Felhívás "egyéb nyilatkozatok" csatolására

Kérdés: Mi a véleményük arról a közbeszerzési gyakorlatról, mely szerint az ajánlatkérő úgy igyekszik előre kibújni a hirdetmény és a dokumentáció közti esetleges ellentmondásból eredő felelősség alól, hogy a hirdetményben rögzíti azt, hogy "az ajánlathoz az ajánlati dokumentációban meghatározott egyéb nyilatkozatokat is csatolni kell"? Rendszeresen megtörténik, hogy erre hivatkozással olyan nyilatkozatot is bekérnek, mely sem a hirdetményben, de még a dokumentációban sem, hanem csupán a nyilatkozatminták közt szerepel. A nyilatkozatmintában – mely tételesen több területet érint – tehát van egy olyan nyilatkozatelem, melyről való nyilatkozati kötelezettség sem a hirdetményben, sem a dokumentációban nem szerepel. A nyilatkozatmintáról kimondja, hogy annak használata nem kötelező, ugyanakkor kérdésre mégis azt a tájékoztatást kapják az ajánlattevők, mint amit idéztünk. Véleményünk az, hogy a hirdetményben nem lehet általános jellegű (lásd "egyéb" nyilatkozatok) kötelezettséget megállapítani, minden nyilatkozatnak, igazolásnak konkrétnak kell lennie. Jól gondoljuk?
Részlet a válaszából: […] ...igazolások, nyilatkozatokjegyzékét, továbbá tartalmazhat az ajánlattevők számára ajánlott igazolás-,nyilatkozatmintákat. Építési beruházás megvalósítására vonatkozó közbeszerzésieljárásban a megfelelő ajánlattétel, továbbá az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.

Bírálóbizottság összeférhetetlensége

Kérdés: Az önkormányzat ingatlanügyeit a város megbízásával egy korlátolt felelősségű társaság bonyolítja le. Működési költségeit az önkormányzat biztosítja, melynek 10 százaléknál több más forrásból származó saját bevétele van. Az önkormányzat uniós pályázaton nagy összeget nyert építési beruházásra. Fenti korlátolt felelősségű társaság szeretne indulni bizonyos részekben a közbeszerzési eljárásokban ajánlattevőként. Kérdésem, hogy az önkormányzat képviselő-testületéből delegált Közbeszerzési Bíráló Bizottság (Közbeszerzési Szabályzat szerinti) összeférhetetlen-e ebben az esetben, mivel saját cégről van szó? A bizottság egyik tagja a kft. felügyelőbizottságának elnöke.
Részlet a válaszából: […] A Kbt. 10. §-ának (1) bekezdése szerint a felhívás és adokumentáció elkészítése során vagy az eljárás más szakaszában az ajánlatkérőnevében nem járhat el, illetőleg az eljárással kapcsolatos tevékenységvégzésébe az ajánlatkérő által nem vonható be, az eljárás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.

Gazdasági társaság alapításának szükségessége közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Tudnak-e gyakorlati példát mondani arra, hogy az ajánlatkérő milyen típusú beszerzés esetén követeli meg gazdasági társaság alapítását?
Részlet a válaszából: […] ...lehetlétjogosultsága, amikor a közbeszerzés tárgya alapján megkötendő szerződésteljesítése ezt igényli. Ebből következően építési beruházás, építésikoncesszió és szolgáltatási koncesszió megvalósítása során szokott ez ajogintézmény előfordulni.Vannak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Erőforrással kapcsolatos igazolások

Kérdés: Hogyan változtak a törvénymódosítás után az erőforrással kapcsolatos igazolási kötelezettségek a kizáró okok és az alkalmasság vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...ésa szakemberek, vezetők bevonása tekintetében – 67. § (1) bekezdés b) és c) pont- lehet erőforrásra támaszkodni;– építési beruházás esetén ugyancsak az eszközök, berendezések,illetve a műszaki felszereltség, továbbá a vezető tisztségviselők...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 10.

