69 cikk rendezése:
21. cikk / 69 Tárgyalási lehetőség a DBR-ben
Kérdés: Dinamikus beszerzési rendszert szeretnénk keretmegállapodás helyett. Ellenben a DBR esetében nem látunk tárgyalásra lehetőséget, márpedig a szolgáltatások, melyekre indítanánk az eljárást, ezt szükségessé teszik. Milyen módon tudjuk megoldani a problémát?
22. cikk / 69 Új kapacitást nyújtó szervezet bevonása a hiánypótlásban
Kérdés: Mit tegyen az ajánlatkérő, ha a nyertes ajánlattevő ajánlatával kapcsolatban hiányosság merül fel, és emiatt a nyertes ajánlattevő új kapacitást nyújtó szervezetet von be hiánypótlásában?
23. cikk / 69 Kizáró okok és alkalmassági követelmények igazolásának rendje
Kérdés: A Kbt. 69. §-ának (4) és (5) bekezdése – a jogszabály szövege – nem tartalmazza a ciklikusságot, azonban a jogszabály szellemével és az általános bírálati kötelezettséggel ellentétes, hogy két eredménytelen igazolási kísérlet után befejezzem az eljárást. Ebben az esetben a két rendelkezést szó szerint kell alkalmazni, vagy az általános elvekre hivatkozással a második eredménytelen próbálkozás után – újraértékelést követően – harmadszor is van lehetőség igazolásbekérésre úgy is, hogy ez nem szerepel a jogszabály szövegében?
24. cikk / 69 Második legkedvezőbb ajánlat megnevezésének feltétele
Kérdés: Jól értelmezem, hogy a Kbt. 69. §-ának (4) bekezdése szerinti igazolás esetén lemond az ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlat kihirdetésének lehetőségéről? Ezt a lehetőséget a 69. § (6) bekezdése tartalmazza, és a (4) és (5) bekezdésekben nincs szó második legkedvezőbb ajánlatról.
25. cikk / 69 Kizáró okok és alkalmassági követelmények előírása-igazolása nemzeti eljárásrendben
Kérdés: Kérem tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy az új Kbt. szabályai szerint nemzeti eljárásrendben, a gyakorlatban hogyan történhet a kizáró okok, valamint az alkalmassági követelmények ajánlatkérő általi előírása és az ajánlattevők általi igazolása az eljárás egyes szakaszaiban.
26. cikk / 69 Alkalmasság, kizáró okok igazolása cégnek nem minősülő gazdasági szereplők esetében
Kérdés: Az új, közbeszerzésekre vonatkozó szabályozással kapcsolatban a következő kérdésünk merült fel. A közbeszerzési törvényben a 62. § (1) bekezdés d) pontja kimondja: "Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették." A 321/2015. kormányrendelet III. fejezetében, a 8. § c) pontjában kimondja, hogy "... a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja tekintetében, ha a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;" kell benyújtani. Már megjelent közbeszerzésben láttuk azt, hogy ezen kizáró ok – Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont – hiányát az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a formanyomtatvány III. része "C" szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével kell igazolni. Azonban találkoztunk olyannal is, ahol kifejezetten kérik: "az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. kormányrendelet III. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá".
27. cikk / 69 Ajánlati ár emelése hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban az ajánlattevő nincs kötve ajánlatához, csak a tárgyalást követően benyújtott végleges ajánlathoz. Emelheti az ajánlattevő az ajánlati árát, ha a műszaki tartalom nem módosult? A közbenső ajánlat benyújtását megelőzően megküldtük valamennyi ajánlattevő részére, hogy a megrendelésre kerülő alkalmazásfejlesztésnek (programnak) tartalmaznia kell a licencdíjakat is, azonban az egyik ajánlattevő a közbenső ajánlatában sem számolt ezzel a költséggel. A végső ajánlattétel során kiegészítheti (tehát emelheti) ezzel a költséggel az ajánlati árat?
28. cikk / 69 Ismétlődő igazoláskérés a szerződéses időtartam alatt
Kérdés: A többéves keretszerződés időtartama alatt van-e lehetősége az ajánlatkérőnek arra, hogy félévente felhívjon a kizáró okok igazolására? És kérhet-e évente átláthatósági nyilatkozatot? Továbbá, a szerződéskötéskor kérheti-e ismételten a kizáró okok igazolását? Mit tegyünk, ha ez utóbbi esetben nem köti meg a szerződést az igazolások hiányában?
29. cikk / 69 46/2011. Korm. rendelet hatálya alatti ajánlatkérő döntési jogköre
Kérdés: Ha az ajánlatkérő a 46/2011. Korm. rendelet hatálya alá tartozik, ki dönt a Kbt. 77. §-ának (1) bekezdése szerint: az ajánlatkérő kötelezettségvállalója, vagy az NFM? Az ajánlatok bírálata során az ajánlatkérő észleli, hogy az egyik ajánlattevőt ki kell zárnia olyan okok miatt, amelyek nem hiánypótoltathatók, vagy az ajánlattevő nem tudta pótolni azokat. A kizárásról való értesítéssel meg kell-e várnom az NFM jóváhagyását, és az összegezésben kell kihirdetnem a kizárást, vagy köteles vagyok 3 munkanapon belül értesíteni az ajánlattevőket?
30. cikk / 69 Alternatív ajánlattétel tárgyalás folyamán
Kérdés: Van-e lehetőség a tárgyalás során alternatív ajánlattételre?