Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítése során ellenőrzi, hogy a teljesítésbe történő bevonás mértéke e bekezdésekben foglaltaknak megfelel;– építési beruházásra vagy szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés, valamint árubeszerzésre irányuló szerződéssel kapcsolatos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Alvállalkozó és kapacitást biztosító szervezet igénybevételének kizárhatósága

Kérdés: Jól értelmezzük, hogy ha az ajánlatkérő építési beruházásra irányuló közbeszerzési eljárás esetén referenciaigazolást kér a műszaki és szakmai alkalmasság igazolására, és a felhívásban konkrétan előírja, hogy a megkövetelt referencia a kivitelezési munka egészére vonatkozó alkalmasságot igazol, akkor az ajánlattevő a Kbt. 65. §-ának (9) bekezdésére és 138. §-ának (1) bekezdésére tekintettel sem kapacitást biztosító szervezetet, sem alvállalkozót nem vehet igénybe a szerződés teljesítésére, hanem teljes mértékben az ajánlattevőnek (vagy közös ajánlattevőknek) kell a szerződést teljesíteni?
Részlet a válaszából: […] ...biztosítása. Az alapvető kérdés tehát, hogy van-e lehetőség olyan referencia iránti igény megfogalmazására, amely a teljes építési beruházás megvalósításának igazolását teszi szükségessé úgy, hogy az ajánlatkérő számára is egyértelmű, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 17.

Szerződéskötési időpont meghatározásának szempontjai

Kérdés: A szerződéskötés időpontjának van felső korlátja is? Mennyivel lehet az időpont későbbi, mint az összegezés kiküldése, a nyertes kihirdetése? A felhívásban rögzíthetek ehhez képest akár egy fél évvel későbbi konkrét szerződéskötési dátumot is?
Részlet a válaszából: […] ...hogy harminc napon belül kell a szerződést megkötni, de legkésőbb a harmincadik napon az összegezés megküldését követően. Építési beruházás esetében ez a mérték hatvan nap.A Kbt. vonatkozó rendelkezései e körben az alábbiak:– eredményes közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 10.

Többszörös szakértői jelenlét egy eljárásban

Kérdés: Egy szakértő több céggel is indulhat egy eljárásban. Jól értelmezem, hogy a többszörös megjelenés tilalma nem erre az esetre – több ajánlattevővel indul egy szakértő magánszemély – vonatkozik, hanem arra, hogy egy ajánlattevő nem lehet másik ajánlattevő ajánlatában alvállalkozó vagy harmadik fél? A Kbt. melyik szakasza engedélyezi a szakértő több ajánlattevővel való indulását? Helyesen járok el, ha külső szakértőt mint természetes személyt 10 százalék alatti alvállalkozóként szerepeltetek az ajánlatban?
Részlet a válaszából: […] ...végzi,– a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót,forgalmazót, alkatrész- vagy alapanyag-szállítót,– építési beruházás esetén az építőanyag-szállítót –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.

Nyári Kbt.-változások és hatályuk

Kérdés: A nyár folyamán két alkalommal is változott a közbeszerzési törvény. Melyek ezek a változások, és mikortól kell alkalmazni azokat? És várható-e, hogy a jövőben folyamatosan változik majd a törvény?
Részlet a válaszából: […] ...hivatkozás egy hibát küszöbölt ki, éspontosította az ajánlattevő nyilatkozatának tartalmát.A pontosított szöveg szerint építési beruházás ésszolgáltatás megrendelése esetében, amennyiben az ajánlatkérő az 55. §-ának (3)és (4) bekezdésével összhangban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.

Ajánlati elemek pótolhatatlansága

Kérdés: Vannak-e olyan ajánlati elemek, amelyekre nem biztosítható a hiánypótlás lehetősége?
Részlet a válaszából: […] ...– megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel- bizonyítania kell, hogy a szabványnak megfelelő termék, szolgáltatás vagyépítési beruházás megfelel az ajánlatkérő által meghatározott teljesítmény-,illetve funkcionális követelményeknek. Megfelelő eszköz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.

Hiánypótlás kizárásának jog- és ésszerűsége

Kérdés: A közbeszerzési eljárásokban ajánlattevőként veszünk részt. Többször tapasztaltuk, hogy az ajánlatkérők nem adnak lehetőséget hiánypótlásra. Bár erre a Kbt. lehetőséget ad, mivel indokolható a gyakorlatban az, hogy a hiánypótlási lehetőség kizárása miatt az ajánlatkérő elessen egy jó és számára gazdaságilag is megfelelő ajánlattól, amelyet kizárólag olyan formai ok(ok) miatt kell elutasítani, amely(ek) hiánypótlási eljárás engedése esetén pótolhatóak lettek volna?
Részlet a válaszából: […] ...egy kicsit jobban odafigyelnek a hiánypótlásengedélyezésére.A közbeszerzés tárgyával kapcsolatos feltételezés, miszerintaz építési beruházások esetében magasabb a hiánypótlás aránya, nembizonyosodott be. A feltételezés oka az volt, hogy pontosan azokban azesetekben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 29.

Az ajánlat fogalmának értelmezése

Kérdés: A Kbt. 114. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a részvételi jelentkezés érvénytelen, ha a részvételre jelentkező ajánlatot tesz. Az a kérdésünk, hogy mi számít ajánlatnak? A Ptk. 4. része szerinti egyoldalú nyilatkozat, vagy ajánlatnak tekintendő már az is, ha a részvételi jelentkező egy-egy szerződéses feltétel vonatkozásában közöl olyan információt, mely ajánlati elemnek tekinthető, vagy ha például olyan információt ad, nyilatkozatot tesz, mely az ajánlatok elbírálásánál értékelendő szempontot jelent?
Részlet a válaszából: […] ...illetőleg szakmai alkalmasságára vonatkozóigazolásokat is az ajánlatban kell megadni.Abban az esetben, ha a közbeszerzés tárgya építési beruházásvagy építési koncesszió, és az ajánlatkérő a közbeszerzési törvény 22. § (1)bekezdésének a) vagy b) pontja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 24.

Építési koncesszió sajátosságai

Kérdés: Építési koncesszióként meghirdetett közbeszerzésben az ajánlattételkor mire kell különösen figyelni, milyen speciális szabályok vannak az építési koncesszióval kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...nem térnek ki az építési koncesszióra vonatkozó sajátosságokra.A Kbt. 26. §-a értelmében az építési koncesszió olyanépítési beruházás, amely alapján az ajánlatkérő ellenszolgáltatása az építményhasznosítási jogának meghatározott időre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 17.