Árképzési módszer módosítása elektronikus árlejtés ajánlati szakaszában

Kérdés: Az ajánlatkérő elektronikus árlejtést kíván alkalmazni nyílt közbeszerzési eljárásban, ezt az eljárást megindító felhívásban jelezte. Bírálati szempontként csak az ajánlati árat határozta meg. Az ajánlatkérő az ajánlati szakaszban előírta, hogy az ajánlati árat tartalmazó tételes árösszesítést csatolni kell (az ajánlatkérő saját formátuma szerint), továbbá kérte az árképzés módszerének levezetését. Mivel elektronikus árlejtést alkalmaz az ajánlatkérő, tegyük fel, hogy minden ajánlattevő kedvezőbb ajánlatot fog tenni ennek során. Ebben az esetben – mivel sem a műszaki tartalom, sem a műszaki/szakmai feltételek nem változtak – van arra lehetőség, hogy az ajánlati szakaszban beadott árképzési módszer egyes tételeit módosítsa az ajánlattevő? Például ha az ajánlati szakaszban az ajánlattevő megadja, hogy 20 fővel kalkulált, és a minimálbérnél magasabb jövedelmet határozott meg, akkor az e-árlejtést követően indokolásként nyilatkozhatja azt, hogy időközben átgondolta, csak 15 fővel kalkulált, és csak minimálbéren foglalkoztatja a munkavállalókat? Vagy ebben az esetben csak olyan elemeket lehet módosítani, amelyek a szakmai ajánlatot nem befolyásolják (például a nyereség)?
Részlet a válaszából: […]

Az árlejtés nem tárgyalásos szakasznak minősül, a bírálati szempontok itt már semmilyen szempontból nem változhatnak. Azaz az értékelés szakaszában lefolytatásra kerülő árlejtés esetében csak az eredeti értékelési szempontrendszer alkalmazására van lehetőség.

[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 14.

Ajánlati kötöttség feloldása elektronikus árlejtésnél

Kérdés: Ha az eljárásban az összességében legelőnyösebb ajánlat értékelési szempontot alkalmazzák, azaz több részszempont van, olyan részszempontok, amelyek kellő pontossággal meghatározhatók (ár, teljesítés időtartama, kötbér mértéke százalékban), lehetséges-e, hogy csak az árra legyen árlejtés? Vagy ebben az esetben mindegyik részszempontra biztosítani kell az árlejtést?
Részlet a válaszából: […] ...amelyekben a közbeszerzési törvény az elektronikus árlejtés alkalmazását lehetővé teszi, az ajánlatkérő által választott bírálati szempont vonatkozásában, a (2) és (3) bekezdésben meghatározott feltételekkel kezdeményezhető;– elektronikus...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 12.

Ismételt tárgyalás a tárgyalások lezárása után elektronikus árlejtésnél

Kérdés: Az ajánlatkérő elektronikus árlejtést kíván alkalmazni, és előírja a következőt: Amennyiben a tárgyalások lezárását követően egy-egy részajánlat vonatkozásában csak egy érvényes ajánlat van, az ajánlatkérő – tekintettel a 257/2007. Korm. rendelet 17. §-ának (6) bekezdésében foglaltakra – az egy érvényes ajánlatot benyújtó ajánlattevővel ártárgyalást kezdeményez. Lehet-e a tárgyalások lezárása után megint tárgyalni, arra hivatkozással, hogy az elektronikus árlejtést az ajánlatkérő nem tudja alkalmazni, mert egyetlen érvényes ajánlat van?
Részlet a válaszából: […] ...amelyekben a közbeszerzési törvény az elektronikus árlejtésalkalmazását lehetővé teszi, az ajánlatkérő által választott bírálati szempontvonatkozásában, a (2) és (3) bekezdésben meghatározott feltételekkelkezdeményezhető.Az ajánlatkérő nem folytathat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 11.

