38 cikk rendezése:
21. cikk / 38 Pénzügyi alkalmasság vizsgálata a 2015. november 1-jét követően indult közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. kormányrendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevőnek, illetve a részvételre jelentkezőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmassága árubeszerzés, építési beruházás, valamint szolgáltatás megrendelése esetén igazolható az előző legfeljebb három lezárt üzleti évre vonatkozóan kérhető, teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről, illetve ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyából származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló – adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt – nyilatkozattal, attól függően, hogy az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ebben az esetben az ajánlatkérőnek lehetősége van a három üzleti év árbevételét vizsgálni – de megteheti, hogy csak az előző kettő üzleti évet vizsgálja –, vagy kötelessége?
22. cikk / 38 Felelősségbiztosítás mint alkalmassági feltétel kiírása
Kérdés: Ajánlatkérőként építési beruházás megvalósítására indítunk közbeszerzési eljárást. A szerződés teljesítése során a vállalkozónak rendelkeznie kell érvényes szakmai felelősségbiztosítással. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésének d) pontja alapján a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolható az előírt felelősségbiztosítás fennállásáról szóló igazolással. Ugyanakkor a 306/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 9. §-a szerint az ajánlattevőként szerződő fél köteles – legkésőbb a szerződéskötés időpontjára – az előírt felelősségbiztosítás megkötésére, illetve a már meglévő biztosítás előírtaknak megfelelő kiterjesztésére. Jogszerű-e, ha már az ajánlattételi szakaszban, alkalmassági feltételként megköveteljük a szigorúbb, a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet előírásainak megfelelően a felelősségbiztosítás meglétét, és előírjuk, hogy ennek igazolását csatolják az ajánlattevők az ajánlatukhoz, vagy ezt megengedőbb módon csak a szerződéskötés feltételeként írhatjuk elő?
23. cikk / 38 Igazolás elfogadása kiegészítő tájékoztatáskérés hiányában
Kérdés: Pénzügyi alkalmasság tekintetében az ajánlattevőtől az ajánlatkérő nem negatív mérleg szerinti eredmény igazolását kérte. Az ajánlattevők között volt egyéni vállalkozó, aki igazolásként a vállalkozói személyijövedelemadó-bevallását nyújtotta be, amelyből megállapítható, hogy nem volt veszteséges a vállalkozás. Azonban az ajánlattevő a 310/2011. kormányrendelet 14. §-ának (3) bekezdése szerint nem kért kiegészítő tájékoztatást, arra vonatkozóan, hogy az ajánlattevő milyen formában fogadja el az igazolást. Kérdésként merül fel, hogy az alkalmasság igazolásaként benyújtott dokumentumok megfelelése esetén, azonban a kiegészítő tájékoztatás kérésének elmulasztása ellenére elfogadható-e, illetve hiánypótlás kérhető-e a mérleg szerinti eredmény benyújtására (egyéni vállalkozó kizárólag kapacitásnyújtóval tudná ezt megtenni), avagy érvénytelenek kell-e minősíteni az annak hiányában benyújtott ajánlatot?
24. cikk / 38 Referenciakövetelmények előírásának korlátja
Kérdés: Kérhet-e az ajánlatkérő a felhívás feladását megelőző öt évre visszamenőlegesen referenciát?
25. cikk / 38 Egy éve alakult szervezet referenciája
Kérdés: Egy éve alakultunk, és közbeszerzési eljárásban szeretnénk indulni. A kiírás szerinti, a kiírást megelőző 36 hónapra nem tudunk referenciát felmutatni. Mi a megoldás ebben az esetben az alkalmasság igazolására? Indulhatunk így a tenderen?
26. cikk / 38 Referencia igazolása alvállalkozóval
Kérdés: Referencia igazolható alvállalkozó igénybevétele útján?
27. cikk / 38 Referenciaigazolás megfelelősége
Kérdés: Az ajánlatkérő előírta az előző három évben teljesített (befejezett teljesítéssel), összesen 2 darab, egyenként legalább 12 hónapra szóló, egyenként egy településen belüli, egyenként legalább nettó 15 000 m2 területre vonatkozó referenciaigazolást. Elfogadható-e 2 darab referenciaigazolásnak, ha az ajánlattevő a 2 darab referenciaigazolást ugyanarra az objektumra nyújtotta be, csak külön-külön az egymást követő évre vonatkozóan?
28. cikk / 38 Referenciaigazolás módja
Kérdés: Milyen formában igazolható a referencia?
29. cikk / 38 Összeférhetetlenség építési beruházások esetében
Kérdés: A részletszabályok alapján nem tudjuk eldönteni, mennyiben egyszerűbb az építési beruházás esetében az ajánlatkérő dolga az összeférhetetlenség megállapításakor? Összességében változott-e az összeférhetetlenségi szabály értelmezése? Hogyan kell értelmezni a távolmaradási nyilatkozattal kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettséget építési és nem építési beruházás esetében?
30. cikk / 38 Erőforrás-szervezet nyilatkozata az ajánlatban
Kérdés: A kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek kell-e nyilatkoznia az ajánlatban, és ha igen, miről? Igazolásokat kell csatolnia? Hogyan igazolható az alkalmasság, ha annak érdekében erőforrás-szervezetet veszünk igénybe?