Erőforrással igazolható körülmények

Kérdés: Az új szabályok szerint mit tudok igazolni erőforrás-szervezet igénybevételével?
Részlet a válaszából: […] ...ponttekintetében lehet erőforrásra támaszkodni, azaz a műszaki-technikaifelszereltség és a szakemberek, vezetők bevonása során.Építési beruházás esetén a 67. § (2) bekezdés b), c) és e)pontok tekintetében, azaz ugyancsak az eszközök, berendezések, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 10.

Új kizáró okok és alkalmassági feltételek

Kérdés: A legutóbbi törvénymódosítás tartalmaz-e új kizáró okokat és alkalmassági feltételeket? Ha igen, azok mikortól alkalmazandók?
Részlet a válaszából: […] ...venni kívánt alvállalkozójának a szerződésteljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmassága árubeszerzés,építési beruházás, illetőleg szolgáltatás megrendelése esetében igazolható– pénzügyi intézménytől származó, legfeljebb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 13.

Referencia alakulás előtti időszakra

Kérdés: Műszaki szakmai alkalmasság terén – referencia kérdéskörén belül – merült fel a következő problémánk. Ajánlattevő 2008-ban alakult. a felhívásban követelmény 2007-2008-2009. években évente meghatározott négyzetméter nagyságú épület építése mint építési referencia. Jól gondoljuk-e, hogy ha a cég 2007-ben még nem létezett, akkor nem tud igazolni referenciát önállóan? Illetve csak akkor tud, ha az együttes megfelelés keretében a 10 százalék feletti alvállalkozót vagy a közös ajánlattevőt bevonja ezen alkalmasság igazolására?
Részlet a válaszából: […] ...vennikívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi ésgazdasági alkalmassága árubeszerzés, építési beruházás, illetőleg szolgáltatásmegrendelése esetében igazolható– pénzügyi intézménytől származó, legfeljebb az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.

Kötelező részajánlattétel

Kérdés: Igaz-e az a hír, hogy kötelező lesz megengedni a részajánlattételt? És ha nem bonható az ajánlat részekre objektíve?
Részlet a válaszából: […] ...tárgyából kellkiindulniuk. Ennek alapján – a beszerzés tárgyának jellegéből következően -elkülöníthető egymástól az építési beruházás, az árubeszerzés és a szolgáltatásmegrendelése. Ezen beszerzési tárgyaknak a Kbt.-ben megadott fogalmából...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

Tartozásmentesség mint az ajánlattétel feltétele

Kérdés: A kiírás szerint, ha az ajánlattevő, illetve a minősített alvállalkozó az ajánlattételi határidőt megelőző x hónapban kibocsátott jogerős fizetési meghagyás vagy a letelepedése szerinti ország jogrendszerében követelés érvényesítésére vonatkozó bármilyen jogi eljárás alapján ki nem egyenlített tartozással bír, vagy végrehajtási eljárás hatálya alatt áll, vagy folyamatban lévő végrehajtási eljárásban ki nem egyenlített tartozással bír, nem nyújthat be ajánlatot. Jogszerű ez?
Részlet a válaszából: […] ...venni kívánt alvállalkozójának a szerződésteljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmassága árubeszerzés, építésiberuházás, illetőleg szolgáltatás megrendelése esetében igazolható– pénzügyi intézménytől származó – erről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.

Erőforrás-szervezet alkalmasságát igazoló dokumentumok

Kérdés: A Kbt. 66. § (1) bekezdésének a)-c) pontja szerinti körülmény esetében az erőforrás-szervezet a gyakorlatban milyen dokumentumokkal igazolja (igazolhatja) az alkalmasságot?
Részlet a válaszából: […] ...venni kívánt alvállalkozójának a szerződésteljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmassága árubeszerzés, építésiberuházás, illetőleg szolgáltatás megrendelése esetében igazolható– pénzügyi intézménytől származó – erről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 28.