Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat el nem érő becsült értékű, valamint az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió forintot el nem érő becsült értékű közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Jóteljesítési biztosíték kikötésének lehetősége alvállalkozónál

Kérdés: A jogszabályoknak megfelelően helyesen járok-e el, ha építési beruházás nemzeti nyílt eljárás nyerteseként jóteljesítési biztosítékot kötök ki az alvállalkozómmal kötött szerződésemben, figyelemmel a 322/2015. Korm. rendelet, illetve a Kbt. szabályaira úgy, hogy az ajánlatkérő nem írta elő a közbeszerzési dokumentumokban a biztosítékot sem a nyertes ajánlattevő felé, sem alvállalkozója felé, és nem tiltotta meg az alvállalkozókkal kötött szerződésben történő alkalmazását sem?
Részlet a válaszából: […] A biztosítékok vonatkozásában a Kbt. 134. §-a egyértelműen az ajánlatkérő és az ajánlattevő között kötendő szerződés tartalmára vonatkozóan határoz meg kötelezettségeket. A Kbt. 134. § (2) bekezdése a tartalékkeret mértékét korlátozza, míg a (7) bekezdés a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 9.

Bíróság és DB tevékenységének elhatárolása

Kérdés: A D. 454/2021. döntésben a Közbeszerzési Döntőbizottság az adott szerződés tartalmát elemzi, és ebből von le következtetést, hiába közbeszerzési jellegű a jogsértés. Mi határolja el a polgári bíróság és a Közbeszerzési Döntőbizottság tevékenységét, ha már a közbeszerzési szerződés tartalmának jogértelmezése is a feladatai közé tartozik ezek szerint?
Részlet a válaszából: […] ...(az előleget nem számítva), az egyes készültségi fokokhoz igazodóan fizette volna ki az ajánlatkérő a kérelmezett részére az építési beruházás ellenértékét, a szolgáltatás-ellenszolgáltatás így lett volna kiegyenlített, azaz minden megoldás, mely a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

"Nulla" ár kezelése az ajánlatban

Kérdés: Egy előadáson azt hallottam, hogy van olyan EUB-döntés, mely szerint a nulla árat is el kell fogadni az ajánlatban. Ennek van-e bármilyen alapja?
Részlet a válaszából: […] ...gazdasági szereplő és egy vagy több ajánlatkérő szerv által, írásban megkötött visszterhes szerződés, amelynek tárgya építési beruházás kivitelezése, áru szállítása vagy szolgáltatás nyújtása.Egyébiránt maga az ügy is kivételes, ugyanis valójában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 12.

Szerződés teljesítésének időpontja a közzétételi kötelezettség kontextusában

Kérdés: A Kbt. 43. § (1) bekezdésének c) pontja szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint, ha a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály azt egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat. A cd) pont esetében építési beruházás során mely időpont az irányadó? A beruházás kivitelező általi készre jelentésének időpontja, a műszaki átadás-átvétel lezárásának időpontja vagy a teljesítésigazolás kiadásának időpontja? A legtöbb esetben ezek az időpontok eltérőek, akár jelentős időbeli eltérés is lehet közöttük. Vagy esetleg más időpont az irányadó? A ce) pont esetében fordított áfás szerződés esetén mely időpont az irányadó? Amikor a kivitelező felé teljesítette a végszámla kifizetését az ajánlatkérő, vagy amikor az áfa összegét megfizette? [A 44/2015. MvM rendelet 16. mellékletének V.2.4) pontjában a nettó ellenszolgáltatást kéri feltüntetni, a CoRe rendszerben azonban a bruttó ellenszolgáltatást kell feltüntetni. Fordított áfa esetében az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja eltér.]
Részlet a válaszából: […] A Kbt. 43. § (1) bekezdés c) pontja az alábbi dokumentumok közzétételét teszi kötelezővé:– hivatkozást a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre (hirdetmény nélkül induló eljárások esetében felhívásra),– a szerződő felek megnevezését,– azt, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 9.

Szerződésmódosítás kormányrendelet változása miatt

Kérdés: A 322/2015. Korm. rendelet 32/A. §-a módosult, illetve új 32/B. § lépett hatályba. Szükséges-e a meglévő szerződéseket módosítani, illetve mi az újdonság a régi szabályokhoz képest?
Részlet a válaszából: […] ...összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 475/2017. Korm. rendelet 2018. január 1-jével módosította az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 14.

Teljesítési biztosíték alvállalkozóval szemben

Kérdés: Építési vállalkozóként fővállalkozó vagyok, és az ajánlatkérő felhívta a figyelmemet arra, hogy milyen mértékben alkalmazhatok alvállalkozót. Erről tudomásom volt, azonban kivételesen olyan figyelmeztetést is tartalmaz a dokumentáció, hogy akármilyen mértékű teljesítési biztosítékot nem írhatok elő. Ezek szerint nem kötbérezhetem meg az alvállalkozómat úgy, ahogyan eddig tettem?
Részlet a válaszából: […] ...a biztosítékok vonatkozásában nem alkalmazandó a kötbér esetében.A kérdést tovább vizsgálva hasonló szabályt találunk az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 11.

Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől

Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
Részlet a válaszából: […] ...építési beruházások vonatkozásában több jogszabály is tartalmaz változásokat a kérdésben jelzett időponttól, az alábbiak szerint:Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 12.

Közbeszerzési kötelezettség önkormányzat tulajdonában álló telek ellenértékének nem pénzben történő megfizetése esetén

Kérdés: Helyi önkormányzat több építési telket magában foglaló területtel rendelkezik. Egy beruházó cég megkereste az önkormányzatot azzal a szándékkal, hogy a telkeket megvásárolná, és azokra lakóingatlanokat építene. A telkek ellenértékét azonban nem pénzben fizetné meg, hanem az önkormányzat tulajdonában maradó telekre az önkormányzat részére építene egy ingatlant, mely az önkormányzat tulajdonába kerülne, és azt szabadon használhatná. Ez a konstrukció a Kbt. hatálya alá tartozik-e?
Részlet a válaszából: […] ...az ingatlanhoz jutás folyamata nem következhetne be anélkül, hogy az önkormányzat a jogairól lemondana annak érdekében, hogy az építési beruházást a beruházó megvalósíthassa. Ennek következtében tehát meg kell vizsgálni, hogy a konstrukció nem eredményezi-e a Kbt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 11.

Eltérő értékhatárok figyelembevétele egy ajánlatkérő beszerzéseinél, tevékenysége függvényében

Kérdés: Előfordulhat-e, hogy ugyanazon szervezetnek más-más jellegű tevékenységeihez kapcsolódó beszerzései esetében más-más értékhatárokat kell figyelembe vennie?
Konkrétan: egy 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő cég sokrétű tevékenységet folytat. Például: a cég üzemelteti a helyi strandfürdőt, de feladatai közé tartozik a település autóbusz-közlekedésének üzemeltetése is. Az első esetben a klasszikus ajánlatkérőkre vonatkozó értékhatárokat kell figyelembe vennie, a második esetben viszont – tekintettel arra, hogy a 2012. évi XLI. törvény 23. §-ának (1) bekezdése alapján ez utóbbit csak közszolgáltatási szerződés keretében lehet folytatni – a közszolgáltatókra vonatkozó értékhatárokat?
Részlet a válaszából: […] ...a (4) bekezdés szerinti szolgáltatás nyújtását rendeli meg – azaz szolgáltatást rendel meg, amely árubeszerzésnek és építési beruházásnak nem minősülő olyan beszerzés, melynek tárgya különösen valamely tevékenység megrendelése az ajánlatkérő részéről -...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 11.
1
2
3
6