121 cikk rendezése:
1. cikk / 121 Jogszabályok változása DBR hatálya alatt
Kérdés: Jól gondoljuk-e, hogy a DBR felállítására irányuló eljárást megindító hirdetmény feladáskor hatályos Kbt. – ill. valamennyi vonatkozó jogszabály – az irányadó a rendszer felállítását követően annak működése alatt indított egyes közbeszerzések tekintetében? Kérjük szíves állásfoglalásukat, hogy a DBR-ben történő egyes közbeszerzések során a jogfolytonosság hogyan biztosítható a szerződés teljesítésére vonatkozó más egyéb jogszabályok kapcsán?
2. cikk / 121 Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén
Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
3. cikk / 121 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
4. cikk / 121 Alvállalkozói számla kifizetésének rendje építési beruházás esetén
Kérdés: Építési beruházás esetén, amennyiben a nyertes ajánlattevő alvállalkozót von be a teljesítésbe, a 322/2015. kormányrendelet 32/A. § (1) bekezdése szerinti eljárásrend alapján történik az ellenérték kifizetése. Abban az esetben, ha a kivitelező az alvállalkozók teljesítését már a saját számlájának kiállítását megelőzően kiegyenlítette, akkor is a kétkörös fizetést kell alkalmazni [tekintettel arra, hogy az (1) bekezdés a "köteles" szót használja], vagy ha a számlájának kiállításával egyidejűleg igazolja az alvállalkozói rész kifizetését, akkor a kivitelező számlájának teljes összege egyben kifizethető?
5. cikk / 121 Szubalvállalkozó bejelentése
Kérdés: Szubalvállalkozó bevonása esetén van-e az ajánlattevőnek bejelentési és nyilatkozattételi kötelezettsége az ajánlatkérő felé?
6. cikk / 121 Alvállalkozói szerződések benyújtása építési beruházásoknál
Kérdés: Építési beruházás esetében köteles vagyok-e az alvállalkozói szerződéseket benyújtani?
7. cikk / 121 Nyilatkozat magánszemély kapacitást biztosító bevonása esetén
Kérdés: Milyen következménye van annak, ha a kapacitást biztosító helyett az ajánlattevő azt nyilatkozza, hogy a saját embere a bevont szakember, ugyanakkor a szakember önéletrajzából egészen más derül ki? Ebben az esetben hamis adatszolgáltatás történik, esetleg hiánypótlást kell elrendelni? Vagy magánszemély esetében ennek nincs relevanciája?
8. cikk / 121 Alvállalkozó kifizetése peres eljárás mellett
Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet szerinti számlaellenőrzés során vita van a teljesítő fél és az alvállalkozó között, a per jelenleg is tart, ellenben az ajánlatkérő és az ajánlattevő között nincs vita. Hogyan tud az ajánlatkérő mielőbb fizetni? (Az uniós forrás elszámolása miatt le kellene zárnia az ügyletet.)
9. cikk / 121 Referencianyilatkozattal kapcsolatos hamis adatszolgáltatás
Kérdés: Ha egy referenciát előre lenyilatkozom, majd kiderül, hogy nem kapom meg arra a referencialevelet, akkor az hamis adatszolgáltatásnak minősül automatikusan, és három évig nem tudok ajánlatot tenni? (Mivel itt nincs szándékos félrevezetésről szó, úgy vélem, ilyen kockázata nem lehet egy nyilatkozatnak.)
10. cikk / 121 Alvállalkozó bevonása a teljesítés során nemleges nyilatkozat mellett
Kérdés: Amennyiben az ajánlattétel során az ajánlattevő az EEKD II. rész D pontjában szereplő kérdésre – miszerint az ajánlattevő szándékozik-e a szerződés bármely részét alvállalkozásba adni harmadik félnek – nemmel válaszolt, van-e arra mód, hogy az ajánlattevő a teljesítés során mégis igénybe vegyen alvállalkozót?