, és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 15.

Együttes megfelelés alvállalkozóval

Kérdés: Mely esetben lehetséges az együttes megfelelés az alvállalkozóval a műszaki alkalmasság területén?
Részlet a válaszából: […] ...alvállalkozóval történő együttes megfelelés kifejezést a közbeszerzési szabályrendszer még az erőforrást nyújtó szervezeti státusz bevezetését megelőzően alkalmazta. Jelenleg nincs olyan lehetőség, hogy az ajánlatkérőnek együttesen kelljen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 12.

10 százalék alatti alvállalkozó megjelölése

Kérdés: A teljesítéshez alvállalkozót kívánunk igénybe venni, de a közreműködés mértéke 10 százalék alatti lesz. Meg kell neveznünk ezt az alvállalkozót? A kiírásban ezt kérte az ajánlatkérő.
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. értelmében minden olyan gazdasági szereplő – néhány kivételtől eltekintve, ilyen például az építőanyag-eladó – alvállalkozónak minősül, aki/amely a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében részt vesz.A Kbt. 55....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 12.

Egy éve alakult szervezet referenciája

Kérdés: Egy éve alakultunk, és közbeszerzési eljárásban szeretnénk indulni. A kiírás szerinti, a kiírást megelőző 36 hónapra nem tudunk referenciát felmutatni. Mi a megoldás ebben az esetben az alkalmasság igazolására? Indulhatunk így a tenderen?
Részlet a válaszából: […] ...továbbá a szerződés teljesítésében is részt vesz – Kbt. 128. §-ának (2) bekezdése. Az érintett szervezetnek nem szükséges alvállalkozóként jelen lennie a teljesítés során, de építési beruházás esetében kezességet is kell vállalnia a referencia...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 9.

Referencia igazolása alvállalkozóval

Kérdés: Referencia igazolható alvállalkozó igénybe­vétele útján?
Részlet a válaszából: […] ...elvárásnak az ajánlattevő megfelelhet önállóan, megfelelhet közös ajánlattevőként, emellett lehetősége van arra is, hogy olyan alvállalkozót vonjon be, aki rendelkezik a megfelelő referenciaszerződéssel.Alvállalkozó bevonása esetén a Kbt. 55. §-ának (5) és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 18.

Erőforrás-szervezet nyilatkozata az ajánlatban

Kérdés: A kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek kell-e nyilatkoznia az ajánlatban, és ha igen, miről? Igazolásokat kell csatolnia? Hogyan igazolható az alkalmasság, ha annak érdekében erőforrás-szervezetet veszünk igénybe?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni, és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Bérbeadó a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Ha bérelt gépekkel indulok egy tenderen, a bérbeadó alvállalkozó vagy erőforrás?
Részlet a válaszából: […] ...a bérbeadó közvetlen módon is bevonásra kerül a teljesítésbe, tehát például kezelőt, fizikai munkást is rendelkezésre bocsát, akkor alvállalkozó lesz. Ha azonban csak a gépet nyújtja, lehet erőforrást nyújtó szervezet, az ajánlattevő megítélésre szerint. A Kbt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 19.

Referenciaigazolás állandó jelleggel más szervezet kapacitására támaszkodva

Kérdés: Egy ajánlattevő sorozatosan más gazdasági szereplővel igazol referenciát, kiszorítva ezzel a "saját referenciás" pályázókat. Megteheti ezt?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni, és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy– ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 9.
1
2
3