Alkalmasság, kizáró okok igazolása cégnek nem minősülő gazdasági szereplők esetében

Kérdés: Az új, közbeszerzésekre vonatkozó szabályozással kapcsolatban a következő kérdésünk merült fel. A közbeszerzési törvényben a 62. § (1) bekezdés d) pontja kimondja: "Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették." A 321/2015. kormányrendelet III. fejezetében, a 8. § c) pontjában kimondja, hogy "... a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja tekintetében, ha a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;" kell benyújtani. Már megjelent közbeszerzésben láttuk azt, hogy ezen kizáró ok – Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont – hiányát az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a formanyomtatvány III. része "C" szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével kell igazolni. Azonban találkoztunk olyannal is, ahol kifejezetten kérik: "az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. kormányrendelet III. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá".
Részlet a válaszából: […] Kérdésünk az, hogy be kell-e nyújtani az új szabályozás szerint a közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot, vagy elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentumban nyilatkozni ebben a körben?A kérdés megválaszolása kapcsán...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 9.

Erőforrás igénybevételével kapcsolatos bejelentés formája

Kérdés: A dokumentációban szerepel, hogy az ajánlatkérő a Kbt. 55. § (6) bekezdésének alkalmazása során a KDB D.453/17/2012. számú határozatában foglaltak figyelembevételével jár el. Mit tartalmaz ez a döntés?
Részlet a válaszából: […] ...Véleményünk szerint elsősorban nem a DB döntését, hanem az ezen alapuló bírósági döntést érdemes alapul venni, amely a 6.K.21.758/2012/17. számon érhető el. A Nyíregyházi Törvényszék ítélete az alábbiak szerint tartalmaz hozzáadott értéket az 55. § (6)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 15.

Új kizáró okok és alkalmassági feltételek

Kérdés: A legutóbbi törvénymódosítás tartalmaz-e új kizáró okokat és alkalmassági feltételeket? Ha igen, azok mikortól alkalmazandók?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérőkéntszerződést kötő fél a részére határidőben fizetett – , és ezt jogerős ésvégrehajtható közigazgatási, illetőleg bírósági határozat megállapította,kivéve ha a határozat keltezésének időpontja régebbi az ajánlatokkalkapcsolatos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 13.

Felkerülés a minősített ajánlattevők jegyzékére

Kérdés: A gyakorlatban hogyan lehet felkerülni a minősített ajánlattevők jegyzékére?
Részlet a válaszából: […] ...felfüggesztette, vagy akinek tevékenységétfelfüggesztették;– gazdasági, illetőleg szakmai tevékenységével kapcsolatbanjogerős bírósági ítéletben megállapított bűncselekményt követett el, amíg abüntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 28.

Alkalmasság igazolása azonos tartalmú, de a felhívásban szereplőtől eltérő dokumentummal

Kérdés: Az ajánlatkérő az alkalmasság igazolásánál előírta az ajánlattevők részére – egyebek mellett – referenciaigazolások csatolását. Mi az adott alkalmassági feltételt nem azokkal, hanem egyéb okiratokkal – szerződésekkel – igazoltuk, amely az alkalmasságot ugyanúgy alátámasztotta, mintha referenciaigazolásokat nyújtottunk volna be. Az ajánlatkérő ennek ellenére érvénytelenné nyilvánította az ajánlatot. Jogszerű volt az eljárása?
Részlet a válaszából: […] ...alapján jogszerűen járt el,amikor az ajánlatot érvénytelennek nyilvánította.A kérdésre adott válaszunkat erősíti meg a LegfelsőbbBíróság Kfv. III. 37.163/2005/6. számú döntése (EBH 2005. 1352) is, amely még arégi Kbt hatálya alatt született, de érdemben helytálló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.

Részszempontok értékelése

Kérdés: A részszempontokat azonos módszerekkel kell-e értékelni egy pályázaton belül? Hol található erre vonatkozóan iránymutatás, illetve hogyan szabályozza a kérdést a közbeszerzési törvény?
Részlet a válaszából: […] ...ha azokat az ajánlatkérő a beszerzés konkrét körülményeitfigyelmen kívül hagyva alkalmazza.A Közbeszerzési Döntőbizottság és a bíróság eddigigyakorlata szerint a ponthatárok közötti pontszámok kiosztása akkor felel meg aKbt. előírásainak, ha – az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 28.

Kbt.-módosítás külön törvényben

Kérdés: Úgy hallottuk, hogy megjelent egy bizonyos törvény az ún. körbetartozásokról, és az több ponton módosította a Kbt.-t. Mely rendelkezések változtak és mikortól?
Részlet a válaszából: […] ...történő kiadásávalkapcsolatos jogvitát -, illetőleg a közbeszerzési eljárással kapcsolatospolgári jogi igények elbírálása a bíróság hatáskörébe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 17.

Azonos tárgyú hiányok többszöri pótlásának lehetősége

Kérdés: Az ajánlatkérő eljárásában több alkalommal hiánypótlást rendelt el úgy, hogy azonos, korábban már hiányként megjelölt kérdésben hívta fel az ajánlattevőket hiánypótlásra. Megteheti-e (megtehette-e) ezt a közbeszerzési törvény szerint, vagy eljárása jogszabályba ütköző?
Részlet a válaszából: […] ...vagy ennek kizárásáról az ajánlatkérőnek azajánlati felhívásban kell rendelkeznie.(Megjegyezzük,hogy a kérdéskörben a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiuma is véleménytformált, emellett más felvetés alapján, hasonló problémát elemeztünk...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. január 29.

Igazolások új szabályai

Kérdés: Hogyan kell ajánlattevőként igazolni a Kbt. 60. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat és a 61. § (1) bekezdésének a)-d) pontjait, illetve amit ebből eddig közjegyző előtt tett nyilatkozattal lehetett igazolni? Igaz-e, hogy elegendő a cégszerűen aláírt nyilatkozat 2006. január 15-e óta? Milyen további változásokat hozott a törvénymódosítás az igazolási módokban?
Részlet a válaszából: […] ...összefüggő kötelezettségekteljesítésével kapcsolatban – öt évnél nem régebben meghozott – jogerős közigazgatási,illetőleg bírósági határozatban megállapított és munkaügyi bírsággal vagybefizetésre kötelezéssel sújtott jogszabálysértést követett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 22.

Minősített ajánlattevőktől megkövetelhető okiratok, igazolások

Kérdés: A minősített ajánlattevői igazolás meghatározott iratokat tartalmaz, kérhet-e 30, 60, 90 napnál nem régebbi nyilatkozatokat, igazolásokat ajánlatkérő? Ha igen, mi értelme van a "minősítettségnek"?
Részlet a válaszából: […] ...felfüggesztette vagy akinek tevékenységétfelfüggesztették;– gazdasági, illetőleg szakmai tevékenységével kapcsolatbanjogerős bírósági ítéletben megállapított bűncselekményt követett el, amíg abüntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 16.
1
2