Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban

Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...tanácsadó, felelősséget kell, hogy vállaljon azért a kárért, ami saját hibájából következett. Ha azonban rossz utasítást kap, a bírálóbizottság mást állapít meg, a döntéshozó másként dönt, vagy közvetlen felelőssége a műszaki tartalom vonatkozásában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.

Bírálóbizottság működési szabályainak változása

Kérdés: Van-e változás a bírálóbizottság működésében?
Részlet a válaszából: […] ...szaktanácsadót bevonni.Az ajánlatkérő a fenti bekezdésben meghatározott szakértelemmel együttesen rendelkező, legalább háromtagú bírálóbizottságot köteles létrehozni az ajánlatoknak – szükség esetén a hiánypótlás, felvilágosítás vagy indokolás (71-72....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 13.

"Jogi szakértelem" értelmezése

Kérdés: A törvény szerint a bírálóbizottságba jogi szakértelemmel rendelkező tagot is kell delegálni, azonban nem írja elő a jogász végzettség meglétét. A kérdésem ezzel kapcsolatban az, hogy a PTE Állam- és Jogtudományi Kar Igazságügyi Igazgatás Szakán szerzett igazságügyi ügyintéző végzettségemmel lehetek-e jogi szakértelemmel rendelkező bírálóbizottsági tag?
Részlet a válaszából: […] ...a Kbt. ennél pontosabban nem fogalmaz, és a jogiszakértelem a jelzett végzettség esetén is fennáll, elegendő a bírálóbizottságitagság feltételeként az érintett bevonása a szabályoknak megfelelően. Fentieket támasztja alá a Kbt. 8. §-ának (1)-(2) bekezdéseis,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 30.

Bírálóbizottsági közreműködő "szakképzettsége"

Kérdés: Bírálóbizottságban tevékenykedő személynek kell-e szakterületi diplomával (végzettséggel) rendelkeznie, vagy elég-e, ha például a pályázat tárgyát képező szakterületen dolgozik?
Részlet a válaszából: […] ...– szakértelemmelkell rendelkezniük. A jogszabályszöveg értelmében az ajánlatok értékelésébenrészt vevő személyeknek, azaz a bírálóbizottsági tagoknak "megfelelőszakértelemmel" kell rendelkezniük. A megfelelő szakértelemhez megítélésünkszerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 31.

Részszempontok értékelése

Kérdés: A részszempontokat azonos módszerekkel kell-e értékelni egy pályázaton belül? Hol található erre vonatkozóan iránymutatás, illetve hogyan szabályozza a kérdést a közbeszerzési törvény?
Részlet a válaszából: […] ...(3)bekezdésében említett bírálati lapok összesítésének módját is.2. Az ajánlatok elbírálására kötelezően legalább háromtagúbírálóbizottságot kell létrehozni, amely írásbeli szakvéleményt, és döntésijavaslatot készít az ajánlatkérő nevében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 28.

Szubjektív bírálat, szakértők a bírálati eljárásban

Kérdés: A hatályos szabályozás szerint van-e lehetőség ún. szubjektív bírálatra? Igénybe vehetők-e a bírálat során független szakértők?
Részlet a válaszából: […] ...legalábbegy olyan személy van, aki megfelelő szakértelemmel rendelkezik. Az ajánlatkérőaz ajánlatok elbírálására legalább háromtagú bírálóbizottságot köteleslétrehozni, amely írásbeli szakvéleményt és döntési javaslatot készít azajánlatkérő nevében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. december 27.

Tervező mint műszaki szakértő a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Szakértő bevonása esetén lehet-e maga a tervező a műszaki szakértelmet megtestesítő személy a hármas bontásban?
Részlet a válaszából: […] ...szól a vélhetően akérdésben is szereplő hármas bontásról, azaz: az ajánlatkérő az ajánlatokelbírálására legalább háromtagú bírálóbizottságot köteles létrehozni, amelyírásbeli szakvéleményt és döntési javaslatot készít az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 22.

Közbeszerzési referensi tevékenység szakmai feltételei

Kérdés: Milyen szakmai feltételek megléte mellett lehet valaki közbeszerzési referens? Van-e jelenleg olyan végzettség, amelynek birtokában a fenti tevékenység gyakorolható?
Részlet a válaszából: […] ...a közbeszerzési törvény alapelveivelés rendelkezéseivel összhangban, az ajánlatkérő érdekeit megfelelően képviselve;– a bírálóbizottság szabályszerű felállításában valóközreműködésére, a bírálóbizottság működésének koordinálására és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. április 18.

Szakmaiság érvényesülése egyszerű közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Egyszerű közbeszerzés esetében a szakmaiságnak ugyanúgy kell érvényesülnie, mint a többi eljárási rezsimben? Tehát a 3 főben a szakmai, a jogi és a közbeszerzési ismeret ugyanúgy követelmény?
Részlet a válaszából: […] ...legalább egy olyan személy van, aki megfelelőszakértelemmel rendelkezik.Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálására legalább háromtagúbírálóbizottságot köteles létrehozni, amely írásbeli szakvéleményt és döntésijavaslatot készít az ajánlatkérő nevében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 21.

Külső szakember bevonása közbeszerzési eljárásba létszámhiány miatt

Kérdés: Három-négy főből álló polgármesteri hivatali apparátusnál a közbeszerzési eljárás bírálatához megkövetelt minimum 3 fős bizottság hogyan állítható föl? Milyen feltételekkel vonható be külső szakember?
Részlet a válaszából: […] ...a szervezetén belül foglalkoztatott szakemberekkel biztosítja, vagy például megbízás alapján külső szakértő, szervezet bevonásával. A bírálóbizottság szakmai összetételére, ügyrendjére tehát a Kbt. nem tartalmaz szabályozást, csupán annak minimális...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 29.
1
2