Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat el nem érő becsült értékű, valamint az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió forintot el nem érő becsült értékű közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása

Kérdés: A tavalyi évben közbeszerzési szerződést kötöttünk egy összetett – 3 egységből álló – feldolgozási rendszer 2 egységének beszerzésére. Mindegyik egység önállóan is működőképes, de a leghatékonyabb működést a teljes rendszer biztosítja. Az idén maradt annyi beruházási forrásunk, hogy a 3. csomagolási egységet is meg tudnánk vásárolni, amelynek értéke 68 millió Ft. Lehet-e közvetlenül szerződni a korábbi szerződő partnerrel?
Részlet a válaszából: […] Véleményünk szerint közvetlen szerződéskötésre nincs mód, hiszen a tervezett szerződés tárgya és értéke szerint közbeszerzési kötelezettséggel jár az ajánlatkérő számára.Azonban lehetőséget látunk arra, hogy az ajánlatkérő a korábbi szerződő partnerrel kössön...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Az ajánlatkérő kötöttsége a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglaltakhoz

Kérdés: Szerződésmódosítás esetén az ajánlatkérő később, egy esetleges jogorvoslati eljárás során kiegészítheti-e a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglalt jogszabályi és ténybeli indokokat újabbakkal, áttérhet-e más indokokra a szerződésmódosítás körében, avagy teljes egészében kötve van a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglaltakhoz? Hivatkozhat-e az ajánlatkérő a szerződésmódosítás okaként arra, hogy a szerződés megkötésére a tervezettnél későbbi időpontban került sor?
Részlet a válaszából: […] ...meg kell adnia a szerződésmódosítás okait. Ilyenként nevesíthető az eredeti nyertes ajánlattevő által teljesítendő további építési beruházás, szolgáltatásnyújtás vagy árubeszerzés, és ebben az esetben természetesen azon gazdasági vagy technikai okokat,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 9.

Ajánlattevő elállása a szerződéstől a szerződéskötési moratórium ideje alatt

Kérdés: A szerződéskötési moratórium ideje alatt van lehetősége az ajánlattevőnek elállni a szerződéstől, vagy kötelező megkötni a moratórium lejártát követően a szerződést?
Részlet a válaszából: […] ...szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától számított harminc – építési beruházás esetén hatvan – nappal meghosszabbodik (...);–az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel szemben csak abban az esetben mentesül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 15.

Ajánlati biztosíték "sorsa" eljárásból történő visszalépés esetén

Kérdés: Ha visszalépünk az eljárásból, visszajár-e az ajánlati biztosíték?
Részlet a válaszából: […] ...fenntartására az ajánlattevő nem kötelezhető. Így az ajánlatkérőnek, amennyiben áru és szolgáltatás esetében 90, építési beruházás esetében 120 napnál tovább nyúlik a bírálat, úgy azzal kell számolnia, hogy a továbbiakban nem tudja ajánlati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] ...-ának (2) bekezdésehelyébe a következő rendelkezés lép:"A becsült érték kiszámítása során mindazon árubeszerzésekvagy építési beruházások vagy szolgáltatások értékét egybe kell számítani,amelyeka) beszerzésére egy költségvetési évben kerül sor [a 39...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Közbeszerzések ellenőrzésének gyakorlati problémái

Kérdés: Az ellenérték kifizetésénél alapvető problémát jelent, főleg az uniós költségből történő megvalósítások esetén, hogy az ellenőrzések nagyon elhúzódnak, emiatt a beruházást kezdeményező intézmény, önkormányzat stb. a felvett hitelek miatt olyan lehetetlen helyzetbe, adósságba kerülhet, ami számára nagy teher. Előfordul olyan beszerzés, ahol a megvalósítást követően eltelt egy év múlva kerül csak sor az uniós ellenőrzésekre, és az eljárás lezárása után kapják meg az önkormányzatok a pénzt. Ez nem a közbeszerzési tárgykörbe tartozik, de valamilyen rendezés e téren is szükséges lenne, mert összefüggésben van a kifizetések elhúzódásával. Tudnak-e ebben a körben érdemi változásról?
Részlet a válaszából: […] A támogatások késői utalása szorosan érinti a közbeszerzést,hiszen hiába bonyolítja le az ajánlatkérő idejében közbeszerzési eljárását, skezdi meg jogszerűen a terveinek végrehajtását, a támogatás elmaradása okán azajánlattevőknek nem képes szerződésszerűen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 19.

Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-ának (4) bekezdésével kapcsolatos értelmezések

Kérdés: Segítségüket szeretném kérni a 2006. január 15-étől hatályos Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-nak (4) bekezdése értelmezésében, amely jogszabályhelyek a következő kitételt tartalmazzák: "...alkalmassági követelményeknek megfelelhet úgy is, hogy más szervezet erőforrásaira támaszkodik". Ennek mi a gyakorlati módja?
Részlet a válaszából: […] ...venni kívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyiés gazdasági alkalmassága árubeszerzés, építési beruházás, illetőlegszolgáltatás megrendelése esetében igazolható– pénzügyi intézménytől származó – erről szóló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 24.

Közbeszerzési eljárás megindítása bizonytalan fedezet, támogatás mellett

Kérdés: Társaságunkat a Gazdasági Minisztérium finanszírozza (ÁPV Rt. tulajdonában vagyunk). Elindíthatunk-e közbeszerzési eljárást olyan beruházás esetében, amelyről még nem tudjuk, hogy ez évben kapnak-e rá fedezetet, támogatást? (Az ajánlati felhívásban szerepeltetnénk, hogy a nyertessel abban az esetben kötünk szerződést, ha az adott fedezet majd rendelkezésünkre áll.) Vonatkozik-e ránk a Kbt. 42. §-a? (Nem EU-s támogatásból valósítanánk meg a beruházást.)
Részlet a válaszából: […] ...eléri vagy meghaladja a 750 000eurót.A (2) alapján az ajánlatkérő előzetes összesítetttájékoztatót készíthet a tervezett építési beruházás lényeges jellemzőiről,feltételeiről, ha az építési beruházás becsült értéke eléri vagy meghaladja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 12.

Ajánlatkérők feladatai a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Melyek a Kbt. szerinti főbb – általános – teendők az ajánlatkérői oldalon a közbeszerzési eljárásban az eljárás megindítása és a szerződés megkötése közötti időszakban?
Részlet a válaszából: […] ...folyamat együttesen az eredményhirdetés). Az eljárás eredményét legkésőbb az ajánlatok felbontásától számított harminc – építési beruházás esetében hatvan – napon belül, az ajánlati felhívásban meghatározott eredményhirdetési időpontban nyilvánosan kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. július 26.