48 cikk rendezése:
1. cikk / 48 Fedezetelvonás
Kérdés: Az ajánlatkérő szolgáltatásbeszerzésre írt ki nyílt közbeszerzési eljárást. Az ajánlatok felbontását követően – a bírálati cselekményeket mellőzve – az írásbeli összegezés megküldésével közölte az ajánlattevőkkel, hogy a Kbt. 75. § (2) bekezdés a) pontjára hivatkozva eredménytelennek minősíti az eljárást. Előzetes vitarendezésben rákérdeztünk az indokra. Azt a választ kaptuk, hogy forrásátcsoportosítás történt az ajánlatkérő belső körülményei miatt, így a szerződés megkötésére már nem lenne képes megfelelő anyagi fedezet hiányában. Jogsértő-e az ajánlatkérő döntése?
2. cikk / 48 EVK kezdeményezésének ideje
Kérdés: Véleményünk szerint az értékelési sorrendben első helyen lévő ajánlattevő ára aránytalanul alacsony. Az ajánlatkérő a bírálat során több hiánypótlást kiküldött, már az alkalmassági igazolást is bekérte, de az aránytalanul alacsony árra még mindig nem kért indokolást ettől a cégtől. Mikor lehetséges előzetes vitarendezési kérelmet benyújtani arra, hogy az ajánlatkérő nem vizsgálta az árat?
3. cikk / 48 Összeférhetetlenség ajánlattevői oldalon
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban részt vevő két ajánlattevő vezetői között – vélelmezhetően – rokoni kapcsolat áll fenn. Az ajánlatkérőnek az ilyen jellegű összeférhetetlenség esetén milyen eljárási szabályokat kell figyelembe vennie?
4. cikk / 48 Kizáró ok a közbeszerzési eljárás alatt
Kérdés: Véleményük szerint ki kell zárni az eljárásból azt az ajánlattevőt, amely az ajánlattételi határidő lejártakor még nem állt, a lezáró döntés meghozatala időpontjában már nem áll kizáró okok hatálya alatt, de a hatósági nyilvántartásból az látszik, hogy a bírálat alatt valamennyi időtartamban fennállt a kizáró ok?
5. cikk / 48 Közös ajánlatkérés
Kérdés: Önkormányzati háttérintézményként egy másik háttérintézménnyel közösen tervezünk közbeszerzést. Közösen szeretnénk az eljárást előkészíteni, bírálni és értékelni, az eljárást mi folytatnánk le a másik háttérintézmény nevében is. Van erre lehetőségünk?
6. cikk / 48 Előzetes vitarendezés és az ajánlattételi határidő
Kérdés: Egy árubeszerzésre irányuló nyílt eljárásban szerettünk volna ajánlatot tenni, de szerintünk a műszaki leírás versenykorlátozó rendelkezéseket tartalmaz. A kiegészítőtájékoztatás-kérésünkre az ajánlatkérő nem adott pozitív választ. Ha előzetes vitarendezési kérelmet nyújtunk be a kiegészítő tájékoztatás alapján az ajánlattételi határidő lejárta előtt pár nappal, akkor az ajánlatkérő köteles meghosszabbítani az ajánlattételi határidőt, hogy legyen idő az ajánlatunk elkészítésére?
7. cikk / 48 Kizárás az eljárásból azonos franchise-szerződés esetében
Kérdés: Ki kell-e zárni azokat az ajánlattevőket, amelyek azonos céggel vannak franchise-kapcsolatban?
8. cikk / 48 Összegezés módosítása szerződéskötés után
Kérdés: Véleményük szerint hogyan módosítható az összegezés, ha a nyertes ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége valószínűsíthető, de úgy tudjuk, az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő már megkötötte a szerződést?
9. cikk / 48 Feltételes közbeszerzés – felfüggesztett hatálybalépés
Kérdés: Önök szerint, ha feltételes közbeszerzést folytatunk le, akkor minden esetben elő kell írni a szerződésben a felfüggesztett hatálybalépést?
10. cikk / 48 Ajánlati kötöttség a hiánypótlás függvényében
Kérdés: A hiánypótlás benyújtásával változik-e az ajánlati kötöttségünk időtartama?