Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat el nem érő becsült értékű, valamint az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió forintot el nem érő becsült...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Nemzetbiztonsági beszerzések

Kérdés: Figyelemmel arra, hogy a nemzetbiztonsági tárgyú beszerzésekre vonatkozó kormányrendelet tavaly év vége óta hatálytalan, a gyakorlatban hogyan kell lebonyolítani ezeket a beszerzéseket?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérők hírszerző és elhárítási tevékenységéhez közvetlenül kapcsolódó beszerzéseire terjed ki, amennyiben a beszerzés becsült értéke árubeszerzés vagy szolgáltatásmegrendelés esetén a 8 millió forintot, illetve építési beruházás esetén a 15...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 14.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...nem szolgáltatási koncessziós szerződések. A módosítás a fentiekkel összhangban tartalmilag is kiigazította a Kbt. kivételi körét;– a becsült érték vonatkozásában az Európai Bíróság C-16/98. sz. ítéletében kimondta: az egy építési beruházás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Egybeszámítás, a beszerzés éve

Kérdés: Egy cég 2010-ben két közbeszerzési eljárást indított élelmiszer beszerzésére, mindkettőt több részben. Az egyik eljárás szerződésének időtartama 2011. 01. 01.-2011. 12. 31-ig, a másiké 2011. 01. 01.-2012. 12. 31-ig szól. Természetesen az eljárások során egybeszámítottuk mindkét eljárás minden részét a Kbt. alapján, és két közösségi eljárást bonyolítottunk le. A szerződések megkötésére 2011. 01. 10-én került sor. Mi számít a jelenlegi Kbt. szerint a beszerzés évének: amikor elindítottuk az eljárást, amikor megkötöttük a szerződést, vagy az az év, amikor ténylegesen beszerezzük az árut? Ha tehát idén még élelmiszert szeretnénk beszerezni, hogyan kell a jogszabályt alkalmazni: a két eljárás teljes becsült értékével kell egybeszámítani az új beszerzés értékét, vagy csak az erre az évre eső értékekkel kell egybeszámítani? Vagy egyáltalán nem kell egybeszámítani, mivel mindkét eljárást tavaly indítottuk?
Részlet a válaszából: […] ...eljárását indítani kívánja, az alábbi szabályokra kellfigyelemmel lennie.A Kbt. 40. § (2) bekezdésének a)-c) pontjai értelmében abecsült érték kiszámítása során mindazon árubeszerzések vagy építésiberuházások vagy szolgáltatások értékét egybe kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Egybeszámítási szabály változása

Kérdés: Várható-e az egybeszámítási szabály eltörlése?
Részlet a válaszából: […] ...időben felmerülő" ésa "hasonló áru vagy szolgáltatás" értelmezése fogja felvetni.A jelenlegi szabályozás az alábbiak szerint szól.A becsült érték kiszámítása során mindazon árubeszerzésekvagy építési beruházások vagy szolgáltatások értékét egybe kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 29.

Szerződések nyilvántartási összege, egybeszámítás többéves bérlet, lízing esetén

Kérdés: Három-, illetve négyéves gépjárműbérleti, illetve lízingszerződés esetén – amennyiben közbeszerzés alá tartozik – az éves, negyedéves kimutatásokban milyen összeggel kell a szerződéseket nyilvántartani? Melyik évre vonatkozóan kell a szerződéseket egybeszámítani – szerződéskötés, lejárat éve?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozik akérdés – a kifizetett szolgáltatás mértékét szükséges megjeleníteni.Egyébiránt az egybeszámítás kapcsán a becsült értékmegállapítására egy adott időszakban kerül sor, mely naptári év alapú. Atervezéskor tehát az egybeszámítás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 8.

