Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat el nem érő becsült értékű, valamint az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió forintot el nem érő becsült...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Részekre bontás tilalma élelmiszer-beszerzésnél

Kérdés: Önkormányzatunk rendelkezik saját főzőkonyhával, így a bölcsődék és az óvodák nagy részét el tudjuk látni saját készítésű étellel. A beszerzési/közbeszerzési eljárás előkészítése során mindig problémaként merült fel a fenti jogszabályhely értelmezése. Értelmezhető-e úgy a Kbt. 111. § f) pontjában meghatározott rendelkezés, hogy a jogszabályhelyben felsorolt tételeket külön-külön kell vizsgálni abból a célból, hogy azok a Kbt. hatálya alá tartoznak-e? Konkrétabban: jól gondoljuk-e, hogy a bölcsődei főzőkonyhai beszerzéseknél, ahol szükség van hideg élelmiszerre és főzési alapanyagra, friss, illetve feldolgozott gyümölcsre és zöldségre, gabonafélékre, kenyérfélékre és pékárukra, mézre, tojásra, a becsült érték számításánál ezeket a tételeket együttesen kell figyelembe venni, és ha az így megkapott összeg eléri vagy meghaladja az uniós értékhatárt, akkor közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, mivel ezek az áruk hasonló felhasználásra szánt áruk?
Részlet a válaszából: […] ...értelmezi azt, azaz jelentősége van annak, hogy azonos rendeltetésű, egymással összefüggő beszerzési tárgyak esetében kell a becsült értéket együttesen megállapítani, tehát tiltott a részekre bontás a becsült érték vonatkozásában.Egyre gyakoribb, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 9.

A Tanács 2022. április 8-i (EU) 2022/576. rendelet 5k. cikk (1) bekezdésének hatálya

Kérdés: A Tanács 2022. április 8-i (EU) 2022/576. rendelet 5k. cikk (1) bekezdése a kivételi körbe tartozó egyes szerződésekre is kiterjed (például: in-house), nem csak a közbeszerzési szerződésekre?
Részlet a válaszából: […] ...szerződésekre kell alkalmazni:– Valamennyi – a részekre bontás tilalmára tekintettel -, uniós értékhatárt elérő vagy meghaladó becsült értékű, a Kbt. szerint lefolytatott közbeszerzési és koncessziós beszerzési eljárás.– Valamennyi – a részekre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Részekre bontás jogszerűsége építési beruházás tárgyú közbeszerzések esetén

Kérdés: Építési beruházás (útfelújítás, aszfaltozás és térkövezés) tárgyú közbeszerzési eljárás esetében hogyan érvényesülnek az összeszámítási szabályok? Van-e lehetőség részekre bontásra, milyen szempontok alapján kell megítélni az egyes részek összetartozását, avagy elkülöníthetőségét?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő egy egységes közbeszerzést több szerződéssel valósít meg úgy, hogy azok értékét külön-külön veszi figyelembe a becsült érték megállapításakor, és ezért nem alkalmazza a Kbt.-t, vagy nem a magasabb érték szerint alkalmazandó eljárási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 11.

Egymástól elkülönült támogatásból megvalósuló beruházások egybeszámítása

Kérdés: Helyi önkormányzat egy adott, egybefüggő út felújítására készül. Az út egy része belterületen van, egy része külterületen, megfelelően szakaszolható. A felújításhoz két, egymástól elkülönülő pályázati támogatásban részesült. Az egyik pályázat hazai forrás, a belterületi szakaszra vonatkozik, a másik támogatás EU-s forrás, a külterületre. A két beruházásrész egybeszámított becsült értéke nem éri el a nettó 300 millió forintot. A két beruházásrészhez külön-külön álló tervdokumentáció áll rendelkezésre. Az önkormányzat a két szakaszt két különböző beruházásban kívánja megvalósítani, akár két eltérő kivitelezővel is. Tekintettel arra, hogy a belterületi rész hazai forrásból támogatott, az egybeszámított becsült értéke 300 millió forint alatti, jogszerűen jár-e el az önkormányzat, ha két közbeszerzési eljárást indít? Egyik eljárást a Kbt. 115. §-a szerint (a hazai támogatott részre), a másikat pedig nemzeti nyílt eljárási szabályok szerint (az EU-támogatott részre)?
Részlet a válaszából: […] ...illetve azonos vagy hasonló felhasználásra szánt áruk beszerzése részekre bontva, több szerződés útján valósul meg, a közbeszerzés becsült értékének meghatározásához az összes rész értékét figyelembe kell venni. Szolgáltatás megrendelése esetében az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Részekre bontás tilalma több szervezeti egységből álló ajánlatkérőknél

Kérdés: Mit jelent a több szervezeti egységből álló ajánlatkérő esetében a részekre bontás tilalma?
Részlet a válaszából: […] ...fel a részekre bontás tilalmának helyes értelmezése, amikor több szervezeti egységből álló ajánlatkérő törekszik a közbeszerzés becsült értékének meghatározására. Először is rögzítendő, hogy a Kbt. szerinti értelemben vett részekre bontás minden esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 15.