Árlejtés alkalmazhatósága

Kérdés: Már minden eljárás esetében lehet árlejtést alkalmazni? Korábban – az irányelvek szerint – nem így volt.
Részlet a válaszából: […] ...amelyekben a közbeszerzési törvény az elektronikusárlejtés alkalmazását lehetővé teszi, az ajánlatkérő által választott bírálatiszempont vonatkozásában, a (2) és (3) bekezdésben meghatározott feltételekkelkezdeményezhető.Mivel a Kbt. a továbbiakban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 27.

Végső ajánlat tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Összességében legkedvezőbb ajánlat elbírálásakor a bírálati szempontok között három szempont az ellenszolgáltatásra vonatkozik (kiépítés, üzemeltetés jótállás alatt és után). A Kbt. 128. §-ának (4) bekezdése szerint a tárgyalás során végső ajánlatként az ajánlattevő az ajánlatkérő részére kedvezőbb ajánlatot adhat. Ez az ellenszolgáltatás vonatkozásában az ellenszolgáltatásra vonatkozó részszempontonként értendő, vagy az ellenszolgáltatásnak összességében kell kedvezőbbnek lenni az ajánlatban szereplőnél? (Ráadásul a tárgyaláson a műszaki tartalmat is pontosítani kell, így az eredeti ajánlat és a végső ajánlat nem ugyanarra a műszaki tartalomra vonatkozik.)
Részlet a válaszából: […] ...eljárási cselekmények szabályaittartalmazó 257/2007. Korm. rendelet az ún. multiparaméteres, azaz összességébenlegelőnyösebb bírálati szempontrendszer alkalmazására vonatkozóan hasonlóelőírást tartalmaz, azonban ennek megadja a számítási módját is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 29.

Elektronikus árlejtés kötelező lefolytatása

Kérdés: A 257/2007-es kormányrendelet 17. §-ának 5. pontjában nem egyértelmű a szövegkörnyezetből sem, hogy a "nem köteles lefolytatni" az árlejtést közösségi értékhatár alatt, abból következhet-e, hogy közösségi értékhatár felett köteles?
Részlet a válaszából: […] ...azokbanaz eljárásokban, amelyekben a Kbt. az elektronikus árlejtés alkalmazását lehetővéteszi, az ajánlatkérő által választott bírálati szempont vonatkozásában, a (2)és (3) bekezdésben meghatározott feltételekkel kezdeményezhető.A fentiek alapján, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 15.

Ajánlatkérői információk elektronikus árverésnél

Kérdés: Ha az ajánlatkérő elektronikus árverést alkalmaz, milyen terjedelmű, illetve tartalmú információkat kell közölnie az ajánlattevőkkel?
Részlet a válaszából: […] ...elektronikus árlejtést azellenszolgáltatás mértéke vonatkozásában vagy – a Kbt. 57. §-a (2) bekezdésénekb) pontja esetében – a bírálati részszempontok vonatkozásában folytatja le;– arról, hogy az ajánlattevők számára milyen információkmely időpontban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.

Elektronikus árlejtés alkalmazása nyílt eljárás esetén

Kérdés: Elektronikus árlejtés alkalmazható-e nyílt eljárás esetén? A Kbt. alapján – 77. és 90. § (5) bekezdése – úgy gondoljuk, hogy csak ajánlategyenlőség esetén alkalmazható. Vagy esetleg alkalmazható más esetben is?
Részlet a válaszából: […] ...lehetővétételéhez. A félreértés oka a közbeszerzési törvény 90. §-ának felépítése, melyaz alábbiakban láthatóan a bírálati szakaszban a sorsolással kapcsolatos (4)bekezdés után következik. Ennek oka, hogy az árlejtés lebonyolítása a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 11.

Elektronikus árlejtés alkalmazása építési beruházás esetében

Kérdés: Lehet-e elektronikus árlejtést alkalmazni építési beruházás esetében? Nem tudok róla, hogy a törvény tiltaná.
Részlet a válaszából: […] ...a törvény81. §-ának (4) bekezdése szerinti értékelését követően új, az ellenszolgáltatásmértékére, illetőleg az ajánlatnak a bírálati részszempontok szerinti egyestartalmi elemeire vonatkozó kedvezőbb ajánlat megtételét, és az ajánlatokrangsorolását...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 13.