30 cikk rendezése:
1. cikk / 30 Be nem jelentett alvállalkozó igényérvényesítésének kezelése
Kérdés: Egy építési beruházás kivitelezése során a nyertes ajánlattevő nem jelentett be alvállalkozót, és a benyújtott számlában sem jelezte, hogy annak van alvállalkozói tartalma. Ugyanakkor írásban megkeresett minket egy helyi kkv, és jelezte, hogy az érintett beruházásban alvállalkozó volt, és a nyertes ajánlattevő nem hajlandó a munkájának ellenértékét kifizetni. Alvállalkozói tevékenysége semmilyen dokumentumban (például építési napló) nem jelenik meg, csupán a nyertes ajánlattevő felé benyújtott számlájával tudja az alvállalkozó igazolni a közreműködését. Milyen lehetőség van ilyenkor az ajánlatkérő kezében? Hogyan járhatunk el?
2. cikk / 30 Szerződésmódosítás lehetősége konzorciumi változások esetén
Kérdés: A régi Kbt. hatálya alatt megkötött közbeszerzési szerződés módosítására lehetőség van-e abban az esetben, ha a konzorciumi partnerek személyében olyan változás áll elő, hogy az egyik konzorciumi partner átvállalja a másik konzorciumi partner teljesítési arányát, ezzel a jövőben egyedüli félként látja el a közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatást? Új konzorciumi partner tehát nem lép be a szerződésbe, de jogutódlásról sem beszélhetünk. Módosíthatják-e a felek a konzorciumi megállapodást úgy, hogy az egyik fél teljesítésre képtelenné válása esetén a másik fél lép be helyette, tekintettel az egyetemleges felelősségre? Mi a teendő abban az esetben, ha mindezek az új Kbt. hatálya alatt kötött szerződés esetén következnek be?
3. cikk / 30 Erőforrás igénybevételével kapcsolatos bejelentés formája
Kérdés: A dokumentációban szerepel, hogy az ajánlatkérő a Kbt. 55. § (6) bekezdésének alkalmazása során a KDB D.453/17/2012. számú határozatában foglaltak figyelembevételével jár el. Mit tartalmaz ez a döntés?
4. cikk / 30 Kötbérmérték saját eljárásrendben lefolytatott közbeszerzéseknél
Kérdés: Nem értem, miért 5 százalék a kötbér a saját eljárásrendről szóló útmutatóban, amikor az lehet több is? Inkább félreinformál, mint segít. Mi az álláspontjuk ebben a kérdésben?
5. cikk / 30 Külföldi beszállító minősítése a közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Külföldi beszállító adja a referenciát (gép-eszköz beszerzés). Ebben az esetben ő közös ajánlattevő, alvállalkozó vagy kapacitást nyújtó szervezet?
6. cikk / 30 Alvállalkozó és erőforrás elhatárolása az új Kbt.-ben
Kérdés: Az új Kbt. szerint mi a lényegi különbség az alvállalkozó és az erőforrás-szervezet között?
7. cikk / 30 Erőforrással kapcsolatos igazolások
Kérdés: Hogyan változtak a törvénymódosítás után az erőforrással kapcsolatos igazolási kötelezettségek a kizáró okok és az alkalmasság vonatkozásában?
8. cikk / 30 Erőforrással igazolható körülmények
Kérdés: Az új szabályok szerint mit tudok igazolni erőforrás-szervezet igénybevételével?
9. cikk / 30 Ajánlat érvénytelenné nyilvánítási jogának fenntartása
Kérdés: Köteles-e az ajánlatkérő rendelkezni arról a kiírásban/dokumentációban, miszerint fenntartja jogát arra, hogy az ajánlatot érvénytelennek nyilvánítsa? Ez nem mond ellent a Kbt.-nek, mely tételesen rendelkezik arról, hogy mikor érvénytelen az ajánlat? Eltérhet ettől ajánlatkérő az előző megfogalmazás alapján?
10. cikk / 30 Harmadik személy beruházása mint referencia
Kérdés: A Kbt. 67. § (2) bekezdés a)-c) pontjai szerint az ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetőleg szakmai alkalmassága építési beruházás esetén igazolható az előző, legfeljebb öt év legjelentősebb építési beruházásainak ismertetésével; a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség leírásával; az ajánlattevő, illetve vezető tisztségviselői végzettségének és képzettségének ismertetésével ... Fentiek alapján – véleményünk szerint – a 67. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott beruházások nem szükségszerűen az ajánlattevő saját beruházásai kell, hogy legyenek, azaz a rendelkezés alapján az ajánlattevő alkalmasságát nem saját, hanem harmadik személy beruházásával is igazolhatja, azaz nem saját beruházását is referálhatja, azokra referenciaként hivatkozhat. Jól gondoljuk?