Szerződések leválaszthatóságának értelmezése

Kérdés: Hogyan kell értelmezni a Kbt. 19. § (4) bekezdését, mit jelent és milyen célokat szolgál a leválasztás jogintézménye? Mire kell ügyelni akkor, ha az ajánlatkérő élni kíván a leválasztás lehetőségével?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 19. § (4) bekezdése bizonyos feltételek teljesülése esetén lehetővé teszi egy, az uniós értékhatárt elérő vagy meghaladó becsült értékű közbeszerzésről kisebb értékű szerződések leválasztását. A jogintézmény hátterében a kisebb vállalkozások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 15.

A Kbt. 115. §-ának alkalmazhatósága uniós forrás felhasználása esetén ajogszabály-módosítást követően

Kérdés: A Kbt. új 115. §-a szerinti szabályok másként fogalmaznak, és nem érintik a határon átnyúló jelleget, ami miatt uniós forrás esetében alkalmaztuk az eljárástípust. Hatással van-e a módosítás a korábbi jogértelmezésre?
Részlet a válaszából: […] ...tette a szabályozást az audittapasztalatokra hivatkozva.A Kbt. fenti bekezdésben hivatkozott rendelkezése szerint, ha az építési beruházás becsült értéke nem éri el a háromszázmillió forintot, az ajánlatkérő – választása szerint – a közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 13.

Műszaki gazdasági funkcionális egység meghatározása, egybeszámítás

Kérdés: A településen több vis maior esemény történt, melyet öt alkalommal jelentettünk be vis maior pályázatra a település több pontján keletkezett károk helyreállítására. A helyreállítási munkálatok helyszínileg nem alkotnak egységet, a település különböző részein található út-, híd-, patak- és árok-helyreállításokat takarnak. Az árkok egy része oly módon vannak kapcsolatban, hogy a csapadékvíz elfolyását biztosítják a település különböző pontjain. Az a tény (az árkok esetében), hogy az árkok ugyanazon funkciót látják el, de földrajzilag nincs kapcsolat közöttük, megalapozza-e a műszaki funkcionális egységet? Az út és árok helyreállítását egybe kell-e számítani a település más részein található más út-, árok-helyreállításokkal? A hidak helyreállításának költsége műszaki gazdasági funkcionális egységet alkot-e az alatta található árok, áteresz, patak helyreállítási munkáival? A becsült érték meghatározásakor ezeket egybe kell-e számítani? Egybe kell-e ezeknek a munkálatoknak a költségeit számolni a település más részein található más út-, árok-helyreállításokkal? Az a tény, hogy mindegyik helyreállítási munka vis maior pályázati keretből (bár külön pályázatból) lett finanszírozva, megteremti-e a gazdasági funkcionális egységet? A felvázolt helyreállítási munkálatok becsültérték-meghatározásánál mi az, amit egybe kell számítanunk, mi az, ami gazdasági-műszaki szempontból funkcionális egységet alkot, és így egy beruházásnak minősül?
Részlet a válaszából: […] A kérdések rendkívül komplex helyzetről szólnak, melyet a legfontosabb EUB-döntések ismeretében válaszolunk meg, a lehető legrövidebben, ugyanakkor javasoljuk az érintett döntések részletes áttekintését.A C-187/04. és a C-188/04. számú egyesített ügyekben az Európai Unió...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 9.

Ajánlatkérő vizsgálati kötelezettsége részajánlattétel esetén

Kérdés: Meglepetéssel olvastam, hogy a jövőben egy jogeset szerint nekem, mint ajánlatkérőnek, minden egyes részt meg kell vizsgálnom, hogy vajon megfelelő helyre töltötte-e fel azt az ajánlattevő, és ha nem, akkor is figyelembe kell vennem. Mi erről a véleményük? (Az eset száma D. 322/2019.)
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolódó jogszabályi előírásokat vesszük sorra, úgy az ajánlati biztosítékot részenként kell előírni, továbbá az egyes részek becsült értékét, tárgyát, mennyiségét. Sőt a Kbt. 61. §-ának (6) bekezdése lehetővé teszi, hogy az ajánlatkérő korlátozza...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 11.
1
2
3