25 cikk rendezése:
1. cikk / 25 Üzleti titok tartalma
Kérdés: Iratbetekintésen voltunk, ahol a nyertes ajánlattevő árindokolásába szerettünk volna betekinteni. Az ajánlatkérő semmilyen dokumentumot nem mutatott meg, arra való hivatkozással, hogy a nyertes ajánlattevő üzleti titokká nyilvánította a teljes árindokolást. Az ajánlatkérői kérdésekből tudjuk, hogy a teljesítés tervezett napjait, mérnökóráit, a teljesítésben részt vevő szakemberek számát és szakágát is be kellett mutatni a költségek ismertetése mellett. Véleményük szerint lehet költséggel össze nem függő tartalmat üzleti titokká nyilvánítani?
2. cikk / 25 Ajánlati kötöttség a hiánypótlás függvényében
Kérdés: A hiánypótlás benyújtásával változik-e az ajánlati kötöttségünk időtartama?
3. cikk / 25 Szerződés teljesítésének időpontja a közzétételi kötelezettség kontextusában
Kérdés: A Kbt. 43. § (1) bekezdésének c) pontja szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint, ha a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály azt egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat. A cd) pont esetében építési beruházás során mely időpont az irányadó? A beruházás kivitelező általi készre jelentésének időpontja, a műszaki átadás-átvétel lezárásának időpontja vagy a teljesítésigazolás kiadásának időpontja? A legtöbb esetben ezek az időpontok eltérőek, akár jelentős időbeli eltérés is lehet közöttük. Vagy esetleg más időpont az irányadó? A ce) pont esetében fordított áfás szerződés esetén mely időpont az irányadó? Amikor a kivitelező felé teljesítette a végszámla kifizetését az ajánlatkérő, vagy amikor az áfa összegét megfizette? [A 44/2015. MvM rendelet 16. mellékletének V.2.4) pontjában a nettó ellenszolgáltatást kéri feltüntetni, a CoRe rendszerben azonban a bruttó ellenszolgáltatást kell feltüntetni. Fordított áfa esetében az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja eltér.]
4. cikk / 25 Értékelési és alkalmassági szempont elválasztása
Kérdés: Az értékelési szempont a szakember tapasztalata úgy, hogy közben az alkalmasságban is ugyanez a feltétel szerepel egy meghatározott tapasztalattal, ami felett az ajánlatkérő értékeli annak mértékét. Lehet ezt egybemosni? Nem kell különválasztani az értékelési szempontot és az alkalmasságot? Nincs itt átfedés? Nem számszakilag, hanem mert ugyanannak a szakembernek a tapasztalatára vonatkozik? Ha igen, akkor hogyan kell hiánypótolni, ha esetleg hiányosság merül fel?
5. cikk / 25 Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől
Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
6. cikk / 25 Hiánypótlás lehetősége egy ajánlati oldal beadásának hiányára
Kérdés: Cégünk építési beruházási tenderen indult. A kiírásban foglaltak szerint az ajánlatkérő által kiadott árazatlan költségvetést beárazva be kell adnunk a szakmai ajánlat részeként, továbbá hogy a költségvetési főösszesítőben kalkulált összesen árat kell ajánlati árként a felolvasólapon megadni. Az ajánlatot beadtuk, felbontották. Majd észleltük, hogy az árazott költségvetés egyik munkafüzetlapját, amely a térfigyelő kamerák szerelésével kapcsolatos költségeket részletezte, nem adtuk be, így azt önkéntes hiánypótlás keretében benyújtottuk. Ez a 200 oldalas költségvetés egy oldala, ami sem az ajánlati árat, sem annak egyetlen árelemét sem változtatta meg, és semmilyen más módosítást sem jelentett a benyújtott ajánlaton, egyszerűen kihagytunk egy oldalt. Az ajánlatkérő érvénytelennek minősítette az ajánlatot a Kbt. 74. § (1) bekezdés e) pontjára hivatkozva. Mi ezt vitatjuk, de érdemes-e jogorvoslatot indítanunk?
7. cikk / 25 2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás
Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
8. cikk / 25 Alvállalkozó "cseréje"
Kérdés: A Kbt. szerint van lehetőség az alvállalkozó cseréjére, így javasolt mindenképpen bevonni egy alvállalkozót, arra az esetre, ha szükség lenne a végrehajtás során új vagy másik szakértelemre. Ez a megoldás csak 10 százalék feletti alvállalkozóra vonatkozik, aki az alkalmasságban segít, vagy 10 százalék alattira is, akit a teljesítésbe vonok be? Van lehetőségem külső szakértőt (10 százalék alatti alvállalkozó) cserélni akkor, ha az alkalmassági kritériumoknak megfelel az új bevonni kívánt szakértő? Továbbá házon belüli (ajánlattevőnél munkaviszonyban álló) szakértőt kicserélhetek-e külső szakértőre?
9. cikk / 25 Egyszerű eljárás
Kérdés: Változtak-e, és ha igen, mennyiben az egyszerű eljárás szabályai?
10. cikk / 25 Új kizáró okok és alkalmassági feltételek
Kérdés: A legutóbbi törvénymódosítás tartalmaz-e új kizáró okokat és alkalmassági feltételeket? Ha igen, azok mikortól alkalmazandók?