Szerződés teljesítésének időpontja a közzétételi kötelezettség kontextusában

Kérdés: A Kbt. 43. § (1) bekezdésének c) pontja szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint, ha a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály azt egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat. A cd) pont esetében építési beruházás során mely időpont az irányadó? A beruházás kivitelező általi készre jelentésének időpontja, a műszaki átadás-átvétel lezárásának időpontja vagy a teljesítésigazolás kiadásának időpontja? A legtöbb esetben ezek az időpontok eltérőek, akár jelentős időbeli eltérés is lehet közöttük. Vagy esetleg más időpont az irányadó? A ce) pont esetében fordított áfás szerződés esetén mely időpont az irányadó? Amikor a kivitelező felé teljesítette a végszámla kifizetését az ajánlatkérő, vagy amikor az áfa összegét megfizette? [A 44/2015. MvM rendelet 16. mellékletének V.2.4) pontjában a nettó ellenszolgáltatást kéri feltüntetni, a CoRe rendszerben azonban a bruttó ellenszolgáltatást kell feltüntetni. Fordított áfa esetében az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja eltér.]
Részlet a válaszából: […] ...a nettó-bruttó különbségtételtől, véleményünk szerint mindkét esetben a kivitelezőnek történő teljes kifizetés irányadó (azaz az alvállalkozói kifizetést követő jogosulti teljesítés).(Kéziratzárás: 2020. 08....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 9.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolatos adatok elérhetőségét biztosító funk­ciókat, melynek határideje 2013. november 1-je lesz;– az újítás kitér az alvállalkozók közreműködésével teljesítendő részekről, a tíz százalékot meghaladó mértékben igénybe venni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Alkalmassági feltételek közötti különbségtétel indoka

Kérdés: A 162/2004. kormányrendelet módosítása kapcsán: a jogalkotó miért tett különbséget a pénzügyi alkalmasság (értékhatár 50 százalékát meghaladó becsült érték) és a műszaki alkalmasság között? Hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásnál [például Kbt. 125. § (3) bekezdésének a) pontja] miért kell alkalmazni a műszaki alkalmasság tekintetében a 162/2004. Korm. rendelet 8/A. §-át?
Részlet a válaszából: […] ...építési beruházás esetén az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének tízszázalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának pénzügyiés gazdasági alkalmassági feltétele körében az ajánlatkérő köteles előírni– annak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 11.

Közbeszerzési referensi tevékenység szakmai feltételei

Kérdés: Milyen szakmai feltételek megléte mellett lehet valaki közbeszerzési referens? Van-e jelenleg olyan végzettség, amelynek birtokában a fenti tevékenység gyakorolható?
Részlet a válaszából: […] ...való részvételre;– a kizáró okok fennállásának megállapítására, azajánlattevők/részvételre jelentkezők/alvállalkozók pénzügyi, gazdasági, műszakialkalmasságának megvizsgálására, a részvételi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. április 18.