Képzési költségek egybeszámítása

Kérdés: Egy cég a saját dolgozóinak rendszeresen tart néhány napos továbbképzést az ország több pontján. Ehhez szállodai és éttermi-büfé szolgáltatásokra is szükség van: van, ahol csak szállodai, van, ahol csak éttermi büfé, és van, ahol mindkét szolgáltatás szükséges. Ezeket hogyan számítjuk egybe? Az egészet egybe kell számítani, vagy külön a csak szállodai, külön a csak éttermi és külön a szállodai és éttermi szolgáltatásokat, vagy külön az összes szállodai és külön az összes éttermi szolgáltatást? Ezen belül még az ország különböző pontjain szükséges szolgáltatásokat hogyan kezeljük? Mi van akkor, ha a képzés helyén (abban az épületben, ahol a képzést tartják) van büfé vagy étterem?
Részlet a válaszából: […] ...egybeszámítási szabály – Kbt. 40. §-ának (2) bekezdése -jelenleg az alábbiak szerint fogalmaz.A becsült érték kiszámítása során mindazon árubeszerzésekvagy építési beruházások vagy szolgáltatások értékét egybe kell számítani,amelyek– beszerzésére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 18.

CPV-kód, egybeszámítás

Kérdés: Kbt. 40. § ...(2) "A becsült érték kiszámítása során mindazon árubeszerzések vagy építési beruházások vagy szolgáltatások értékét egybe kell számítani, amelyek a) beszerzésére egy költségvetési évben kerül sor [a 39. § (1) bekezdése szerinti eset kivételével], és b) amelyek beszerzési tárgya és rendeltetése azonos, vagy felhasználásuk egymással közvetlenül összefügg, felhasználásuk ugyanabban az évben történik, de rendeltetésük különbözik." Egybe kell-e számítani az olyan árukat, amelyek CPV-kódja azonos vagy közel azonos, és mindkettőt azonos (például: kutatás-fejlesztési) területen használnánk fel, de teljesen más rendeltetéssel, céllal? Egybeszámítandó például, ha intézetünk beszerezni kíván mérőeszközöket – mindkettő 38300000-8 Mérőeszközök –, de egyiket teljesen más célra (például: aszfaltvizsgálat) használnánk a jövőben, mint a másikat (például: fékpad mérőeszköze)?
Részlet a válaszából: […] ...35-39.§-ban meghatározott becslési módszert, valamint ilyen célból a közbeszerzést a(2) bekezdésbe ütköző módon részekre bontani.A becsült érték kiszámítása során mindazon árubeszerzésekvagy építési beruházások vagy szolgáltatások értékét egybe kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] ...feltételéül szabja.A módosítás következtében a Kbt. 40. § -ának (2) bekezdésehelyébe a következő rendelkezés lép:"A becsült érték kiszámítása során mindazon árubeszerzésekvagy építési beruházások vagy szolgáltatások értékét egybe kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Részajánlattétel és érvényesség

Kérdés: Egy több részre bontott közösségi rezsimes eljárásban az összesen nyolc részre tíz ajánlattevő nyújtott be ajánlatot, mellyel kapcsolatban az alábbi problémák merültek fel. Van olyan rész, amelyre csak egy ajánlat érkezett. Kérdésem: ezt az ajánlatkérő a Kbt. 92/A. §-ának (1) bekezdésére is figyelemmel nyilváníthatja-e érvényesnek? Álláspontom szerint igen. Van olyan rész, amelyre több ajánlat érkezett, de csak egy érvényes van. E rész semmiképpen sem lehet érvényes, figyelemmel a Kbt. 92/A. §-ának (2) bekezdésére. Ettől függetlenül a további 3 rész tekinthető-e eredményesnek? Továbbá az eredménytelen részre következő eljárásban szintén közösségi rezsimes eljárás szükséges-e – függetlenül annak értékhatárától? Kérem, foglaljanak állást!
Részlet a válaszából: […] ...pontatlanságából ered, amit a jogalkalmazássorán nem sikerült feloldani. [A Kbt. 40. § (2) bekezdésének a)-c) pontjai szerint abecsült érték kiszámítása során mindazon árubeszerzések vagy építésiberuházások vagy szolgáltatások értékét egybe kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 1.
1
2
3
5