Összegzés kiadásának határideje

Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
Részlet a válaszából: […] ...bírálati időszak hossza nyílt eljárás, építési beruházás esetében 60 nap, mely 60 nappal meghosszabbítható a Kbt. 81. § (11) bekezdése és 70. § (2) bekezdése alábbi szabályai alapján:– a nyílt eljárásban nem lehet tárgyalni. A nyílt eljárásban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban

Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
Részlet a válaszából: […] ...kimondta, hogy szabadon, kétszakaszos eljárásban a második szakaszban nincs lehetőség új gazdasági szereplő bevonására."Az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 14.

Igazolás elfogadása kiegészítő tájékoztatáskérés hiányában

Kérdés: Pénzügyi alkalmasság tekintetében az ajánlattevőtől az ajánlatkérő nem negatív mérleg szerinti eredmény igazolását kérte. Az ajánlattevők között volt egyéni vállalkozó, aki igazolásként a vállalkozói személyijövedelemadó-bevallását nyújtotta be, amelyből megállapítható, hogy nem volt veszteséges a vállalkozás. Azonban az ajánlattevő a 310/2011. kormányrendelet 14. §-ának (3) bekezdése szerint nem kért kiegészítő tájékoztatást, arra vonatkozóan, hogy az ajánlattevő milyen formában fogadja el az igazolást. Kérdésként merül fel, hogy az alkalmasság igazolásaként benyújtott dokumentumok megfelelése esetén, azonban a kiegészítő tájékoztatás kérésének elmulasztása ellenére elfogadható-e, illetve hiánypótlás kérhető-e a mérleg szerinti eredmény benyújtására (egyéni vállalkozó kizárólag kapacitásnyújtóval tudná ezt megtenni), avagy érvénytelenek kell-e minősíteni az annak hiányában benyújtott ajánlatot?
Részlet a válaszából: […] ...a részvételre jelentkezőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmassága árubeszerzés, építési beruházás, valamint szolgáltatás megrendelése esetén igazolható saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...a Kbt. kivételi körét;– a becsült érték vonatkozásában az Európai Bíróság C-16/98. sz. ítéletében kimondta: az egy építési beruházás fennállásának megítélésekor a gazdasági és műszaki funkció egysége a döntő szempont. Ennek kimondása lényeges...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Számlázás építési beruházásoknál konzorciumi részvétel esetén

Kérdés: A Kbt. és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet 14. §-a szerint, ha építési beruházás esetén egy eljárást közös ajánlattevők nyernek, akkor a számlát (részszámlákat) külön-külön kötelesek minden esetben kiállítani?
Részlet a válaszából: […] A vonatkozó 306/2011. kormányrendelet az alábbiak szerint fogalmaz, melyet részletesen elemzünk.A 14. § (1) bekezdése szerint az ajánlatkérőként szerződő fél, vagy – európai uniós támogatás esetén szállítói kifizetés során – a kifizetésre köteles szervezet (e...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 17.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] ...-ának (2) bekezdésehelyébe a következő rendelkezés lép:"A becsült érték kiszámítása során mindazon árubeszerzésekvagy építési beruházások vagy szolgáltatások értékét egybe kell számítani,amelyeka) beszerzésére egy költségvetési évben kerül sor [a 39...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Minősített ajánlattevők jegyzékére felkerülés "haszna"

Kérdés: Mi az értelme a minősített ajánlattevők jegyzékére felkerülésnek, ha gyakorlatilag szinte valamennyi ajánlatkérő szigorúbb minősítési szempontokat határoz meg a kizáró okok és azok igazolási módja tekintetében?
Részlet a válaszából: […] ...körében nem rendelkezik a kérelembeadását megelőző 3 évben évenként legalább 1, az előírt módon igazolt referenciával;= építési beruházásnak minősülő, azonos kategóriába tartozóteljesítései körében nem rendelkezik a kérelem beadását megelőző 5...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 27.

Dokumentáció átvételi időpontja kétszakaszos eljárásban

Kérdés: Kétszakaszos eljárásban jogszerű-e az az ajánlatkérői eljárás, miszerint az ajánlati dokumentáció legkorábban a részvételi szakasz eredményhirdetését követően vehető át?
Részlet a válaszából: […] ...A részvételi szakasz eredményét legkésőbb a részvételijelentkezések felbontástól számított harminc – építési beruházás esetében hatvan- napon belül, a részvételi felhívásban meghatározott eredményhirdetésiidőpontban nyilvánosan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.

Adóhatósági tájékoztatás kérelemre

Kérdés: Úgy tudjuk, hogy közbeszerzési eljárásoknál lehetőség van adózással kapcsolatos tájékozódásra. Mi ennek a rendje, és kell-e a tájékoztatásért fizetni, vagy az ingyenes?
Részlet a válaszából: […] ...E szerint az állami adóhatóság, illetve az önkormányzatiadóhatóság (adóhatóság) a Kbt.-ben meghatározott építési beruházás ésszolgáltatás megrendelése esetén az ajánlattevő részére – kérelem alapján – adtájékoztatást az adózásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 22.

Hatósági tájékoztatás adókötelezettségekről közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódóan

Kérdés: Honnan szerezhetünk tudomást arról, hogy a közbeszerzési eljárásban, illetve az annak alapján kötött megállapodás szerinti helyen milyen adókötelezettségek terhelnek minket? Úgy hallottuk, hogy ezt a közelmúltban szabályozták. Kérdésünk: mikor és milyen vonatkozásban?
Részlet a válaszából: […] ...előírásai a következők:Az állami adóhatóság, illetve az önkormányzati adóhatóság(adóhatóság) a Kbt.-ben meghatározott építési beruházás és szolgáltatásmegrendelése esetén az ajánlattevő részére – kérelem alapján – tájékoztatást adaz adózásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 4.
1
2